3. fejezet - Ő is ott lesz


Drága Olvasóim!

Szeretném nagyon megköszönni az előzőkhöz érkezett kommenteket, nagyon jól esett mind, rettenetesen hálás vagyok! Sajnálom, ha a válaszaim rövidségében és néha tartalmában ez nem látszott meg, a helyzet az, hogy iszonyatosan kimerült és túlterhelt vagyok mostanában, ami tudom, hogy Titeket nem érdekel, és nem is érint, ez csak amolyan béna kifogás, amiért szűkszavú vagyok. De a lényeg... Tényleg mindenért hálás vagyok, Nálatok jobb olvasókat el se tudnék képzelni!

Rengeteg szeretet és puszi, Azy

UI: A dolog érdekessége, hogy a fejezethez csatolt képen tényleg Harry látható, és tényleg Los Angelesben, ráadásul a napokban-hetekben készült! A véletlenek a kezemre játszanak! :)
Illetve a csúnya kinézetért most is bocsánat, még mindig nem kaptam meg a fejlécem, lehet nem is fogom, fogalmam sincs...


Csak bámulok ki az ablakon, az egyetlen örömöm jelen pillanatban a szemem elé táruló látvány, amit bár már sokszor láttam, újra és újra képes elvarázsolni. Imádok utazni, az éneklés mellett ez a másik szenvedélyem.
- Belen kisasszony, óhajt még valamit? - zavar meg a repülő egyik személyzetise, miközben az előttem lévő alacsony asztalra helyezi le a rendelt narancslevem. 
- Nem, köszönöm - mosolygok az ötvenes éveket taposó nőre. Aprót bólint, majd távozik. Egyedül maradok a fedélzeten, a magánrepülő előnye, hogy nem kell másokkal utaznom. Így van elég időm feltöltődni, elmerülni a saját gondolataimban. Csinálj bármit, csak ne egyél! 
Belekortyolok az italomba, egy kicsit fintorgok, hiszen száz százalékos. Miután túl vagyok az első pár kortyon, máris jobb lesz, egyszerre iszom meg az egészet. Visszateszem az üres poharat, kézfejemmel óvatosan megtörlöm a számat, majd folytatom a repülő ablakon való bámulást. 
Megint csak fáj, hogy a családom és a barátim messze lesznek tőlem, ismét hosszabb ideig. Miután ott hagyom őket, akkor űr tátong a szívemen, amit semmit se tud betölteni. Néha megfordul a fejemben, talán jobb lenne, ha soha nem látnám őket, mert megszabadulnék az ilyesfajta szenvedésektől. De aztán muszáj emlékeztetnem magamat, mennyire szerencsés vagyok, amiért csodálatos emberek vesznek körül, és hálásnak kéne lennem, hogy egyáltalán velük lehetek. 
Halk sóhaj szökik ki a számon, mivel a felhők eltakarják előlem a kilátást, a további időm egy részét olvasással töltöm. A könyv címe "Csillagainkban a hiba", eléggé sok jót hallottam már róla, így úgy döntöttem elkezdem. Valószínűleg nem nagyon fogom befejezni, hiszen a repüléseken kívül nincs erre időm. De makacsságomnak hála úgy döntöttem, mégis megpróbálkozom vele.
Csak olvasok, és olvasok, szinte falom a sorokat, a könyv hihetetlenül megérint, hiszen egy rákos lányról szól. Egy idő után muszáj leraknom, pont, amikor már kevés van csak hátra. Úgy érzem, nem szabad itt befejeznem, túlságosan is megérint, és nem akarom, hogy bárki esetlegesen szemtanúja legyen a könnyeimnek. És amúgy is, így sokkal inkább azt fogom érezni, hogy a könyv egyedül hozzám szól.
Ezután átnézem megint az előre megtervezett programokat percre pontosan, kissé keserűen látom, hogy nem igazán lesz esélyem jobban körülnézni a városban. Bár már sokszor jártam itt, mindig szeretek pár napot vásárlással vagy sétálással tölteni. Csak sajnos nem mindig fér bele az időmbe, illetve sokszor a rajongók miatt felejtős. Eszedbe se jusson enni! 
Ha minden jól alakulna, három napnál tovább is maradhatok Los Angeles-ben. Ma délután valamikor landol a gépem, elfoglalom a szállást, este megyek egy rádiós műsorba, majd másnap egy reggeliben leszek fellépő. Utána irány a stúdió, hogy az egyik dalomat felvegyük. A második nap pihenő, vagyis inkább készülődés az esti díjátadó gálára. Rengetegen lesznek, már előre izgulok, azt hiszem Ő is ott lesz. Mi van, ha egyszer csak összefutunk és bemutatkozik? Hogyan fogom eljátszani, hogy nem rendít meg? Annyira egyértelmű lesz. Eddig sikeresen elkerültem, bárha rengetegszer jelentünk meg egy helyen. Ha most nem fog menni... Nem akarok találkozni vele. Már két éve nem láttam, és azt hiszem ennek így kellett lennie. Nekem az is elég lenne, hogy a szemembe néz, és kész, nem lennék képes reagálni. Úgysem emlékszik rám. Azóta annyi emberrel találkozott, képtelenség, hogy emlékezzen. Hacsak nem szerzett arról információt, hogy én is Holmes Chapel-ből érkeztem, ráadásul ugyanabból az iskolából.
Elfog a szédülés már a gondolatra is, ezért inkább szememet lehunyva próbálok aludni. Kint éppen hajnalodik, így halvány fény árad be. Átmegyek a kisebb ágyhoz, amit szándékosan az ilyen hosszú utazásokra találtak ki. Felveszem a szemárnyékolómat, elhúzom a függönyt, hogy ne lássanak rám, majd szép lassan elalszom. Ezaz, aludj, legalább nem eszel közben! 
Fogalmam sincs hány órát aludhatok, de amikor újra az ablakhoz lépek már magasan jár a nap. Visszahuppanok a helyemre, hálát adok az égnek, amiért a gépen nem lehet telefonálni. Így legalább egy kicsit megmenekülök a menedzserem állandó hívásaitól. Kezembe veszem a legújabb Vogue számot, oda lapozok, ahol abbahagytam. Szemem előidőzik a benne feltűnő csodaszép lányokon. Akaratlanul kezdem őket tanulmányozni, mindegyiken felfedezek valami szépet. Arra gondolok: Én miért nem nézhetek ki így? Szép, hosszú a haja, hibátlan a bőre, vékony az alakja, szinte áthasítja a bőrét a kulcscsontja, csillogó éjkék szeme van, az ajkán tökéletesen mutat a rúzs. Egy gramm felesleg sincs rajtuk, olyan soványak... olyan szépek. Odafigyelek az apróságokra, darabjaimra hullva lapozgatok. Úgy érzem, én soha nem illenék bele egy ilyen képbe, soha nem leszek olyan, mint a magazin címlapján szereplő lány. Ne egyél, és talán nézhetsz! 
Miután végig nézem, egy ideig pusztán ülök, nem gondolok semmire, bambulok. Utána hirtelen ötlettől vezérelve szólok a személyzetnek. Ugyanaz a nő jön ki, mint az innivalómmal. Ne egyél, ne egyél, ne....
- Mivel szolgálhatok? - kérdezi illedelmesen, csak most tűnik fel, hogy az üres poharamat már régen elvitte.
- Legyen szíves még egy narancslevet, illetve megkérhetném, hogy ide hozza az ételes kocsit is? -Hangom kicsit kétségbeesettre sikerül, próbálom felvenni a keményebb maszkomat, így mielőtt szembesülnöm kellene a nő furcsálló tekintetével, gyorsan lezárom a kínos párbeszédet. - Köszönöm.
- Azonnal - erőlködik egy műmosollyal, de én pontosan tudom, mit gondolhat.
"Olyan dagadt, minek eszik még többet? Az egész kocsit, te jó ég, be fogja falni az egészet? Még a végén lezuhan a gép..."
De ha ezek is járnak a fejébe, egy szó nélkül teljesíti a kívánságomat, és minden kérésemnek eleget téve becsukja maga mögött az ajtót, és biztosít róla, hogy a leszállásig nem fog senki zavarni. Ne egyél, kiálts utána, hogy mégsem kell! 
Késő.
Következik az újabb falásroham, nem tudok mit tenni ellene. Menekülök. Menekülök az egyedüllét, a magány, a bennem lévő űr, düh, csalódottság elől. Azt remélem ettől jobb lesz. Tévedek. Megeszek legalább három tábla csokit, utána csipszet is, pudingokat, töménytelen mennyiségű édességet tömök magamba. Gyorsan eszek, alig van időm felfogni mennyi mindent tömtem magamba. Végzek, és kicsit megnyugszom. Várok, nézek előre. Csendes pillanatok következek. Olyan érzésem van, mintha pár percre elvesztettem volna önmagamat. Mintha homályos lett volna a látásom, mintha más irányított volna. De ez képtelenség. Mindent én tettem. Egyedül én.
Erőt vesz rajtam a bűntudat és a szégyenérzet. Mennyit megettem, szinte a fél kocsi üres! A látványtól felfordul a gyomrom, mérges könnyek szöknek a szemembe. Utálom magamat, legszívesebben valaki más lennék, aki jobb, szebb, tökéletesebb. Miért nem lehetek? A tudat, miszerint ettől mennyit fogok hízni, megrémiszt, elfog az émelygés, és kész, nem bírom tovább. Újra megteszem. Sietősen kelek fel a székből, a mosdó felé haladok. Csak ne halljon senki, kérlek hadd ne szerezzenek tudomást erről! Magamra zárom az ajtót, ujjamat a torkomon lenyomva szabadulok meg a rengeteg dologtól. Utána felállok, mélyet sóhajtok. Lehúzom a vécét, nem akarok arra gondolni, ami történt. A csapnál kiöblítem a számat, zsebemből előkotrok egy rágót, beveszek belőle éppen annyit, hogy biztosan ne érezzék rajtam, hánytam. Kimegyek, némileg megkönnyebbülten. Nem fog meglátszani a nyoma, nem fogok hízni. Senki nem tud erről, csak én. Titokban marad.

Los Angeles. Tűző nap, tikkasztó hőség, tiszta kék ég, hatalmas autósztrádák, folyamatos hangzavar, óriási épületek. Az angyalok városa. Napszemüvegemet az orromra tolom, tovább bámulok ki az ablakon, próbálom figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy eléggé lassan haladunk a forgalomtól. Egy negyed órán keresztül nem csöng a telefonom, utána a menedzserem elkezd zaklatni, folyamatosan magyaráz, hova, mikor menjek, mit csináljak. Megállsz a rajongókkal fotózkodni, adsz autogrammot, melletted lesz Lee, így nem kell aggódnod, és így tovább... Inkább rövidre zárom a dolgot azzal, hogy a taxi a szállodához visz, és majd a hotelszobámból visszahívom. Nem rajong az ötletért, de hallja, milyen hangos itt minden, nem lehet rendesen kommunikálni.
Megszabadulva tőle válaszolhatok a többi hívásra, utána pedig ígéretemhez híven anyáékat is felhívom, és értesítem őket, hogy épségben landolt a gépem, jól vagyok.
- Megérkeztünk - áll meg a taxis, mire feleszmélek, és rövid úton lezárom a beszélgetést Seey-el.
A sofőr kezébe nyomom a pénzt, a kezembe veszem a táskámat, megköszönöm a fuvart, majd az autó ajtaját kinyitva próbálok kiszállni. Hihetetlen embertömeg van, mégis én először a szállodát és a környéket veszem szemügyre, amint megszabadulok a napszemüvegemtől.
Pálmafák, elegáns sportkocsik vannak a szálloda körül, ami mint egy védelmet nyújtó oázis a sivatag közepén, árnyékot ad. A befelé vezető út le van zárva kordonokkal, fotocellás ajtó takarja el a kilátást a belső résztől. Oldalt még látok néhány felfelé csapó vízsugarat, azt hiszem szökőkutak is vannak. A város legjobb szállodájának emberei egy világoskék egyenruhában segítenek a rajtam kívül megérkezőknek a csomagokat szállítani. Hála az égnek, hogy az enyémet külön hozzák. Vannak talpig feketében és napszemüvegben ácsorgó biztonságaik is, akik ügyelnek arra, hogy semmi probléma ne legyen.
Kifújom a levegőt, a hatalmas tömegre szegezem a tekintetem. Nem volt bejelentve, hogy ekkor jövök és ide, mégis túl sokan vannak. Ha az információ ki is szivárgott, lehetetlenség. Ekkor a kezükben lévő táblákat is észreveszem. Nem csak nekem szólnak, jócskán One Direction-ös is előfordul.
Elfog a szédülés, amint megpillantom rémülten oldalra fordulok. És akkor... akkor megpillantom. Őt. Egyszerű fehér pólót visel, sötét farmerrel. Ott áll, halál lazán. Fél kezében a telefonja van, nyugodtan beszélget, miközben aláír valamit egy férfinek. Néha elvigyorodik, azt hiszem a vonal túlsó végén lévő valaki eléggé jól szórakoztathatja. Mikor a pasas megköszöni, csak kedvesen rámosolyog. A kordonok távol tartják a rajongókat, így a testi épségét nem veszélyeztetve telefonál tovább.
- Elnézést, mehetünk? - hozzá rám a frászt Lee.
Eléggé nagy darab, sötét bőrű, akárcsak én. Külsőleg ijesztőnek tűnhet a rengeteg tetoválásával, de én tudom, hogy vajból van a szíve. Két éve ő vigyáz rám, lassan kezdem azt érezni, hogy ő a második apukám. Mert ha kell, megszid, elmondja a véleményét köntörfalazás nélkül.
- Lee, te jó ég! - kapok a mellkasomhoz, próbálom megnyugtatni egyenletlen szívverésemet.
- Várnak magára, gyerünk - lök egy meg egy kicsit a hátamnál.
Bármennyire is kértem, tegezzen, nem hajlandó tegezni. Pedig sokkal közelebb érezném magamhoz.
- Várnak? - kérdezek vissza bambán, még mindig sokk hatás alatt vagyok, amiért csaknem tíz méterre áll tőlem az a személy, aki tudta nélkül felforgatta az életemet.
- A rajongók - mutat a lányok felé, akik őrülten sikítoznak a látványomtól.
Azok, akik eredetileg Ő miatta jöttek ide, ugyanúgy eszüket vesztve ordítanak, mint akik nem. Azt akarják, menjek oda. Lopva oldalra sandítok. Még mindig telefonál. Ha most gyorsan bemegyek, akkor elkerülhetem, megmenekülhetnék előle.
- Rendben, zavarjuk le- bólintok, minden erőmet összeszedve indulok meg.
Lee végig a nyomomban van, amikor egy-két ember akaratosan ragadja meg a kezemet, maradásra marasztalva, rögtön cselekszik. Lefejti rólam a kéretlen ujjakat, és bár rajta kívül még állnak biztonságaik a kordon miatt, besegít, hogy az ne szakadjon át.
Én pedig csak mosolygok, autogrammokat osztogatok, de nem bírom ki, hogy rá ne nézzek. Annyi idő telt el, annyit változott. Még vonzóbb lett. Elveszetten túrok bele a hajamba, fejemmel elfordulok, inkább másra koncentrálok. Belevigyorgok a kamerába, szorosan magamhoz ölelem az egyik rajongómat. Lassan haladunk előre, már közel van az ajtó. Legalább tíz percen keresztül még vesztegetem az időmet, és ez pont elég arra, hogy Ő pedig lerakja a telefont, és meginduljon a rajongók felé. Felveszi az eszeveszettül jófej és laza stílusát. Halkan odasúgom Lee-nek, hogy eleget voltunk itt, és most már menjünk befele, de elkések. Túl sokáig húztam a dolgot. Mert fejét felém fordítja, és rám néz. Egyenesen bele a szemembe, amitől egészen apróra zsugorodik a gyomrom, szédülés kerülget. Smaragdzöld szemeit az enyémbe fúrja, óvatosan végig mér. De mindezt egy pillanat alatt teszi, így másnak fel sem tűnik. Utána Lee eltakarja előlem, nagy kezét a vállamra helyezve nyom befele az épületbe.
Csak megyek befele, teljesen szétesve, fejemben ezer meg ezer gondolat cikázik végig. Alig tudok lépni, szememet lehunyva idézem fel azt a momentumot, mikor megtörtént.  Mikor rám nézett. 

30 megjegyzés:

  1. Drága Azy ♥!

    Már nagyon de nagyon vártam a folytatást és azt kell hogy mondjam, megérte a várakozást ♥ :) Belen egyre jobban a szívembe lopja magát, rettentően erős lány :3 Erősen emlékeztet Demi Lovato-ra... Küzd magával, a világgal és végül, egy hosszú és kemény út után megtalálja önmagát... Remélem, ez Bel-nek is sikerül :D A repülőutat nagyon jól leírtad... Na jó, mindent :33 Az utolsó mondatok voltak az igazán lényegre törőek, izgalmasak :DD Végre látták egymást... Megtörtént az, amire mi - olvasók - és Belen is már várt :DD Való igaz, Harry vonzóbb lett... Oké, mégis kit álltatok, Hazza mikor nem vonzó? :33 Kíváncsi leszek, hogyan találkoznak ismét :$

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és a jövő héthez sok sikert kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      Jaj, nagyon nagyon aranyos vagy, amiért ezt írod, hihetetlenül sokat jelent! Hű, tényleg! Nem pontosan róla formáltam, de valóban rá hasonlít. Valószínűleg azért sikerült ez, mert hihetetlenül felnézek Demi-re, és imádom!:) <3
      Elképesztő, amiért mindig mellettem állsz, lassan már tényleg nem fogom tudni viszonozni, köszönöm, köszönöm, köszönöm, drága Macy, fogalmam sincs mivel érdemeltelek ki! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Drága Azy!

    Nagyon szomorú vagyok, hogy eddig nem írtam neked ide semmit.
    A fejezet eszméletlenül csodálatos volt! Csakúgy faltam a sorokat.
    Egyszerűen felkaptál és elrepítettél egy másik világba. Fantasztikus.
    Nagyon sajnálom Belen-t, amiért ennyire szenved. Teljesen áttudom érezni, amit átéle (bizonyos szemppontból...)

    Izgalommal várom a folytatást! :)

    Ölel,
    Louise

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Louise!

      Jaj, ne légy szomorú, nekem az is rengeteget jelent, ha csak olvasol! Viszont természetesen iszonyatosan hálás vagyok, amiért most mégis szavakba öntötted a véleményedet, el se tudom mondani mennyire boldog vagyok, amiért olvashatom! Köszönöm, és még ezerszer köszönöm, nagyon aranyos Tőled! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. imádtam! Minden blogodat olvastam eddig, és már ebbe is beleszerettem, pedig éppen hogy csak elkezdődött :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jaj, nagyon aranyos vagy, amiért ezt megosztottad velem, jól esik! Köszönöm szépen, hogy írtál! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága!
    Oké, sajnálom, ha most nyers leszek, de ez kibaszott jó lett. Máshogy nem tudom kifejezni magam, egyszerűen csak...
    Komolyan, szájtátva olvastam a sorokat, mikor Bel evett, iszonyatosan élethűen írtad le, és őszintén remélem, hogy nem saját tapasztalatból sikerült ilyen hihetőre.
    Brutálisan jó vagy, el sem tudod képzelni, mennyire.
    Imádás, J. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága J!

      Hűű, ne sajnáld, mert elképzelésed sincs róla, hogy mennyire jól esik ilyeneket olvasni, te jó ég! Hihetetlenül örülök, ha így gondolod, nem is tudom mit lehetne mondani....!:')
      Te pedig brutálisan kedves, aranyos, túlzó, és ezért nagyon-nagyon imádlak! <333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága Azym!

    "Csak olvasok, és olvasok, szinte falom a sorokat, a könyv hihetetlenül megérint" (jelen esetben blog)
    Remélem ezzel mindent elmondtam! :)
    És még annyit, hogy Belen nagyon erős személyiség és szörnyű, amiken keresztül kell mennie. Célzok itt az evés problémákra. És végre látták egymást! *--* Remélem több is lesz! ;)
    Nagyon-nagyon várom a következő részt! :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Adrim!

      Aaah, rettenetesen boldoggá tesz, amennyiben tényleg ilyen érzés én... én nem is tudom, hogyan köszönjem meg a kedves szavaidat, nem érzem úgy, hogy megérdemlem őket...! Rengeteg hálával tartozom, amiért ilyen drága dolgokkal adsz nekem erőt, köszönöm, köszönöm! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Szia!

    Azt gondoltam, hogy mivel eltelt két év, az étkezési problémái elmúltak a változások és a hírnév miatt, de tévedtem. Nagyon sajnálom amiatt, amiken keresztül kell mennie, olyan magányosnak és elveszettnek tűnik. Nem tudja feldolgozni azt, ami történt vele, hogy Harry nem szereti viszont.

    Imádom, ahogyan írsz!

    Puszi: Devie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Devie!

      Úgy gondoltam, hogy az étkezési problémákat nem tüntetem el egyik percről a másikra, ezt a folyamatot szeretném végig vinni. Én is iszonyatosan sajnálom, amiért ilyen dolgokkal küzd, de ne aggódj, nem szeretném átvinni depressziós hangulatba a blogot! :)
      Eszméletlenül köszönöm, ha tényleg így van, hidd el, én örülök neki a legjobban! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  7. Kedves Azym!!

    Ismet egy csodalatos muvel alltal elenk es megint meg akarom koszonni! Csodalatos vagy!! Ahogy irsz az egyszeruen....egyszeruen felulmulhatatlan!! Csodas vagy! Imadlak! Errol a reszrol...: megertem Belen helyzetet mivel a hires elet sok gondal jar...de egy eros szemelyisegkent irtad le es csodallak is erte! Annyira varom mar a folytatast hogy azt te el sem tudod hinni!! *-----* <3 szoval meg egyszer koszonom! Koszonom, koszonom!! Csodas vagy!!!
    Millio puszi: Virag <3

    Ui: bocsi hogy nincs ekezet de csak telefonrol tudtam irni! :* puszi meg egyszer! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Virágom!

      Hűha, köszönöm, köszönöm, szerintem éppenséggel Te vagy csodálatos, mert azok a kommentek, amiket részről-részre itt hagysz nekem, elképesztőek, nem is tudom lassan, hogyan köszönhetném meg őket! Ígérem a folytatással pedig mindig igyekszem! És én köszönöm, amiért olvasol, hiszen sokat jelent! <3333333333

      Millió puszi, Azy

      UI: Ne viccelj, tökéletesen lehet így is olvasni! Puszi neked is! <3

      Törlés
  8. Drága, Azy.

    Nagyon vártam már az új fejezetet, és meg kell mondanom, hogy a várakozás minden egyes perce megérte. Nagyon, de nagyon tetszett. Hihetetlen jó volt, még akkor is, ha úgy gondolod, hogy ez túlzás. :)
    Számomra nehezen felfogható, hogy Belen még most sem képes elfogadni magát. Hiszen a rajongói szeretik, a munkájában sikeres, és a családja is mindig mellette áll, valamint a legjobb barátai. Fel kellen végre fognia, hogy nincs vele semmi baj, és, hogy nem kell úgy kinéznie, mint egy anoraxiás modell, ahhoz, hogy szép legyen. Remélem idővel majd megérti, hogy a teste, az nem az ellensége, és nem fogja többé magát kinozni.
    Na meg hát ott van a nagy Ő. Hihetetlen, hogy két év után is ugyan úgy vonzódik hozzá, hogy még mindig szédülés kerülgeti ha a közelében van. Annyi lehetősége lenne ré, hogy boldog legyen, ő mégis utána vágyakozik még mindig. Ezzel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Egyfelől butaságnak tartom, hiszen ha még sosem beszélt vele, és nem ismeri, honnan tudhatná, hogy milyen is ő valójában? Mi van akkor ha megismeri és csalódni fog benne?
    Másfelől pedig tisztelem, mivel nincs minden embernek annyi ereje valaki után éveket várni, és szeretni őt, viszonzatlanul.
    Nagyon várom már a következő fejezetet. Izgulok, érzem a zsigereimben, hogy nagyon jó lesz. xDD

    Love, Jule.

    Ui: Sok pihenést és erőt a sulihoz meg az iráshoz! xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jule!

      Ah, de aranyos vagy, köszönöm! Igen, úgy gondolom, de attól még természetesen nagyon nagyon jól esik! <3333
      Az a helyzet, hogy hiába szeretik sokan, a címlapokon még mindig anorexiás modellek pózolnak, még mindig az az elfogadott, ha valaki 50 kiló. Belen nem barátkozott meg magával, iszonyatosan kicsi az önbizalma, és ez az egész kezd áthajlani egy afféle anorexiás bulimiába, ami azt jelenti, hogy lehet bármennyire is vékony, ő dagadtnak látja magát...:(
      Igen, igen, igen, a nagy Ő. Számomra is furcsa, de úgy terveztem, hogy Belen nem adja könnyen a szívét, és ha egyszer Ő tetszik neki... Az a helyzet, hogy pont azért tudja annyira szeretni, mert nem ismeri. :) Olyannak képzeli el, amilyennek ő szeretné, illetve csak az interjúkra és a médiára tud alapozni. Hát, előbb utóbb el fog jönni a pillanat, amikor megismeri, és akkor kiderül, hogy hogyan reagál. De addig is vágyakozik utána, hiszen elérhetetlen.:)
      Aaaaah, nagyon nagyon örülök, ha tényleg így van, és eszméletlenül köszönöm, tudod, mennyit jelent nekem a véleményed? <3333333333

      Sok puszi, Azy

      UI: Köszönöm szépen, és neked is! <3

      Törlés
  9. Csodásan írsz! Várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, boldoggá tesz, amiért így gondolod! <3 :)

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Drága Azy!
    Már megint egyszerűen csodás lett a részt, ezen már meg sem lepődök :) Nem csak azért tartalak a legjobb írónak, mert szinte hibátlanul írsz, hanem mert emellett még szerény is vagy! Nem szálltál el magadtól, pedig a tiéd a legeslegjobb fanfiction a világon!
    És az, ahogy leírtad, hogy Harry ránéz Belenre, annyira jó! Tényleg, mert nem csak leírod, hogy "rám nézett", hanem mindent részletesen. Annyira imádom ezt a blogot, csak így tovább! :) <333
    puszi, ~E

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága ~E!

      Azta, komolyan így gondolod? De édes vagy, te jó ég! Ah, nem szerény, csak van önkritikám! Viszont természetesen eszméletlenül sokat jelent, amiért ezeket mondod, aaaaahw, én már lassan tényleg elsírom magamat, el sem hiszem, hogy ilyeneket írsz nekem, köszönöm, köszönöm, köszönöm! <33333
      Én pedig Téged imádlak! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  11. Drága Azy !

    Igazából a pofámról leszakad a bőr, mivel idáig nem írtam komentet, de remélem a díjjal kiengeszteltelek :)
    Ismét egy csodálatos rész. Igazából azt vettem észre, hogy egy kicsit változtattál a történeten, de nem baj, mivel ugyan olyan jó, mint a többi irományod :)
    Amúgy jelenleg nagyon féltékeny vagyok, mivel nem vagyok képes úgy írni, mint te :D Szóval egy kétséged se legyen azzal kapcsolatban, hogy nem írsz jól és ezt nem csak úgy mondom, hanem az igazat állítom ! Ha meg valaki beszólna, akkor szívesen fogok vitába elegyedni vele :)
    Ezt szerettem volna, hogy tudd :)
    Tudnod kell, hogy te írod a legjobb fanfiction-öket a világon s remélem nem hagyod abba.
    Mikor a te írásod olvasom, szinte felfalom a sorokat és nem bírom kivárni a következő rész szóval siess :)
    Puszil és ölel, Easy <3 <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Easy!

      Ne szakadjon, nekem az is rengeteget jelent, hogy most megajándékoztál a véleményeddel, egy kinccsel ér fel számomra! Tényleg így gondolod? Te jó ég, köszönöm! <3
      Igen, néhány dolgot megváltoztattam, de remélem, hogy így is tetszik! Ah, ne ne ne, ne legyél az, mert nem érdemes, én biztos vagyok benne, hogy nálam sokkal, de sokkal jobban tudsz írni! <333 Jajaja, ne írj ilyeneket, mert lassan elsírom magamat, én el se hiszem, hogy valaki így gondolhatja, én... ah, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönök mindent, mert olyan sokat jelent nekem, oh, komolyan, én nem hiszem, hogy megérdemlem ezt a rengeteg jót! Fel sem bírom fogni, amit olvasok, soha nem hittem, hogy valaki így gondolhatja! Iszonyatosan hálás vagyok mindenért, csodálatos vagy, annyi erőt adsz, hogy el se tudod képzelni! <3333333333

      Sok-sok puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  12. Drága, édes, kedves, tehetséges Azym!
    Először is el kell mondjam, engem igenis érdekel az, hogy mi van veled és ha azt mondod elfoglalt vagy meg hasonlók, akkor meg tudom érteni, plusz, ha valami baj van, írj nyugodtan én szívesen meghallgatlak.
    A részről csak annyit, hogy nagyon sajnálom Belent. Szörnyű lehet, amikor már nem csak az emberek, de a fejedben lévő hang is ellened van. Szerintem egyáltalán nem dagadt, nem is kéne ilyeneket mondani magáról. Remélem, amikor majd összejönnek Harryvel - mert ugye ez lesz? :) - akkor a fiú leszoktatja erről a hülye szokásáról, mármint a hánytatásról. Annak nagyon örülnék.
    Imádom ezt a történetet, örülök, hogy olvashatom és a részese lehetek, hiszen mindig olyan édes történeteket írsz. Tehetséges vagy, a mondataid mindig passzolnak, semmi sincs erőltetve.
    Nagyon szeretlek, csak így tovább, a kinézet pedig maradhat, mert szép, bármennyire is kritizálod.
    Millio puszi Xx <33333 <33333
    ui.: bocsi a szedett-vetett kommentárért, csak épp magyar leckét csinálok :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dréga, aranyos, túlzó, tehetséges szerecsendiom!

      Igazán kedves tőled, amiért ezt mondod, és ígérem, ha van valami, akkor tényleg írni fogok, jól esik, hogy számíthatok Rád! <3
      Én is hihetetlenül sajnálom Belent, hiszen a legnagyobb problémát tényleg az jelenti hogy ő nincsen megelégedve saját magával. Hát majd meglátod mi lesz, amikor összejönnek, remélem tetszeni fog, hiszen sokat jelentene! <3
      Én pedig Téged imádlak, minden irományodból az látszik, hogy milyen tehetséges vagy, így rettenetesen felnézek Rád, és megtisztel, amiért olvasol! Nagyon szeretlek és elmondhatatlanul köszönök mindent, amit értem teszel! <33333333333

      Millió puszi, Azy

      UI: Egyáltalán nem lett olyan, és remélem azért a magyar leckét is sikerült megcsinálni!:)

      Törlés
  13. Drága Azym!

    Ez..ez fantasztikus lett! Annyira de annyira tetszett ez a rész. Tényleg. Eddig ez a kedvencem, de biztos vagyok benne, lesz még sok-sok kedvenc rész is:D Olvasás közben valahogy elindult a telefonomon a SOML, pont, mikor ahhoz a mondathoz értem, mikor meglátta Harry-t. Micsoda véletlen.. még a telefonom is tudja, hogy épp a kedvenc blogom olvasom.

    UI.: bocsi hogy ilyen rövid megjegyzést írtam, de már nem tudok mit írni, magamat meg nem akarom ismételni.

    Puszi: Gabriella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gabriellám!

      Ah, komolyan?? Nagyon nagy megkönnyebbülés, ha tényleg tetszett a rész, ez a fantasztikus! Haha, akkor még a telefon is tudja, hogy mikor kell megszólalnia! És köszönöm, amiért azt mondod, hogy ez (az egyik) kedvenc blogod, mert hihetetlenül örülök neki, el se tudod képzelni, milyen sok erőt ad, amiért tetszik, amit csinálok! <3333333

      Puszi, Azy

      UI: Ne viccelj, ez sokat jelent! <3

      Törlés
  14. Drága Napsugaram!

    Hihetetlen.
    Eszméletlen.
    Fenomenális.
    Páratlan.
    Utánozhatatlan.
    Be kell szereznem egy szinonima szótárat. :o
    Annyira, de annyira imádom. Erre már nincsenek szavak.
    Borzasztó lehet Belennek ez az egész. Az önértékelési problémái - gondolom - már attól is megnőnek, hogy híres lett, hisz több ember mondja meg őszintén a véleményét - esetleg csak undorítóan mocskolódik.
    És hogy milyen lehet újra találkozni Vele? Remekül meg lett fogalmazva.
    Egyre szebben, egyre jobban, egyre részletesebben írod le a körülményeket, és ez egyszerűen áh. <33
    Alig várom a következőt! ^^

    Sok, sok puszi: Tina ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gyönyörűm!

      Kedves.
      Aranyos.
      Túlzó.
      Csodálatos.
      Elképesztő.
      Azt hiszem nekem is, hiszen annyira, de annyira el akarom mondani, hogy mennyit jelent, amiért mindig írsz, és hogy mekkora örömmel olvasom mindig a soraidat, de egyszerűen már képtelen vagyok. Köszönöm, amiért most már nem tudom mennyi ideje mellettem állsz, és támogatsz! Fogalmam sincs mit tettem ezért, hogy mivel érdemeltem ki, de köszönöm, köszönöm, eszméletlenül köszönöm! <3333

      Sok sok puszi, Azy

      Törlés
  15. Drága, legfantasztikusabb Azy !
    Bocsánatodért esedezem, amiért csak most írok, szörnyen röstellem !
    A rész nem okozott meglepetést, még mindig Te vagy a legjobb, hihetetlenül érdekessé tudsz tenni még egy egyszerű repülő utat is mindössze azzal, hogy szavakba öntöd ! Hú, minden tiszteletem a Tiéd !
    Nagyon tetszik, hogy Belen karakterét egyre kontúrosabbá varázsolod, mindenegyes alkalommal jobban és jobban látszik, főszereplőnk önbizalomhiányos jelleme. Elképesztő, hogy még a karakterformálást is tökéletesen műveled, ismét le a kalappal előtted !
    Nagyon tetszik, hogy Belen bulimiás, egykor kövér és cseppet sem tökéletes, nem sok olyan blogot látam, amelyben a hősnő nem egy perfection, különleges és egyedi történet lesz ebből is, érzem, elvégre Te vagy az írója, nem is nagyon lehet másmilyen !♥

    Millió puszi,
    Tiara Cassie B. Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, legcsodálatosabb Tiara!

      Nem kell röstellned, akkor írsz, amikor kedved és időd van rá, ez nem kényszer! <3
      Ah, jaj, te jó ég, nagyon nagyon nagyon örülök, hogy ilyet olvashatok, el sem tudom képzelni, hogy valóban így gondolod, ez fantasztikus érzés számomra! Rettenetesen boldoggá tesz, amiért megtudhatom mi a véleményed, köszönettel tartozom érte! Hálás vagyok, hogy itt vagy, köszönöm, köszönöm, varázslatos érzés! <33333

      Millió puszi, Azy

      Törlés