28. fejezet - A sorok között olvasva

Drága Olvasóim!

Nem igazán szeretném most azzal rabolni az időtöket, hogy magyarázkodom, csak annyi a fontos, hogy előre szóljak, hogy nem tudom, a jövő hétvégén sikerül-e hozni a következő részt, mindent meg fogok tenni.
Úgy tűnik mindegyik rész közel áll hozzám valamiért, úgyhogy ez nem újdonság, de leginkább ez most azért, mert itt a régebbi dolgok megint kezdenek felelevenedni, ettől pedig olyan érzésem van, mintha ezer éve történt volna...:)
Nagyon-nagyon, és még annál is jobban köszönöm azoknak, akik még mindig itt vannak mellettem, és olvassák a blog közelgő befejezését. Ez többet jelent, mint el tudjátok képzelni! Imádlak Titeket, és ha még nem mondtam volna, most megteszem, hogy Ti vagyok a legcsodálatosabb Olvasók a világon! Éppen ezért őszintén bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket a rész!

Rengeteg puszi, Azy

Belen egy idő után megnyugszik, letörli a könnyeit. A fehér kórházi ruha kicsit nagy rá, lecsúszik a válláról, így láthatóvá válik a barnásabb bőre alatta. Haja kócosan van összefogva a feje tetején, nem igazán fordított rá ügyet. Néhány tincs oldalt kiszabadult, ezért hullámokban fogják közre az arcát. Az arcát, ami olyan kétségbeesett és fájdalmas, mintha csak a szíve szakadna meg éppen. Szándékosan újra kerüli a szemkontaktust, egészen addig, ameddig össze nem magát annyira, hogy meg tudjon szólalni. Mert akkor tekintetét egyenesen az enyémbe fúrja, és a világ lehető legkiismerhetetlenebb pillantásával ajándékoz meg.
- Sajnálom, amiért fájdalmat okoztam - suttogja végül, hangja megtöri a csendet.
Feltűnik, hogy nem azt mondja, hogy "Sajnálom, amiért megtettem." Azért kér bocsánatot, mert nekem fájdalmat okozott. Nem azért, mert megpróbálta megölni magát. Azt nem bánja.
Ajkaim már elnyílnak egymástól, mindenképpen biztosítani akarom arról, hogy minden rendben lesz. Hiszen most már biztos vagyok benne. Itt, a kórházban jó kezekben van, nem fog tudni többé elmenekülni. Meg fogják gyógyítani. És én végig segíteni fogok ebben.
Azonban mielőtt végleg kiejteném a megnyugtatásokat, elhallgatok. Ő is szeretne valamit, és megelőz.
- Sajnálom... Tényleg. Soha nem akartam neked ártani.
Rekedten és gyengén beszél, látszik, hogy semmi ereje nincs, mégis megismétli az előző mondandóját.
Akkor mégis mi a francért tetted ezt magaddal?
Bennem egy hang automatikusan teszi fel a kérdést, amire igazából a válasz túl bonyolult és fájdalmas. Könnyebb, ha talán sose tudom meg.
Bár igazából felemészthetne a düh, a mérhetetlen harag Belen iránt. Igen, borzalmasan neheztelhetnék rá, meg se bocsáthatnám neki, amit tett, hiába most a könyörgő szempár.
De egyáltalán nem azért, amit ő gondol...
- Az már egyáltalán nem érdekel, ha engem bántottál. Az a rosszabb, hogy magadnak akartál - sóhajtom halkan, apró keze után nyúlok, és végig simítok száraz bőrén. Lepillantok bűnbánó arcára, meg-megremegő ajkára.
Kíváncsi lennék arra, hogy vajon miért? Tisztában vagyok vele, hogy menekülni akart, el a problémák elől, el a világ elől. A rá nehezedő nyomás napról napra nagyobb volt, és ő összeroppant alatta. Félt tovább élni. Nem látott más kiutat, mint ezt, véget vetni mindennek.
Azonban ezek ellenére éreznie kellett volna azt, hogy van valami, ami még visszatarthatja. Én. A családja. A szenvedélye, az éneklés. Ezek nem számítottak neki semmit?
Lehajtja a fejét, némán bólint. Nem hiszem, hogy egyetértését fejezné ki ezzel, csupán tudomásul veszi a kijelentésemet.
- Belen, én azt hittem túl késő - közlöm vele halál komolyan. - Azt hittem... - itt megakadok, befejezni is piszkosul nehéz. Mégis megköszörülöm a torkom, folytatnom kell. Muszáj tudnia, hogy mit okozott. Muszáj tudnia, hogy ameddig ő abban a tévhitben élt, hogy mindenkit csak egy problémától szabadít meg, majdnem mi is belehaltunk ebbe.  - A karomban tartottalak, és nem dobogott a szíved, felfogod ezt? Azzal a tudattal éltem, hogy elvesztettelek. És egy részem csak magamat okolta, amiért ezt megtörtént. Ne tudd meg, hányszor játszottam le a fejemben újra és újra az estét, azon gondolkozva, vajon mit kellett volna máshogyan csinálnom, hogy mivel tudtam volna ezt megelőzni?!
- Nem a te hibád - magyarázkodna, hevesen ellenkezik. - Hiszen leírtam...
Keserű mosoly kúszik fel az arcomra, lemondóan csóválom a fejemet.
- És szerinted ez ilyen egyszerű? Hogyha te leírod, akkor elfogadom, ami történt veled? Komolyan azt hitted, hogy nekem könnyebb lesz idővel? Hogy majd lazán tovább lépek, mert csak egy teher voltál?! Szerinted ér bármit is az életem nélküled?
Alig észrevehetően megremeg, ezzel is kimutatva, hogy a válasza igen. Hiába mondtam neki ezerszer, hogy mit érzek iránta, mintha meg sem értené. Mintha sose hitte volna el, hogy igazi. Nem hitte el, mert ő nem szerette magát, így lehetetlenség volt a gondolat, hogy talán más mégis képes rá.
- Nem - világosítom fel az ellenkezőjéről. - Tévedsz. Ha már te nem lennél, én akkor... - mélyet nyelek, be se fejezem. - Belegondolni se akarok már. Els, én mocskosul szeretlek, és soha nem lennék képes magadra hagyni, érted?
Nem válaszol semmire, zavarodottan pillant rám. Nem látszik idegesnek, mintha mégis valami belülről szétfeszítené, csak éppen fogalmam sincs, mi és miért. Gondolkozik, mellkasa a megszokotthoz képes túl gyorsan emelkedik fel-le.
Várok.
- Hé, minden rendben? - vonom össze furcsállóan össze a szemöldökömet, összekulcsolom ujjainkat. Másik kezemmel a füle mögé tűrök egy tincset. Továbbra is csendben marad, ezzel pedig csak tovább növeli a feszültséget. - Meglátod, meg fogsz gyógyulni, és újra együtt leszünk.
Tekintete a kettőnk kezére esik, hosszú pilláival nagyokat pislogva figyeli őket. Sok idő telik így el. Én nem akarok többet kérdezni, inkább némán figyelem, ahogyan valamivel kapcsolatban döntésre jut. Aztán tovább vezeti a sötét barna íriszeket, egyenesen rám. Elveszett a pillantása, mintha szeretett volna valamit, és nem sikerült.
És hamarosan rá is jövök, hogy mit.
Hinni nekem. Hinni abban, hogy szeretem. Hinni abban, hogy meggyógyul, és utána minden rendeződik.
Egyre inkább kétségbeesik, arca eltorzul a közelgő sírástól, látom, hogy már nem fogja tudni sokáig kibírni. Szemei megtelnek könnyel, beleharap ajkába, ezzel is próbálva megállítani a feltörő érzéseit.
- Ne sírj, ne sírj - ismételgetem, ujjammal letörlöm az arcát. - Shh! - csillapítom, azonban semmi eredménye.
Halkan kezdődik, mintha csak újra elgyengült volna, mintha ez csak egy pillanatnyi állapot lenne. Viszont amikor nem akarja abbahagyni, megint igyekszem megnyugtatni. Minél többször nyúlok hozzá, minél többször beszélek a lelkére, hajtogatom, hogy ne sírjon vagy kérdezem meg, mi bántja, annál jobban elmélyül a fájdalma.
- Belen, kérlek - könyörgök neki, tanácstalan vagyok. Fogalmam sincs, mit tehetnék egy ilyen helyzetben. Bármit is mondok vagy csinálok, csak még rosszabb lesz. - Belen!
- Segíts rajtam, segíts - nyögi ki aztán fuldokolva, kapkodva veszi a levegőt. Kiszabadítja magát az érintéseim alól, lerúgja magáról a takarót. - El akarok innen menni, engedj ki! - hadarja, a mondat összefolyik a zokogása hangjaival.
- Segítek, viszont ahhoz muszáj most lenyugodnod - utasítom határozottan és óvatosan, rögtön felállok én is. - Feküdj vissza, légy szíves!
Egyenesen az ajtó felé szeretne menni, úgyhogy az útjába állok, gyengéden ragadom meg a karjánál fogva.
- Vigyél el, ments ki! Nem akarok itt lenni - sírja még mindig. Szemei feldagadtak, haja még jobban szétesett, törékeny teste indulatosan próbál előre törni. - Szeretlek, hadd menjek veled!
Nem tudom teljesíteni, amit akar, ujjaim még mindig, akár egy bilincs fonódnak a csuklójára, ezzel is megakadályozva, hogy szétessen. Mert semmi kétség, ha most én nem tartanám, összecsuklana, annyira gyenge.
- De hát mi történt? - kérdezem teljesen zavartan, fogalmam sincs mi folyik körülöttem. Miért lett egyik percből a másikra ilyen? - Mondj már valamit, a rohadt életebe már! - Egyre idegesebb leszek, megrázom az előttem álló lányt.
Aki erre végre hajlandó felemelni a fejét, és újra figyelni rám. Egy percig egyikünk se mozdul.
- Belen, mi történt? - faggatózok halkan, immáron valamennyivel higgadtan.
- Nem akarok itt lenni - válaszol, alig lehet hallani. - Nem vagyok beteg.
- Itt majd vigyáznak rád - biztosítom felőle, nem hazudhatom azt neki, hogy tényleg nem beteg, viszont az igazságot sem szeretném most rázúdítani. Óvatosan végig simítok a kezén, már azt hiszem, teljesen elmúlt a sírásroham. - Kérlek feküdj vissza!
És ekkor végleg elrontom. Amint megérzi, hogy vissza akarom kényszeríteni a betegágyra, kitágul a tekintete, úgy bámul rám, mint akit most árultak el. Újra eluralkodik rajta a felélem.
Hangosan és kínzóan kezdi el hajtogatni, hogy nem, miközben kezével össze-vissza csapkod, próbál minél messzebb jutni tőlem.
A reakciója egyszerre ijeszt meg és dermeszt le. Állok, úgy meredek rá, mint aki nem is ismeri, még sosem láttam ilyennek. Betegebb, mint hittem.
Mielőtt azonban bármit is tehetnék, beront egy nővér, aki a hangok alapján rájöhetett, hogy baj van. Amikor belép, azt látja, hogy Belen tőlem pár lépésre hisztérikusan sír, miközben a falnak támaszkodik, ezzel is megelőzve, hogy lábai teljesen felmondják a szolgálatatot, és ő a padlóra zuhanjon. Azt hiszi ezzel elkerülheti azt, hogy a talaj kicsússzon a talpa alól. Pedig már elkésett. Sokkal régebben elveszítette az irányítást az élete felett, mint gondolná.
- Menjen ki, kérem - utasít rögtön a nővér, az ajtó felé mutat. Belenhez szalad, átkarolja a hóna alatt, és a heves ellenkezés ellenére erőszakosan visszanyomja az ágyba.
Az elején meg se mozdulok, pusztán kétségbeesetten bámulom a jelenetet, azonban amikor másodjára is kiküldenek, már megtalálom a hangom.
- Vele akarok maradni - jelentem ki határozottan. - Nem megyek sehova!
- De igen - mered rám szigorúan a vörös hajú nő. Belen még mindig gyötrelmesen szenved, és kapálózik, mire rá kell szentelnie a figyelmet. - Eleget ártott már, ha nem megy el önként, kidobatom!
Ott állok, és figyelem, ahogyan a lány, akit jobban szeretek mindennél, magán kívül van, és ordítozik. Figyelem, ahogyan nem képes elfogadni, hogy beteg. Figyelem, ahogyan a lány, akit jobban szeretek mindennél, pánikrohamot kap.

Az este nem tudok aludni. Folyamatosan forgolódok, egyszerűen nem megy ki a fejemből a kép, amint Elen, mint aki kezd megőrülni, végleg kiborul. Bármit is teszek, újra és újra felrémlik, hogy mennyire szörnyű volt tehetetlennek lenni. Nem tudtam rajtam segíteni, csak rontottam a helyzeten.
Felülök az ágyban, frusztráltan túrok bele a hajamba. Körülöttem nyugalom van és csend, semmi nem zavar, csak az én elmémben tomboló vihar. Egyedül a szörnyű gondolatok nem hagynak nyugodni.
Egy feladatom lenne. Várni. Várni arra, hogy végre változás történjen az állapotában. Hiába van most kórházban, mintha fel se fogná, ennek mekkora súlya van. Továbbra is tagadásban él, mintha ez bármit is segítene. Pedig mai hisztérikus kikészülése  bebizonyította, hogy a gyógyulása sokkal hosszabb folyamat, mint amit képzeltem. Hülyeség volt abba a hitbe ringatni magamat, hogy innen egyenes út vezet a sikerig. Még csak most kezdődött el.
Mindösszesen egy dolog az, ami ebben a helyzetben boldoggá tesz. A családom. A Belen körüli zűrzavarban sem tudtam megfeledkezni arról, hogy eredetileg hozzájuk indultam. Gemma, anya és apa, már iszonyúan hiányzott, és igazán most érzem, mennyire.
Miután szépen szólva nem kívánatos személy lettem a kórházban, inkább visszamentem a szállodába, összeszedtem a bőröndjeinket, és egyenesen hazajöttem. Belen dolgait is magammal hoztam, holnap beviszem hozzá azt, amire szüksége lehet.
Mivel a nővérem már hamarabb elmesélt mindent anyáéknak, tapintatosan nem kérdeztek semmit, pusztán ölelésükkel és bátorító mosolyukkal próbáltak felvidítani. Én pedig erőltetetten viszonoztam ezt, nem akarom tönkretenni az ünnepeket. Nemsokára már karácsony, ami annyira fontos nekik. Önzőség lenne porrá zúzni a kedvüket azzal, hogy folyamatosan mogorva és szótlan vagyok.
Kikelek, az ablakhoz lépek. Arrébb tolom a sötét kék függönyt, aztán megtámasztom magamat a párkányon, beszoruló levegővel a tüdőmben pásztázom a kertünket.
Békés és érintetlen. A hó vékony rétegben telepszik rá a növényekre. Még észrevehető egy kicsit az a földes terület barnasága. Az ég sötét, egy kevés csillagot lehet csak megfigyelni, azonban a felhős égbolt miatt a nagyja takarva van. Kint sötétség uralkodik, semmi se mozdul.
Hatalmas sóhaj szökik ki belőlem, ellököm magamat, ismételten a tincseim közé túrva próbálom enyhíteni a feszültséget. Fel-alá járkálok a szobámban, tekintetemet a hatalmas tölgyfa szekrényem és a fehérre mázolt gardróbajtó között váltogatom, míg végül lerogyok a földre, hátamat az ágykeretnek támasztom. Szemeimet kínzóan lehunyva próbálok koncentrálni, szinte magamra erőszakolom, hogy ne gondolják Rá.
Semmit se használ.
Úgyhogy taktikát váltok.
Nem akarom kiűzni a fejemből, helyette máshogyan képzelem el. A rosszak helyett azt idézem fel, ami volt, és ami lesz.
Azt, hogy mennyire élveztem, amikor először megcsókolhattam. Azt, hogy milyen piszkosul akartam, hogy velem legyen. Emlékszek minden pillanatra, amikor vigyázhattam rá, amikor tudtam, hogy nem esik baja, mert mellette vagyok. Aztán elképzelem, hogy mit fogunk csinálni, ha végre jól lesz.
Szép lassan elmúlik belőlem az idegesség, a hátamra fekszem és a plafont kezdem el bámulni. Észre se veszem, de megnyugszom. Egyre álmosabb leszek, lustán pislogok, végül pedig a földön alszok el.
Másnap reggel persze megérzem ennek a hatását, a hátam kínzóan sajog, egyáltalán nem volt kényelmes. Mégsem tudok vele törődni, mert egyre csak az lebeg a szemem előtt, hogy ma bemehetek hozzá.
Gyorsan előkapok egy tiszta alsónadrágot, hozzá egy szűk farmert, az egyik kedvenc fekete felsőmet, meg egy szürke pulcsit. Pontosan azt, amit egykor Belen-nek adtam kölcsön, mikor az első nálam töltött estén az esőnek köszönhetően teljesen eláztunk.
Az emlékre akaratlan mosoly kúszik fel arcomra, így megyek sietősen lezuhanyozni. Nem töltök sok időt a víz alatt, szerintem öt perc múlva már készen vagyok. Igazítva a göndör tincseken tényleg befejezem a kinézetemmel való foglalkozást, és inkább a konyha felé indulok.
A ház még alszik, nem hallok beszélgetést, a már szokásosnak számító tévé zaját sem. Csupán Gemma van fent rajtam kívül ilyenkor, aki az ünnepekre szintén hazaköltözött.
Összetalálkozok vele a lépcsőn.
- Jó reggelt - adok egy puszit az arcára, mire fél kézzel átkarolja a nyakamat, és futólag megölel. A másik kezében egy bögrét szorongat, amiből a forró kávé gőze száll felfelé. - Van még?
- Persze, lent hagytam a pulton - mutat lefele.
- Hála az égnek - emelem az égnek a tekintetem, és folytatnám az utamat.
- Utána bemész hozzá? - állít meg hirtelen a hangja, ezért visszafordulok. - Szerintem csak nyolckor kezdődik a látogatási idő.
- Megpróbálni azért meglehet - rántom meg a vállamat. - Úgyse tudok mit csinálni, ameddig nem látom. Tegnap eléggé... szóval biztos akarok benne lenni, hogy ma már jobban van - fejezem be inkább máshogy a mondatot.
Gemma megértően bólint.
- Szurkolok - küld felém egy bátorító mosolyt. - Vacsira azért gyere majd haza.
- Mindenképpen - mosolygok rá én is.
Egyszerre fordulunk ellentétes irányba a nővéremmel, ő felmegy a szobájába, én meg le a reményeim szerint meleg kávé felé. Mivel a kora idő miatt még sötét van, lámpát kell oltanom, hogy rendesen lássak mindent. A halovány derengésnek köszönhetően olyan érzésem lesz, mintha nem csak a szüleim, hanem az egész világ aludna, és lennék az egyetlen, aki fent van. A konyhaablakon erőtlen fény szűrődik be. Lopva kipillantok, és ekkor szembesülök vele, hogy tegnap éjszaka, miután én elaludtam, elég rendesen havazhatott. Mindent belep vastagon a fehér takaró.
Mégsem törődök vele sokáig, egy rövid reggeli és a kávé után már az autóban ülök, és a kórház felé hajtok. Az utakon nehéz közlekedni, mivel még nem takarították el rendesen a havat. A latyak mocskos színe minduntalan felcsapódik a szélvédőre, ugyanis gyorsabban hajtok, mint kellene.
Csak akkor vagyok hajlandó lassítani a tempómon, amikor már magam mögött hagyom a riporterek és a kamerák tömkelegét, akik még ilyenkor is az épület körül köröznek, akár a keselyűk. Be már nem jöhetnek szerencsére.
Kettesével szedem a fokokat, és addig lépcsőzök, ameddig a második emeletre nem érek. Ekkor balra fordulok, és egyenesen a kórterem felé veszem az irányt. Már a sarkon észreveszem, hogy Lee ott szobroz az ajtó mellett. Meglepődök tőle, meg sem fordult bennem, hogy ilyenkor Belen személyi testőrét használják. Persze így belegondolva logikus, hiszen ki vigyázhatna jobban rá?
Mi már találkoztunk Los Angelesben, és bár annak már egy éve, az arcából ítélve, emlékszik rám.
- Jó reggelt - köszönök, mire a testes, sötétebb bőrű férfi közelebb jön, és a kezét nyújtja.
- Szevasz, fiam - rázunk kezet.
- Javult már, bemehetek hozzá? - térek rögvest a tárgyra, nem bírok már tovább várni.
- Az orvosoktól kaptam egy listát, hogy kik látogathatják - dörmögi, majd előveszi a papírt, kihajtogatja. - A család, a barátnők - futja át a neveket, vastag ujját segítségül húzza lefele. - A menedzsere, ugye Jack... - motyogja az orra alatt. - Aztán...
Legalább tizenöt név fel van sorolva, így kis híján sokkot kapok, amikor Lee felnéz, és lemondóan rázza meg tarkopasz fejét.
- Harry Styles nincs rajta.
- Ez nem lehet, biztos csak kihagytak - próbálom megőrizni a hidegvérem. - Kérdezze meg az orvost, egész biztosan be fognak engedni - bizonygatom.
Mielőtt azonban Lee bármit is tudna reagálni, az ajtó kitárul, és az orvos lép ki rajta. Kezében a kórlapokra ír valamit, aztán észrevesz minket. Kapva kapok az alkalmon, és a tőlem telhető legnagyobb türelemmel vázolom előtte a problémát, hogy valami hiba történt, és ha lehet írjanak fel engem is.
- Sajnos nem tehetem - közli, mire a vér megfagy az ereimben, és csak döbbenten meredek rá.
- Tessék? - zavarodok össze, homlokom rögtön ráncokba szalad. - Miért nem? Én vagyok a barátja!
- Pontosan tisztában vagyok vele, hogy Ön kicsoda - bólint egy aprót. - Éppen ezért nem tehetem. Tegnap a maga látogatása alatt érte a beteget egy pánikroham, ha jól tudom.
- Nem teheti? - ismétlem sokkolódva. - Senki se szereti jobban, mint én! Soha sem ártanék neki!
A hangom a kelleténél kicsit hangosabb, a doktort mégsem hozom ki a sodrából, ugyanolyan háborítatlanul mered rám.
- Természetesen holnap már láthatja, még ma nem fogadhat senkit. De előtte azt hiszem tudnia kell valamit - jelenti be vontatottan. Vet egy pillantást Lee-re, és úgy dönt, inkább nem szeretné megbeszélni ezt előtte, így a várakozásra szánt székek felé int.  Követem, bár mindjárt szétrobbanok ingerültségtől. - Belen érdekében mindenféle segítséget kértünk tegnap a családtagoktól, akik eleget téve elhoztak személyes tárgyakat. Ezeket átadják majd a pszichológusnak, aki majd a három hónapos kezelés alatt hozzájárul ahhoz, hogy egy mentálisan egészséges pácienstől búcsúzhassunk. A kórház másik szárnyában fogják majd kezelni őt, ha kikerül innen - magyarázza hozzátéve. - Az érintetthez így került vissza a régi naplója, ami olyan heves érzelmeket váltott ki belőle, hogy biztosak lehettünk abban, hogy még korai megbirkóznia a rossz emlékekkel.
- És ennek mi köze hozzám? - vágok közbe.
- Belen édesanyjához került vissza a napló, a kórház ugyanis nincs felhatalmazva arra, hogy akár csak egy sort is elolvasson belőle engedély nélkül. Mrs. Wallis azonban ezt megtette. - Szünet tart, megköszörüli a torkát. - Már tudtuk, hogy a betegség évek óta tart, és az édesanya segítségével azt is sikerült behatárolni, hogy nagyjából mikor kezdődhetett. Muszáj volt konzultálnunk a pszichológussal, természetesen titoktartás ellenében.
- És? - türelmetlenkedem.
- A lényeg röviden annyi, hogy a beteg maga iránt érzett szerelem miatt könnyen labilissá válik, ami nem tesz neki jót. Sokat közrejátszott a kóros állapot kialakulásában az is, hogy önnek szeretett volna megfelelni.
Egy szót sem bírok kinyögni, próbálom feldolgozni az információkat. Mi a franc van? Mégis hogyan érti, hogy közrejátszott?
- Mit akar ez jelenteni? - suttogom megtörten, még mindig a kusza felvetéseim között őrlődve. - Miért akart volna megfelelni?
Mikor az orvos nem válaszol, és szemmel láthatólag valamin elég erősen vacillál, a felgyülemlett düh miatt felcsattanok.
- Hiszen soha nem mondtam neki semmit, kibaszott gyönyörűnek tartom!
- Nézze - sóhajtja fáradtan, megvakarja a tarkóját. - Ezt most nem lenne szabad, és elvárom magától, hogy ha már ekkora szívességet teszek, vegye figyelembe mi a legjobb Belen-nek.
Kutat a papírok között, majd legalulról elővesz néhány kis alakú, fénymásolt lapot. Egyből felismerem Belen kézírását. Tehát a naplójából a fontosabb oldalak.
- Ha ezeket elolvassa, meg fogja érteni, miért mondtam, amit mondtam. És remélem arra is rájön, hogy mit kell tennie.
Az ölembe ejteni a papírokat, majd megveregetve a vállamat egyedül hagy. Hallom, ahogyan visszasétál Lee-hez és pár hozzá intézett szó után elhagyja az egyébként is szinte kihalt folyosót.
Én pedig ott maradok, kezemben azokkal sorokkal, amiket még régen Belen írt. Soha nem hittem, hogy ezeket olvasni fogom. Ahogyan azt sem, hogy már a kezdetektől kezdve nagyobb hatással voltam rá, mint valaha képzeltem volna.
A naplóban nincs egyértelmű utalás arra, mi is történt. Soha nem mond róla semmit, mintha nem is lenne. Mégis ki lehet találni mi zajlott benne, a sorok között ott van minden.
A megfelelési kényszer, az önbizalomhiány, az önutálat.
Az, hogy soha nem érezte úgy, hogy bárki szeretheti.
A gimiben nem vettem őt észre, helyette más lányokkal szórakoztam. Olyanokkal, akiket Belen szebbnek látott magánál. Ekkor kezdte el hánytatni magát, ő is vékony, és szép akart lenni.
Miattam. 

26 megjegyzés:

  1. Draga, Egytetlen, Zsenialis Azy
    Uristen. Es a vegszo. Hat az hatalmas. Annyira attudtam erezni Harry helyzetet es erzeseit hogy most keptelen vagyok elvonatkoztatni a sajat es az o eletetol. Nagyon nagy hatassal volt ramnezba resz. Porra zuzott mint egy rombologolyo. Istenem. Imadtam. Imadtam. Imadtam.
    Sajnalom de ennel tobbet irni keptelen vagyok. Omg. Ez zsenialis volt.
    puszi: Marti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, csodálatos és édes Mártim!

      El sem tudod képzelni, mennyire jól esik azt olvasni, hogy sikerült átérezni Harry helyzetét, ez rengeteg jelent számomra. Eszméletlenül köszönöm, és azt is, hogy írtál, én Téged imádlak! Hálás vagyok, hogy írtál, komolyan!:') <333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. ha az volt a célod hogy megsirass akkor közlöm veled hogy sikerült. és vele együtt összetörted a szívemet. véleményem szerint ..tudom hogy az orvosok jót akarnak de akkor is Harrynek kéne Belen mellett lenni hogy elmondja neki hogy ő miatta nem kell megváltoznia Harry elfogadja olyannak amilyen. azaz szépnek okosnak viccesnek szerénynek és tehetségesnek. ezzel a bloggal összetörted a szívemet és reményt adtál arra hogy jöhet bármilyen nehéz időszak átlehet vészelni ha van valaki melletted. sírtam,mosolyogtam ,szomorkodtam volt mikor rendesen magamba fordultam emiatt a sok érzéstől és próbáltam megérteni Belen érzéseit. reménykedem benne hogy nem lesz szomorú a vége. hogy Belen meggyógyul és Harryvel együtt maradnak és hogy Harry nem adja fel.és nem fogja ostorozni magát .. nem ő tehet róla . imádlak te lány és ezt a blogot is. sírni fogok majd ha ennek vége lesz :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Jaj, egyáltalán nem az volt a célom, hogy megsirassalak, de azért titkon örülök neki, hiszen ez azt jelenti számomra, hogy sikerült valamilyen érzelmet kiváltanom belőled. Ahw, és nem gondoltam volna, hogy még reményt is adhatok vele, hogy így lásd miatta a dolgokat! Ez most hihetetlen számomra, te jó ég! Köszönöm, köszönöm, köszönök mindent! Köszönöm, amiért írtál, köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataid, köszönöm, amiért még mindig olvasol és támogatsz! Elmondani se tudom, mennyire sokat jelent, amiért számíthatok rád! Remélem nem fogok csalódást okozni a folytatással! Én is imádlak!:') <3333333333

      Milliónál is több puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azy!
    Istenem, nem is tudom, hol kezdjem... Teljesen megértem Harry-t, amiért kiakadt, és most már szinte semmit nem tehet. Remélem, hogy a történet végére azért minden rendben lesz köztük és Belen is meggyógyul majd. Sajnálom, hogy már csak pár rész van hátra, de ezt a blogot mindenképp a kedvenceim közé sorolom. Ahogy Harry olvasta Belen írását, eszembe jutott, mikor elkezdem olvasni a blogot. Már akkor tudtam, hogy imádni fogom. :)
    Szóval csak így tovább! <333333
    Puszi, ~E

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága ~E!

      Hú, igazából eléggé tartottam tőle, hogy a fejezet nem fogja túl jól átadni az érzelmeket, és zavarosra sikerül, de most akkor megnyugodtam, hogy szerinted nem így sikerült! Tudom, hogy mindig ezt mondom, de tényleg nagyon sokat jelent! Ahw, a kedvenceid közé? Ezt most nem mondod, te jó ég, de aranyos vagy, egyelek meg! Köszönök mindent! :') <33333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága-egyetlen-utánozhatatlan-csodálatos Azy-m ♥!

    Hú, már kezdtem megijedni tegnap, hogy történt valami veled és esetleg azért nem került fel még a folytatás :3 Ria-val is tanakodtunk, mi lehet... De most már itt vagy, itt van a folytatás és ennek mindketten örülünk :D

    Imádtam ♥ :) Egyszerűen ki-be bolondultam Harry-be, olyan édes és kétségbeesett egyszerre :3 Kis híján zokogásban törtem ki, ahogy bevallotta Els-nek az érzéseit :3 Aztán megállt egy pillanatra a szívem s elfelejtettem levegőt is venni, amikor Bel pánikrohamot kapott :3 Már gondolatban tovább szőttem, hogy hozzák a kényszerzubbonyt és elviszik az idegosztályra... Na, nem festem az ördögöt a falra :3 Megijedtem, komolyan mondom :/ A naplós részen nem lepődtem meg, csak egy picit, hiszen benne volt a pakliban ez a reakció Els-től :3 Elgondolkodtam azon, Harry hogyan fog ezután viszonyulni a dolgokhoz...

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép délutánt, jó pihenést és kitartást a jövő héthez ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macym!

      Jaj, de aranyosak vagytok, hogy ezen tanakodtok! Sajnálom, amiért nem hoztam időben, és kéthetente raktam ki a részeket, próbálok ez ellen tenni, ígérem! És én pedig annak örülök, hogy örömet tudtam nektek okozni! <3
      Ahw, komolyan? Juj, nem is gondoltam volna, hogy ilyen reakciókat fog kiváltani belőled ez a rész, de rettenetesen boldog vagyok miatta! Nagyon-nagyon köszönöm, hogy ismét írtál, ismét ilyen aranyosakat, komolyan nem tudom már hogyan köszönhetném meg! <33333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága csodálatos Azym!
    Nincs olyan szó ami eléggé kifejezhetné a bennem tomboló dühöt a körülöttem élők iránt, hiszen miattuk nem volt időm neked már jó ideje egy kis megjegyzést írni. Sajnálom!
    Wao! Ismét egy igényes és csodálatos rész került ki a kezeid közül. Tetszett a rész, de őszintén, leírtad ebben a legnagyobb félelmeimet. Azt, hogy én is ilyenné válhatok, mint Belen...
    Bár én az anyja szemébe mondanék néhány dolgott Harry helyében! Véleményem szerint a családja hamarabb észrevehette volna, hogy Els milyen beteg! Nem ítéltem el Belent a rohama miatt, én is ezt tettem volna a helyében. Harry azzal a néhány szóvaljogosan felzaklatta.
    De a vége igazán csattanosr sikeredett. Az, hogy Harryt kitiltották Els korterméből elég váratlanul ért, bár a doki helyesen döntött. És a naplóból végre rájön, hogy mennyi minden másképp alakulhatott volna, ha nem cseszi el ennyire!
    Ismét rövid megjegyzés letg, de legalább hagytam nyomot magam után! <3
    Sok szerencsét és kitartást az elkövetkezendő hetekre! <3
    Izgatottan várom a következő részt! *-*
    Puszi, Szeretlek <3333
    Bells

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, elképesztő Bellsem!

      Úristen, komolyan így gondolod? Ahw, azt sem tudom, mit mondhatnék, köszönöm, köszönöm, annyira sokat jelent! Hogy Te is olyannál válhatsz, mint Belen?! Ezt hogy érted, Drága? Remélem nem az, amire én gondolok, de ha majd válaszolok ma az emailre, akkor ott kifaggatlak, ha nem bánod! <3
      Az a helyzet, hogy sajnos nem mindig túl egyértelmű, hogy beteg-e az illető, ráadásul utána Belen messzire került tőlük. Amikor egyedül élt, már senki se tudta ellenőrizni, hogy mit tesz... De annak viszont nagyon örülök, hogy nem ítéled el. Ennél a történetnél ez számomra komolyan az egyik legfontosabb dolog. :)
      Bevallom, mindig egy történet végét imádom a legjobban megírni, úgyhogy külön öröm, ha neked is elnyerte a tetszésedet. És tényleg nagyon bízom benne, hogy a blog vége, illetve a következő rész szintén elfogja, el sem tudom mondani, mennyire boldog lennék! Köszönök neked mindent, egy igazi kincs vagy! Neked is sok kitartást az iskolához, és én is szeretlek! <33333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Egyszerűen hihetetlen lett ez a rész. Még mindig sokkolt állapotban ülök itt, a gép előtt és nem tudom elképzelni, hogy mi lesz majd a folytatás. Olyan sok érzelem volt a fejezetben, hogy teljesen bele tudtam élni magam. El tudtam képzelni Harry fájdalmát. Mikor Belen pánikrohamot kapott, hihetetlenül dühös lettem Harryre, és végre rájött, hogy máshogy tehetett volna mindent. Most nem tudok többet írni, sajnálom. Csak azt, hogy iszonyatosan imádom az írásaidat, és nagyon várom a következő részt.
    Sok sikert a héthez, remélem jól fog telni! :))) <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Katám!

      Jaj, úgy imádom, hogy Te mindig írsz! Annyira sokat jelent, hogy bármi van, én tudom, hogyha kések vagy nem is úgy alakítom a történetet, mint amire Te számítottál, itt vagy, és megosztod velem a véleményed, a gondolataid. Ez sokkal, de sokkal többet jelent, mint amit el tudsz képzelni! <3
      Azt viszont sajnálom, hogy mérges lettél Harry-re, hiszen egy ilyen helyzetben eléggé nehéz normálisan reagálni, és ő csak jót szeretett volna tenni Belen-nek... :(
      Nem is kell többet, drága, ez már a világot jelenti számomra, eszméletlenül leköteleztél! Köszönöm, amiért mindig szánsz rám és a blogra időt, hálás vagyok! Te pedig pihenj sokat a szünetben! <3333333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  7. Drága Azy!:)
    Részről részre jobban imádom a történetet, és még jobban az írásaidat olvasni. Még nem igazán volt alkalmam írni neked, bár már A legjobb ellenség óta nyomon követem szinte az összes történetedet, és akárhányszor, amikor valamelyik új részedet olvasom, ledöbbenek, hogy lehetsz ilyen eszméletlen tehetséges. Esküszöm neked, annyira jól írsz, hogy nem találok szavakat.
    Ez a történeted pedig különösen közel áll hozzám, nem tudom, miért, de minden egyes héten már tülkön ülve várom a folytatást, neked pedig minden egyes héten sikerül tényleg lenyűgöznöd.

    Alig várom a következő részt:)

    Ölel♥,
    Sophie V.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sophie!

      Na jóóó, ezt most nem mondod komolyan! Te jó ég, most elsírtam magamat. Annyira édeseket írsz nekem, és el sem hiszem, hogy ez tényleg így lehet, hogy tényleg így gondolod. Ez valami... hihetetlen, nem bírom felfogni. Köszönöm, köszönöm! Köszönöm, hogy olvasol, és azt is, hogy most ez megosztottad velem, mert rengeteg erőt adtál a folytatáshoz! Ez a komment valami csodálatos! :') <33333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  8. Drága Azy!

    Jézusom!
    Ez annyira gyönyörű! Egyetlen szót sem kell mondanod a késés miatt. A várakozás teljes mértékben megérte! Most nagyon sirok.
    Mindig tudtam, hogy eljön a pillanat, amikor Harry megtudja az igazat, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire fájdalmas lesz. Szétszakadt a szivem.
    Bele sem merek gondolni, hogy mennyire fájhat neki mindez. hogy most még inkább magát hibáztatja Belen betegsége miatt. Talán még ő is valami esztelenséget tesz majd. Ami ha megtörténik, szétrugom a seggét. (bocsi a csúnya beszédért!)
    Nagyon kiváncsi avgyok, viszont, hogy a családja mégis mit gondol, hiszen egy anya az ilyen helyzetekben felteszi a kérdést, hogy ő miért nem vette észre a változást a lánya életében, amig otthon volt. És értelemszerűen a barátnői és a testvérei is biztos hibásnak érzik magukat.
    Volt egy barátnőm, aki sokszor mondogatta, hogy fogynia kellene, mert, hogy ő kövérnek látta magát, de szerencsére nem betegesen foglalkozott a kérdéssel, de mindig elmondtam neki, hogy ha ténylegesen kövér is lenne, akkor sem kellene lefogynia, vagy kinoznia magát, mert aki szereti, az mindenhogy szereti. Külömben is olyan vékony dereka volt, hogy azt hittem eltöröm néhány ropogósabb ölelés alkalmával. Azóta szerncsére letett arról a felfogásáól, hogy kövér, és belátta, hogy nagyon is karcsú.
    Azt kivánom, bárcsak Els is belátná, hogy nincs kinek megfelelnie, hisz Harry szereti, a családja mellette van, ahogy a barátnői is. Remélem Belen végül felépül és boldog lesz Harry-vel, mert különben a szivem végleg megszakad miattuk.
    Végül csak annyit mondhatok, hogy bármikor is hozod az új részt én rettenetesen fogok neki örülni, és sirni is. Mostanában igen gyakran megrikatnak a sácok :P
    Kellemes hetet, és kitartást a sulihoz!xx

    Hiper-szupe-nagy ölelés, Jule B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága-drága Jule!

      Mondtam már, hogy mennyire imádom a kommentjeid? De komolyan! Olyan őszinték, olyan aranyosak, olyan hihetetlenek! Nem tudom elképzelni, miképpen lehetsz velem ilyen kedves, de így mindenek előtt szeretném megköszönni, mert hihetetlen sokat jelent!
      És Te sírsz? Akkor mit mondjak én? Nem tudom hányadszorra olvasom el a megjegyzésed, de még mindig alig tudom, hogyan is köszönhetném meg. Annyira, de annyira hálás vagyok, amiért mindig ennyi időt szánsz rá, hogy megoszd velem a gondolatid! Imádlak! <3
      Bármennyire furcsán hangzik, én örülök neki, hogy megszakadt a szíved! Nem is gondoltam volna, hogy sikerül ilyesmit kiváltanom ezzel a résszel, most viszont rettenetesen jól esik!
      Arra, hogy a családja hogyan reagál egyelőre még nem lesz válasz, hiszen az epilógus kivételével Harry szemszögéből fog íródni, így arra egy kicsit várni kell. :)
      Igen, én is ismerek ilyen lányokat, nem is egyet. Az a baj, hogy szinte senki sincs megelégedve az alakjával, legyen bármilyen. Nekem is az egyik barátnőm hasonlóban szenvedett, mint Belen, hánytatta magát, és vékony szeretett volna lenni. Szerencsére már ő is valamennyire leküzdötte ezt. :)
      Nagyon remélem, hogy bármi is legyen az új részben, azért tetszeni fog! Olyan aranyos vagy, hogy így elnézed a késést! Ígérem, már csak miattad is próbálok ezen változtatni, hogy ne kelljen annyit várni. És mindent, tényleg mindent köszönök neked, imádni való vagy, sokat köszönhetek neked! Jó pihenést a szünetre! <3333333333333

      Borzasztó nagy ölelés & sok puszi, Azy

      Törlés
  9. Azym!
    Húhahűha, újfent megleptél. Komolyan, egyszerűen gőzöm sincs, mire számítsak, amikor megnyitom a fejezetet, és csak a cím van még, azon kívül semmi más, sokszor a szöges ellentétét kapom annak, amit várok.
    Szóval. Én már megint nem tudom, hogy kezdjek bele az egészbe, vagy hogyan is tudnám rendesen kifejteni a gondolataim, hogy hol kezdjem, és és és. Csak annyira... Annyira jó, annyira megérintő, szívfacsaró, és gyönyörű az egész, hogy néha azt érzem, nincs mit mondanom. Talán nem is kellene mondani semmit. Ez úgy tökéletes, ahogy van, ennyi.
    Aggódom Belen-ért. Tényleg, tök furcsa, de őszintén így van, féltem őt, meg a kapcsolatukat, és, hogy végül úgy dönt, Harry élete jobb lenne nélküle, meg a problémái nélkül - ami nyilván nem így van, Haz-nek szüksége van rá, ajh - ezért aztán eltaszítja, sőt attól is parázok, hogy amiatt taszítja el, mert csalódott benne a kórházbeli megnyilvánulása miatt (kicsit még én is csalódtam, és Els helyében is megrendültem volna, hisz arra számított, Harry majd támogatja, viszont ő ehelyett helyesen cselekedett, amiért minden tiszteletem). Féltem amúgy Hazzát is, mármint nem láthatja, nem mehet be hozzá, és kibaszottul aggódik, komolyan, nem tudom mit tervezel, kínzod itt szegényt. :D
    Újfent megleptél, és biztos vagyok benne, hogy a következő néhány részben is megfogsz.
    Imádom, imádlak,
    J. <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága J-m!

      Haha, azért remélem nem bánod, hogy ez így van. Az az igazság, hogy szerintem ez azért történik így, mert én magam sem tudom, hogy mit fogok írni, spontán teszem. Ezért nincs logikusan felépítve, ösztönösen alakítom a cselekményeket. :)
      Úristen, de aranyos vagy! Pontosan tudom, hogy milyen érzés, amikor nem találod szavakat, mert általában én a kommentek válaszadásakor szoktam csak ülni, és gondolkozni, hogy akkor most hogyan is lennék képes megköszönni ezt az egészet anélkül, hogy csak magamat ismételgetném. Amikor azt mondom, hogy sokat jelent, és hogy tényleg rengeteg erőt ad, annyira elcsépeltnek hangzik, ráadásul azzal is tisztában vagyok, hogy mindenkinek ezt ugyanúgy leírom. De az a gond, hogy képtelen vagyok kihagyni, mert tényleg így érzem, fontosnak tartom, hogy mind tudjátok.
      Eszméletlen megható, hogy aggódsz értük és a kapcsolatukért is, ez olyan aranyos! Soha nem gondoltam volna, hogy a kettejük története máshoz is közel kerülhet vagy megszerethetitek ezt a blogot is, pedig szerintem stílusában nagyon elüt az előző kettőtől. És pont ezért nem bírom abbahagyni a mosolygást meg a sírást, amikor az olyan kommenteket olvashatom, mint a Tied! Olyan hihetetlen! Köszönöm neked, drága, imádlak! Eszméletlen jó tudni, hogy itt vagy! <333333333333

      Milliónyi puszi, Azy

      Törlés
  10. Édes, drága, utánozhatatlan és aranyos Azym!
    Hogy én mennyire vártam már ezt a részt, az leírhatatlan és annyira örültem, hogy ma végre volt időm leülni és elolvasni a soraidat (képzeld, be kellett másznom egy konténerbe, de majd a csoportban részletezem). Szóval, hol is tartottam?! Ja igen, a sorok... tudom, hogy rengeteget írtál, de még mindig úgy érzem, hogy nem elég. Amikor a végére értem, elkerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy ennyi volt, nincs tovább. Szívesen belekukkantottam volna Belen naplójába, kíváncsi vagyok, vajon miket írhatott, amiből ennyire leszűrhető, hogy Harry a hibás. (Ú, ez így kimondva/leírva nagyon durva!)
    Már az elejétől fogja tudtam, hogy miatta csinálta mindezt, na de így szembesítve, kissé meghökkentett, ahogy az is, ahogy Belen viselkedett. Az a pánikroham olyan életszerű volt, hiszen Harry csak annyit tudott, hogy Belen kiakadt, és így mi is csak ezt éreztük. Hogy Harry aggódik és fogalma sincs, mit csinálhatna, amitől jobb lenne, szinte már ő is pánikolt. Nem csoda, hogy nem írták fel a nevét a listára. Kíváncsi vagyok, hogyan fog megbarátkozni a ténnyel, hogy akit a világon a legjobban szeret, miatta lett egy érzelmi roncs. Vajon kivel beszéli meg? Elnézést kér? A szemébe tud majd nézni anélkül, hogy önmagát hibáztatná? Remélem Belen helyrejön, és ők is helyre jönnek, mármint a kettejük kapcsolata. Alig várom a folytatást <333 Nagyon tehetséges vagy, szinte már szemtelenül jó a történet <333 Imádom, imádlak!! <33
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, drága, pótolhatatlan és csodálatos szerecsendiom!

      Jaj, de aranyos vagy, de miért pont ezt a részt? (Haha, igen, ezt megbeszéltük már külön is, viszont azért itt is elmondom, hogy ez eszméletlen vicces!:'D) Haha, örülök, ameddig még így érzed, mert sokszor félek tőle, hogy túl hosszúra sikerül egy-egy fejezet, és a végén már senkinek nem lesz kedve belekezdeni se. Úgyhogy jól esik, hogy Te még többet is képes lennél olvasni! Amikor ezt a részt írtam, akkor terveztem is, hogy a következő fejezetben lesz naplórészlet, viszont amikor ma megírtam, akkor egyszerűen már nem éreztem elég élethűnek. Úgyhogy remélem nem haragszol, hogy most ezt kihagyom... :(
      Igen, tudom, hogy Te már sejtetted, hogy ez lesz, viszont bennem inkább csak később fogalmazódott meg, hogy miképpen is lesz, haha. Hamarabb kitaláltad a történetet, mint én! Hú, hatalmas kő esik le a szívemről, ha szerinted élethű lett, ez nagyon-nagyon sokat jelent, mert őszintén aggódtam, hogy sikerülni fog-e. Remélem a következő rész nem fog csalódást okozni neked, mert a kérdéseidből azt szűröm le, hogy nem az fog történni, amiére számítasz. Hát, majd meglátjuk! <3
      Nagyon-nagyon köszönöm Neked, amiért folyamatosan mellettem vagy, és sose adod fel, hogy támogass! El sem tudom mondani, mennyire sokat jelent, amiért olvasol! Csodálatos vagy komolyan, és én is imádlak! <33333333333

      Még annál is több puszi, Azy

      Törlés
  11. Drága Azy!

    Oh, a napló! Ha jól emlékszem (úgyis meg fogom nézni :D) az első vagy a második részben firkál Belen egy naplóba..ez az,ugye?
    Oh, azt sem tudjam, hol kezdjem, ezért a végétől haladok előre. Nos, amikor Harry szembesül azzal, hogy mi is zajlott Belen fejében, hogy neki akart megfelelni, és sosem érezte magát elég jónak, te jó isten. Megesett a szívem rajta, mert ha tudta volna, vagy ha csak akár sejti, biztosan másképp cselekedett volna. Már csak abban reménykedem, hogy Belen egyszer megtudja, hogy hogyan került mellé Harry.
    Csak később jutott el a tudatomig, hogy bizony a történet már a Karácsonynál tart, és én akármennyire is a hátam közepére kívánom ezt az ünnepet, olyan érzésem volt, mintha bűnt követnék el, mert bár csak egy-egy szót váltott erről Harry és Gemma, kiérződött belőle, hogy nekik is, és az egész családnak fontos este. Amit abszolút meg tudok érteni, mert ha nekem is egész évben a világot járná a testvérem, és sosem lehetne együtt a család, biztosan hiányozna, és sokkal meghittebb lenne ez az ünnep, de ez nálunk teljesen máshogy van. Épp ezért furcsálltam, hogy ennyire meghökkentett a Karácsony gondolata. Brrrrrrrrrr.
    Oh, és a legfontosabb. Már írtam neked, hogy milyen zseniálisan írsz Belen zavaráról, de ebben a részben, egyszerűen leesett az állam, nem kaptam levegőt. A pánikroham olyan pontosan van leírva, hogy attól függetlenül, hogy milyen borzalmas lehet egy ilyet végig nézni, mosolyognom kellet, és tudod mire gondoltam? "Igen, Azy, megcsináltad, és rettentően büszke vagyok rád." :)
    Mivel minden bekezdésem az 'oh'-val kezdődött, azt hiszem nem kell túl hosszan ecsetelnem, mennyire lenyűgöztél ezen a héten is. Bízom benne, hogy nem merülsz ki nagyon, és nem fogod túlhajtani magad, és érkezzen bármikor a következő rész, én megint el fogok tőle ájulni.
    Nem szeretek így írni egy-egy részről, sem úgy általában blogról, hogy a szereplők konkrét cselekvéseit nézem, vagy hogy mi lenne jó meg mi nem, viszont most úgy érzem, kicsit így sikerült. Sajnálom, és remélem nem veszed rossz néven.


    xx Lu


    ui.: Képzeld, elkezdtem megint a Legjobb ellenséget. Emlékeztem rá, hogy jó, de most még inkább tetszik. Talán mert már "megismertelek" valamennyire, és közel került hozzám a stílusod. :)) A lényeg, hogy az is remek, tehát hivatalosan is egy kincs lettél. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen Lu!

      Igen, pontosan arról a naplóról van szó! Az első pár részben voltak belőle részletek, és úgy gondoltam, jó lesz egy kicsit visszahozni, és jelentőséget adni neki. :)
      Örülök neki, amiért sikerült ilyen érzelmet kiváltanom belőled, illetve hogy tényleg ennyire megesett rajta a szíved. Bevallom, nekem is nehéz volt írni, ezért még jobban boldoggá tesz, hogy nem csak rám volt hasonló hatással. Ez rengeteget jelent, komolyan! <3
      Igen, Harry-t tényleg nagyon ritkán látja a családja, így természetesen fontos, hogy most ő is ott lehessen velük. Igazából azért is írtam bele, mert hozzám közel áll ez az ünnep! Viszont nem értem... Hogy-hogy nálatok teljesen máshogyan van?:O
      Úristen, oké, és most megint elsírtam magam. Te jó ég, hogyan lehetsz ennyire kedves hozzám, de most komolyan? Azt sem, miképpen reagáljam le ezt az egészet! Borzalmasan köszönöm, amiért mondod, el sem tudod képzelni, mennyire jól esik, hogy azt olvashatom, hogy büszke vagy rám! Komolyan sírok, nem is bírom abbahagyni! Annyira imádlak, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönök mindent! Jaj, nem bírom! <33333333333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      UI: Igen? Ez pedig megint csak nagyon furcsa! Én sosem olvastam vissza, vagy rendesen egybe végig egyetlen egy blogomat sem, ezért tök meglepő, hogy pedig ismét nekivágtál A legjobb ellenségnek!:O Mindenesetre szeretném, ha tudnád, hogy ettől csak még inkább imádni valóbb vagy, hálával tartozom, hogy ezeket megosztod velem, szebbé teszed a napom! :')

      Törlés
  12. Edes,draga Azy!

    Ez a resz is csodalatos volt. Bevallom az elso masodik reszt nem olvastam. Nem tudom miert. Talan azert mert szeretek a dolgok kozepebe csapni. Igy utolag elolvastam. Ugye az ezt irta le az elso/masodik reszbe? Alig varom mar a kovi reszt. Kivancsi vagyok hogy mit fog csinalni Harry. De mostmar az is erdekel hogy Belen mit gondol/erez. Szerintem nem banta meg amit tett. De ez az en velemenyem. Ki tudja tanal teljesen felepul. O a foszereplo tuti h meggyogyul ha nem is maga miatt akkor Harryert.
    Kivancsian varom a kovetkezo reszt.

    Ui.: Ez a resz is erzelmekkel teli volt. Ezt szeretem a blogodban,hogy sok erzelem van egy reszben.

    Puszi: Di

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, drága Di!

      Haha, ilyet sem hallok gyakran! Nem kellett volna, de örülök, hogy így utólag visszaolvastad azokat, bár tényleg érhető azok nélkül is blog. Remélem, hogy a következő résszel nem fogok csalódást okozni neked! Belen gondolatira még sor fog kerülni, ne félj, csak egy kicsit később! :)
      Ahw, de aranyos Tőled! Köszönöm szépen, jó tudni, hogy így gondolod! És azért is hálás vagyok, hogy írtál kommentet, maga a véleményed is sokat jelent számomra! Szóval tényleg köszönöm! <333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  13. Kedves Azy!

    Nem régiben elkezdtem olvasni a blogot. Bocsánat, hogy csak most, de nem volt rá időm.Viszont az elmúlt 2 nap elég volt ahhoz, hogy megállapítsam imádom ezt is. Hihetetlen vagy. Leírni nem lehet az érzéseket amit kiváltottál belőlem.
    És még; bocsánat, hogy nem írtam a Let me go-hoz, csak, hát arra se volt igazán időm. De nem régiben írtam, és nagyon tetszett a vége. :)

    Üdv.: Green

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Green!

      Jaj, drága, egyáltalán nem szükséges bocsánatot kérned ezért. Egyébként sem kötelező elolvasni a blogjaim, ne érezd annak! Ennek ellenére persze piszkosul jól esik, hogy megtetted, te jó ég, nagyon aranyos vagy! Nagyon remélem, hogy nem okoztam ezzel a történettel csalódást! És igen, láttam, hogy írtál, már válaszoltam ott is gyorsan! Iszonyúan boldoggá tesz, amiért itt vagy most, köszönöm-köszönöm! <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés