27. fejezet - Túl jó megjátszás

Drága Olvasóim!

Hoppá, úgy tűnik tegnap este annyira fáradt voltam, hogy elaludtam, mielőtt még kirakhattam volna a részt... Nagyon sajnálom! Viszont most itt van, iszonyatosan bízom benne, hogy tetszeni fog, hozzám nagyon közel áll, és majd megtudjátok, hogy miért. :)
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki kommentelt, aki elolvasta, aki leírta, hogy mit gondol. Főleg ezeknél a részeknél borzalmasan sokat jelent, hogy tudom, mit gondoltok. Szóval hálás vagyok, és a díjak miatt is! Ti vagytok a legjobb Olvasók, imádlak Titeket! 

Ezer puszi, Azy

- Rendben, rendben - mondom halkan, csak ezt tudom hajtogatni. Louis már egy ideje a telefon másik oldaláról próbálja önteni belém a lelket, miszerint ne adjam fel a reményt. Elmeséli, hogy amikor ő volt annak idején kórházban, akkor Norina sem adta fel, és kitartott mellette. Pedig akkor nem pár napról volt szó. Igazándiból feleslegesen fecsérli a szót, mert eszemben sincs feladni semmit sem. Itt nem ez a gond. A különbség a kettő eset között, hogy amíg Louis nem önszántából került veszélybe, mert egyszerű baleset történt, Belen magát jutatta ilyen helyzetbe. Sőt, ha rajta múlott volna...
- Köszönöm - suttogom mégis, fáradtan túrok bele elég hosszasra nőtt hajamba. - Majd még kereslek - teszem le, de előtte még a lelkemre köti, hogy mindenképpen maradjak erős. Megígérek neki mindent, majd bontom a vonalat. 
Sokan azt hiszik, hogy Louis és én eltávoludtunk egymástól azután, hogy durván túlzásba estek a kapcsolatunkat illetően, azonban tévednek. Igaz, hogy már nem olyan, mint régen, de a legnagyobb gondokban, mégis ő az, aki elsőként felhív. 
Mivel az idő kezd egyre hidegebb lenni, inkább leszállok a kert padjának támlájáról, vontatott léptekkel indulok vissza a kórház épülete felé. Közben óvatosan összehajtom a levelet, elteszem a zsebembe. Nem akarok sietni, elvégre elég nyilvánvaló, hogy Seey nem lát szívesen a húga közelében, én pedig semmi esetre szeretnék még egy összetűzést vele. 
A bakancsom orrát figyelem végig, nem veszem észre a bejáratnál várakozó Jack-et. Amikor az üvegajtó előtt felemelem a fejem, és tekintetem találkozik az övével, megállok a mozdulatban. A kezem a "Tolni" feliratot nyomva lelassul. 
A húszas évei vége felé járó menedzser most is ügyel a külsejére. Fekete szövetkabát, sötétkék farmer, barna bakancs, és szintén fekete sál. Kezeit zsebre vágva ácsorog, véletlenül se dőlne neki a falnak, ahhoz ő túl merev. Rövid haja a szokásos módón áll, világos írszeivel aggodalmasan pásztáz.
- Jack - engedem el az ajtót, így az visszacsukódik. - Ideértél?
- Én vagyok a menedzsere, mégis én tudom meg a legutoljára, hogy mi történt - rázza meg a fejét lemondóan, arca ráncokba szalad. -  Gondolom az orvosok ugyanannyit mondtak nekem is, mint neked.
- Még várni kell, hogy bármit is kijelenthessenek az állapotáról - nyelek egyet.
Bólint egy aprót, utána mintha ott se lennék mellette, elmered a távolba. A világért se mutatná ki, hogy jobban megrendíti ez az egész, mint gondolta volna. Természetes, hogy egy bizonyos szintig közel állt hozzá Belen, hiszen éveken keresztül együtt dolgoztak, de talán ő is a saját bukásának ítéli meg, hogy ide jutottunk.
- Szerinted mennyi idő lesz, hogy ezután rendbe jöjjön? - kérdezi végül, ő biztosra veszi, hogy megtudják menteni, hogy még nem volt túl késő.
- Sok. - A hangom rekedt és erőtlen. Tisztán lehet érezni, hogy ez elmúlt pár óra maga volt a pokol. - Nagyon sok.
- Mintha azt ígérted volna, vigyázni fogsz rá... - veti a szememre.
- Ne kezdd el -  feszülnek meg idegesen az izmaim. - Ne itt, és ne most! Szerinted magamtól nem tudom?!
Pontosan tisztában vagyok vele, hogy miként kezdődött a hazodozás, a megjátszás, a bonyolítás. Miként kezdett felfordulni az életem, olyan irányban, ahogyan nem gondoltam volna.
Belen sosem tudta. Mindösszesen annyi információt kapott meg a kamu-kapcsolatunkról, hogy a közös dal miatt van. Fogalma se volt róla, mennyi minden van még emögött.
Körülöttem tombolt a Larry Stylinson baromság. Kezdtünk beleőrülni a dologba, kezdett tönkretenni mindent. Ameddig Louis az alkoholba menekült a sztárság problémái elől, én próbáltam normál ésszel kibírni. Hirtelen a semmiből feltűnt egy szőkeség, Norina, aki először csak Louis barátnője lett, később a mennyasszonya. Azonban engem még mindig értek támadások, ahogyan az ő kapcsolatukat is. Nem volt vége.
Kellett valaki mellém, aki majd lenyugtatja az embereket. Kellett valaki mellém, aki majd bebizonyítja, hogy mennyire nincsen igazuk. Kellett valaki mellém, aki csak még inkább eléri, hogy a címlapokon szerepeljek. A menedzser szerint.
Nem mentem bele, élből elutasítottam a dolgot. Nem kényszeríthettek, hiszen az én választásom, mit kezdek az életemmel. Én pedig nem akartam.
Egészen addig, ameddig nem Belen-ről volt szó, ameddig nem találkoztam vele a hotelben.
Egyszerűen csak meg akartam ismerni, egyre többet és többet megtudni róla. Amikor összezáródtunk a liftben, és félt, amikor elesett a lépcsőn, és sírva találtam rá a folyosón. Amikor rám nézett, és valami olyasmit láttam ott, amit még soha. Teljesen máshogyan viselkedett velem, mint bárki. Egyszerre volt távolságtartó és mégis mintha szüksége lett volna rám. Összezavart.
Ekkor határoztam el el, hogy csak abban az esetben vagyok hajlandó belemenni ebbe, ha Belen lesz az a személy, akivel végig csinálhatom.
Neki mást mondtak. Azt hazudták, hogy a menedzserek döntése miatt esett pont rá a döntés, az amúgy is tervezett közös dal miatt. Azt találták ki, hogy Los Angelesbe azért voltam vele kedves, mert már akkor tisztában voltam vele, hogy majd egy ilyen helyzetbe kényszerítenek bele vele. Fogalma sem lehetett róla, hogy szó sem volt ilyenről. Arról sem, ezt az egészet én akartam.
Méghozzá azért nem, mert törékeny volt. Borzalmasan törékeny. Csak rá kellett néznem, a sebes kezére, amit idegességben vakart szét, és tudtam. Túlságosan megijesztette volna, ha hirtelenjében megjelenek a közelében. Könnyebb volt úgy, hogy dühös volt rám.
Belen-nek pedig nem csak kellett valaki, aki miatt nagyobb hírverést kap. Nem. Jack látta rajta, mennyire kezd beleőrülni abba ebbe a világba, és nem akarta, hogy kiszálljon. Szüksége volt valakire, aki talán tud változtatni rajta, aki talán segít.
És én megígértem.
Esküszöm, mindent megtettem. Ahogyan egyre inkább többet voltam vele, egyre inkább beleszerettem. Nem megjátszás volt, hiába hitte azt. Tetszett, ahogyan néha nem szól semmit. Tetszett, hogy minden egyes mennydörgésnél összerezzent, mintha csak az ég szakadna rá. Tetszett, amikor makacsan összefonta a kezeit maga előtt, és szorosan szorította egymáshoz az ajkait. Tetszett, hogy egy idő után képes volt feloldódni, és olyan más volt. Tetszett, ahogyan zavartan elmosolyodott. Tetszett benne minden.
Azt hittem, jó úton haladok. Tényleg segíthettem neki, azt vettem észre, egyre jobban van. Hogy tévedhettem ekkorát? Hogy gondolhattam komolyan azt, hogy csak azért, mert én mellette vagyok, egy ilyen durva probléma megoldódik? Nem számít mit teszek, mert beteg. És ameddig ő nem fogadja el magát, ameddig ő nem szereti magát, addig semmit se ér, hogy nekem ő a világ legtökéletesebb embere.
- Sajnálom - halkítja le a hangját Jack, bánkodóan hajtja le a fejét. - Nem úgy értettem.
- Inkább feljtsük el - fújom ki idegesen a hideg levegőt. Lenyugszom, próbálok nem rá gondolni, mennyire elcsesztem mindent.
- Nem úgy értettem - ismétli meg megint, figyelmen kívül hagyva a kérésemet. - Nem a te hibád, ami történt. Egyikünk sem gondolta volna, hogy Belen képes lesz ilyenre. 
- Jack - suttogom megtörten. Először azt akarom kinyögni, hogy kizárt, hogy most felidézzem a történeteket, inkább hagyjuk ezt a témát. Végül mégsem így döntök, talán jobb, ha elkezdek beszélni róla. - Amikor rájöttem, hogy bulimiás, én... - Elakad a szavam. - Teljesen rémült lettem. És ezzel pedig őt ijesztettem meg.
Csak hallgat, hatalmas a csend. Egyedül a szél süvítő zaja töri meg, és a kórházból parkolójába érkező mentőautók szirénája. Olyan nyomasztó, mintha az egész világ tudná, hogy baj van. Még a hajnali nap fénye sem képes elolaszlatni a levegőben szálló idegességet.
- Harry, már mindenhol kerestelek - csapódik ki hirtelen az ajtó, Gemma alakja jelenik meg az ajtóban. Világos haját éppen csak a füle mögé tűrte, máris kiszabadulnak belőle a tincsek. Azonban a legkevésbé se törődve kissé zihált külsejével, vékony ujjait a kabátomba mélyeszti.
- Mi történt vele? - térek rögtön a tárgyra, idegessé változik a testtartásom.
- Túlélte - meséli izgatottan, és egy halvány mosolyt is megereszt. - Az orvosok azt mondták, hogy sikerült az újraélesztés! Stabil az állapota! 
A bent tartott levegőt kiengedem, az izmaim elernyednek. Gemma hiába nem bír nyugton maradni, ez nem ragad át rám, meg sem bírok már mozdulni. Csak állok, miközben az oldalamon álló Jack is fellélegzik, és besiet az épületbe. 
Még mindig nem szólok semmit, az információ szó szerint sokkolt.
Belen él.
Látni fogom a mosolyát, hallani fogom a hangját. 
Abban a pillanatban mintha minden, a világ összes problémája összezsugorodna, és eltűnne. Nem tudok azzal foglalkozni, hogy lehet nem is akar majd látni, sem azzal, hogy hány veszekedést kell majd még átvészelnem vele. Nem számít, mennyire utálhat vagy esetleg mennyire bánthatja, ami történt. Semmi. Mert a legfontosabb az, hogy most már bármi is legyen, tudni fogom, hogy ő él. 
- Ha felébred, be lehet menni hozzá - rángat ki a gondolatatim közül a nővrem hangja, csillogó szemekkel pislog rám. Aztán furcsállóan vonja össze a szemöldökét. - Mi a baj? Miért nem vagy felhőtlenül boldog?
Észre sem veszem, de még mosolygásra sem futja. Tekintetemet felvezetem az arcára, elkeseredetten bámulok rá. Rám van írva, hogy valami nem stimmel.
Igen, a legfontosabb az, hogy Ő viszonylag jól van. Viszont szembe kell néznem mással. Mi lesz ezután? Annyira könnyű volt bele sem gondolni, elhalogatni ezt. Viszont most, hogy talán pár órán belül már előttem fog feküdni... Félek, hogy hiába élte túl, sokkal rosszabbul lesz, mint bármikor. Nem akarom szenvedni látni. Nem akarom azt látni, hogy belül szinte meghal a fájdalomtól. Nem akarom, mert muszáj tennem ellene, és nem biztos, hogy engedné. 
- Csak úgy tudhatod meg, hogy mit fog mondani kettőtökről, ha beszélsz vele - olvas a fejemben Gemma, bátorítóan nyúl a kezem után, megszorítja. - Lehet, hogy végre rádöbbent, hogy mekkora hülyeséget csinált.
Erősen kételkedek abban, amit mond, de a kedvéért úgy teszek, mintha én is ebben hinnék. Muszáj így tennem, mert reális szemmel túl durva szembe nézni a tényekkel. Igazából a barátnőm öngyilkos akart lenni, és valószínűleg soha többé nem akar már látni. 

A várakozás most kevésbé idegörlő, mint amikor élet-halálról volt szó. Sokkal higadtabb mindenki, a veszély elmúlt, hiszen Belen most már csak alszik és pihenésre van szüksége. 
A családjával együtt várakozok a kórterem előtt. Gemmát hazaküldtem, mert iszonyatosan fáradtnak tűnt, és a legkritikusabb percekben így is velem volt, most már megleszek egyedül is. Jack valahova félrevonult telefonálni, éppen a sajtós problémákat tárgyalja, próbálja elintézni, hogy minél kevesebb információ kerüljön ki. Persze legtagadni már képtelenség, egy ilyen dolog eléggé hamar terjed. Viszont úgy lesz beállítva, hogy baleset történt. A kórház diszkréciójára elméletileg lehet számítani, de azért biztos, ami biztos. 
A telefonom állandóan csörög, a fiúk, az ismerősök, és persze Marius nagyon próbál elérni. Az unokatestvéremnek legutóbb annyit mondtam, hogy elutazok karácsonyozni a családhoz, erre tessék, a reggeli hírekben már biztosan azt látni, hogy Belen Wallist az éjszaka mentő vitte a kórházba. Nem csoda, hogy aggódik.
Mikor már legalább tízedjére hív, inkább felveszem. Félrevonulok, halkan beszélgetek. Eléggé tömören elmondom, hogy mi történt, bár néhány részletet inkább elhallgatok. Nem említem a levelet, és azt is csak körvonalasan árulom el, hogy mi volt az az végső ok, amiért ezt megtette. Mert biztos vagyok benne, hogy nem csak az utolsó estén múlott. 
Amikor leteszem a készüléket, pont akkor nyílik ki a betegszoba ajtaja, és az orvos egy kórlappal a kezében a családhoz megy. Nem igazán hallom, amit mond nekik, és nem is akarok odapofátlankodni, így tisztes távolból sétálok közelebb, hogy az utolsó szavakat még pont elkapjam.
- Semmiképpen se izgassák fel, pihenésre van szüksége. Illetve tilos bármilyen éles tárgyat magukkal bevinni, amivel bánthatná magát - teszi még hozzá, majd a lapokat visszarendezve a helyére, egy biccentés kíséretében elmegy. 
Bármennyire is be akarok hozzá rögtön rohanni, tudom, hogy még nem lehet. Először a családját kell látnia, nekem nem kellene ott lennem. Amúgy sem hiszem, hogy Seey szívesen venné a jelenlétemet.
Miközben a folyosó szinte kiürül, fel-alá járkálok. Szinte hallom az óra lassú kattogását, a percek óráknak tűnnek. Egyetlen fal választ el tőle, és ez felőröl. Látni akarom, a saját szememmel megbizonyosdni róla, hogy lélegzik és jól van.
Aztán fura dolog történik. Citte vékony alakja tűnik fel az ajtóban, őt követően Seey, majd Belen szülei. Nem értem, hogy miért csak egy fél órát töltöttek bent, viszont Mrs. Wallis hamar megadja a választ.
- Azt kérte, most te menj be hozzá - intézi hozzám a szavait, majd hozzáteszi: - Mi addig hazamegyünk, hogy elhozzunk néhány holmit neki, amire szüksége lehet.
Ezek szerint még bent tartják. 
- Köszönöm - reagálok meglepetten, majd kikerülve őket átszelem a bejárat és a köztem lévő távolságot. 
Gondolkodás nélkül teszem a kezem a kilincsre, semmi habozás nincs bennem. Attól függetlenül, hogy félek attól, hogy mi lesz ezután, minden bizonytalanságom elmúlik. Mert most Belenről van szó, és miatta, ha kell én leszek a legnyugodtabb és legtürelmesebb ember. 
Belépek a szobába, halkan zárom be magam mögött. Egy pillantást sem veszek a kórteremre. Nem érdekel, hogy az ablakokon beszűrődik a reggeli fény, sem az, hogy a zöld-fehér színek egy cseppet sem vidítóak. Nem veszem észre, hogy egyedül van a szobában, hogy az ágya kicsinek tűnik, hogy a mesterséges világítás frusztráló, és még azt sem, hogy túl steril minden. 
Egyedül csak őt látom, ahogyan a csontjai szinte átszúrják a bőrét. Az arca iszonyúan sápadt és beesett. Mindig is tudtam, hogy vékony, viszont ahogyan észreveszem a csuklóját, ahogyan a kórházi szalag lifeg rajta... Kórósan sovány. 
És ennek ellenére ahogyan találkozik a tekintetünk, a múlhatatlan barnaságába merülök, egy széles mosoly kúszik fel az arcomra. Az én Belenem, az ő törékeny tökéletességével. 
- Szia - köszönök, lassú léptekkel megyek az ágyához. 
Óvatosan ülök le a szélére. Kezem tétovázva az övé után nyúl, nem tudom mit fog szólni hozzá. A tenyerem közé rejtem. 
Hidegebb, mint az enyém. Finoman végig simítok rajta, halk sóhaj szökik ki belőlem. 
- Hiányoztál. 
- Szia - motyogja halkan, nem húzódik el. Egy másodpercig még állja a szemkontaktust, lesüti a pilláit. 
Egyikünk se szól semmit. Hallgatom a szaggatott lélegzetvételeit, ami a legmegnyugtatóbb hang számomra. Még a gépek ütemes pittyogása sem képes elrontani.
Egy kis idő után Belen óvatosan feljebb ül, összeszedi magát, és újra felém néz. 
- Harry,  én... - kezd bele, de a végén megcsuklik.
- Először én - vágok gyorsan közbe. Én akarok kezdeni, mert mielőtt még messzebb lökne magától, muszáj tudnia, hogy mit gondolok. - Biztos vagyok benne, hogy látni sem akarsz majd, és ezt most búcsúnak szánod - kezdek bele, mire bizonytalanul újra rám pillant. Hatalmas szemeiben félelem és aggodalom játszik. Retteg. - Viszont nem fogom hagyni. Mert bármit is tettél, megoldjuk, túljutunk rajta. Lehet nem is sajnálod, amiért elkövetetted a legnagyobb baromságot, amit csak lehetett, de én megbocsájtok. Igen, szinte minden meg fog változni ezután, kivéve egy dologot; ugyanúgy szeretlek, mint előtte. 
Ennyit arról, hogy ne izgassuk fel. Megremeg az ajka, elsírja magát, ujjaival ügyetlen mozdulattal törli le a könnyeit.
- Harry...
Csak a nevemet képes kinyögni. 
Közelebb ülök hozzá, kérdezés nélkül a fejét a mellkasomra húzom. Belepuszilok a hajába, a hátát kezdem simogatni. Legszívesebben olyan erősen szorítanám magamhoz, ahogyan csak tunám, azonban az egész biztosan fájna neki. Így csak óvatosan karolom át. 
- Könyörgöm, soha többé ne tegyél ilyet - suttogom neki halkan, mire ragaszkodóan a vállamba fúrja az arcát, átkulcsolja a derekamat.
- Én...
Nem tudom mit akarna mondani, és azt se, hogy mi zajlik benne. Hiszen sose tudtam biztosra, csak reménykedhettem benne. Talán miután elengedem, és megtalálja a hangját, elküld, hogy soha többé ne találkozzunk, mert "így lesz a legjobb". Viszont ez az, ami a legkevésbé számít. 
Pár órája még azt hittem soha többé nem láthatom. Azt hittem, hogy elcsesztem mindent, és elkéstem. Most pedig itt van, mellettem. Nem fogok azért elmenni, mert szimplán arra kér. Továbbra is segíteni fogok neki, hogy rendbe jöjjön. 
Mindig is azt fogom tenni, ami neki a legjobb. 

29 megjegyzés:

  1. Drága Azy-m ♥!

    Fantasztikus fejezet volt, egyre jobban imádom Harry komor és szomorkás oldalát :3 ♥ Mondjuk nem lettem volna a helyébe... Nem elég, hogy a média is bolygatja a magánéletét, de még Els is rátett egy kicsit a letargikus hangulatra :3 Azt hittem, Jack majd elküldi és jelentet rendez, de nem így lett :) Jaj, annyira örülök, hogy Bel túlélte :33 Csak reménykedni tudok abban, hogy Harry jobban fog vigyázni rá mostantól :3

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép délutánt, jó pihenést és kitartást a jövő héthez ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macym!

      Sokat jelent, hogy azt olvashatom, hogy szereted Harry karakterét, főleg, hogy most az ő szemszögei fognak következni, az a kevés, ami maradt. Nem, bár Jack karakterét először tényleg romboló szándékkal raktam bele, inkább megmaradtam annál, hogy maradjon emberibb. Igazából nem ígérhetek semmit sem a folytatással kapcsolatban, azonban remélem, bárhogyan is fog alakulni, majd elnyeri a tetszésed, az nagyon sokat jelentene. Ahogyan most az is már fantasztikus dolog, hogy írtál! Köszönöm, hogy mindig támogatsz, csodálatos vagy! Legyen szép heted! <33333333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  2. Annyira csodálatos, gyönyörű, szavakkal leírhatatlan! ^-^ Nagyon tetszett, hogy összevontad a Louis-Nina történeteddel. Kiderült sok apró titok, megtudtuk Harry érzéseit... <3 Nagyon szép fejezet lett, már látható a fény Belen alagútja végén :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!

      Jaj, annyira túlzásba esel! Köszönöm szépen! Haha, valahogyan képtelen vagyok elszakadni a régi blogjaimtól, úgyhogy azt hiszem, mindig is úgy fogom őket írni, hogy egy kicsit felemlegetem az előzőt. Így számomra olyan, mintha egy nagy 1D fanfiction lenne, csak külön-külön oldalon. :)
      Ismét csak hálás vagyok, amiért megosztottad velem a gondolataid, és annak még inkább, hogy azok ilyen kedvesek és pozitívak! Köszönöm! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azy!
    Most is - mint általában a legtöbb érzelmes résznél - bekönnyeztem. Annyira imádom, hogy mindig teszel bele valamit, ami miatt izgulhatunk. És az is annyira tetszik, hogy a Norina-Louis páros is benne van. Olyan valóságos ez az egész, már csak amiatt is, hogy Louis és Harry tényleg eltávolodtak egymástól, legalábbis úgy tűnik. De amit most leírtál, nem tudom, miért, de valamilyen szinten megnyugtat. :)
    Sajnálom, hogy már nem sokára vége a blognak, nagyon fog hiányozni. De már várom a kövit! :) <33333
    Puszi, ~E

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága ~E!

      Komolyan?! Ahw, el se hiszed, hogy egy ilyen dolgot mennyire, de mennyire fantasztikus érzés olvasni. Ezért imádom olvasni a véleményeiteket, a reakciótokat a részekről, annyira hihetetlen. :')
      Engem néha szokott bántani, hogy nem tudhatjuk meg soha igazán, hogy mi történt közöttük, vagy hogy milyen a kapcsolatuk, ez rajtuk áll. Úgyhogy ezzel magamat is megnyugtattam, és bízom abban, hogy tényleg úgy van, ahogyan itt is, és valójában a barátságuk nem múlt el. :)
      Én is eléggé sajnálom, de egy kicsit várom is, hiszen egy történet befejzése annyira jó, haha.
      Nagyon-nagyon köszönöm, amiért most is írtál, nem is tudom mit kezdenék nélküled! Fantasztikus vagy, én meg hálás! <333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Édes, Drága, egyetlen Azym!
    Huha.
    Először is, sajnálom, amiért - bár megígértem, ha jól emlékszem - nem írtam komit az előző részhez. Igazából nincs mentségem, az egész annyi, hogy... Hogy nem találtam a szavakat. Még annyira sem, mint azelőtt, annyi mindent mondtam volna a részről, annyi gondolat kavargott bennem, annyi érzés, mégsem tudtam leírni Neked. Bevallom, nagyon izgultam egész héten amiatt, hogy mit is tervezed, hogy ugye meg lesz a happy end, ugye jobban lesz? Hisz megérdemlik, ez így lenne fair.
    Aztán most ezt a részt olvasva hatalmas kő esett le a szívemről, és úgy gondolom, megérte a várakozást. Imádtam, elejétől a végéig, Harry pedig még mindig elképesztően édes, önzetlen, és Istenem, olyan emberi. Az ő karaktere a kedvencem, főleg az elmúlt egynéhány fejezet óta. :D
    Szeretem tudni Haz érzéseit. Valahogy sokkal jobban értem már, hogy mi miért volt, és érzem, ahogy fokozatosan szivárognak kifelé a válaszok a kérdéseimre. Elképesztő vagy, tudsz róla?
    Hmm, most sem voltam túl bőbeszédű szerintem, de azon kívül, hogy azt ragozom, mennyire rajongok a karaktereidért, és magáért a történetért, nem igazán tudom, mit is írhatnék még.
    Nagyon várom a következőt, remélem, hogy Bel nem taszítja el Harryt, vétek lenne.
    Imádom, imádlak,
    J. <33333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága J.-m!

      Egyáltalán nem kell sajnálod, hiszen nem kötelező írni, és egyébként is, már azért hálás lehetek, amiért egyáltalán szoktál kommentelni. Ráadásul azért nem tetted, mert nem találtad a szavakat, ami nagyon jól esik, hiszen ezek szerint akkor nem a fejezet rémessége volt az oka, amitől tartottam. :')
      Jaj, sajnálom, ha gyötörtelek ezzel, haha! Igazából még én sem döntöttem el teljesen, hogy milyen mértékben szeretnék happy endet, úgyhogy ezen még gondolkozom, de ahogyan magamat ismerem, hiába tervezek el valamit, az utolsó pillanatban is változhat. :)
      Te jó ég, a kedvenced? Ezt mennyire jó érzés olvasni, ne tudd meg! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, én vagyok a legboldogabb, ha tényleg így van. És szerintem itt az egyetlen elképesztő itt Te vagy, mert a véleményeddel könnyeket csalsz a szemembe. Úgy emlékszem, hogy amikor elkezdtem ezt az egészet, olyan hihetetlennek tűnt, hogy rajtam kívül bárki is olvasni fog, hát az még, hogy még elnyerné a tetszését is... És most, Te pedig borzalmasan szépeket és jó dolgokat gondolsz! Jaj, te jó ég, tényleg köszönöm! Imádlak, de nagyon! <33333333333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága Azy!
    Először is imádtam a címet. Még el sem kezdtem olvasni, de már mosoly ült ki az arcomra. Mikor a végére értem, megint az a csodás érzés fogott el, hogy milyen hihetetlenül valódi és emberi a történeted. Nem olvastam még egy ilyen blogot sem. Nem mézes-mázas tündérmese a tied, hanem igazi, olyan mintha az életben történne. Nagyon gratulálok! Szeretem amit csinálsz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!

      Boldoggá tesz, amennyiben nem csak magamat örvendeztettem vele, hanem ezek szerint Téged is. Csodás érzés? Oh, drága, nem is tudod, mennyit jelentenek a szavaid, köszönöm szépen őket. Bár én sokszor úgy látom, hogy kicsit elüt a valóságtól a történetem, hihetetlenül jó tudni, hogy szerinted nem. Tényleg hálás vagyok, ahogyan azért is, amiért most írtál! <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Ójaj, sírok. Nagyon megható rész volt, valamilyen okból megnyugtató is. Elhiszem, hogy közel áll hozzád. Hihetetlenül jól meg lett fogalmazva. Azt hiszem talán a kedvenc részem lett. Annyira remélem, hogy boldog befejezése lesz, mert abba belehalnék hogyha ők külön válnának. Hihetetlenül írsz, imádom, és nagyon várom a következő részt!!! :)) <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kata!

      Nekem tényleg az egyik kedvenc részemmé sikerült, bár a legutóbbi párra mind ezt mondtam, haha. Nem hiszem, hogy sok minden történik benne, inkább a múltról van szó, arról, hogy Harry miképpen látja az ő történetüket. Viszont az, hogy neked is elnyerte a tetszésedet, csak még inkább boldoggá tesz! Köszönöm, nem is sejtettem volna, hogy még valakinek a kedvenc része is lehet majd!:') Én pedig Téged imádlak, nem lehetek elég hálás, amiért folyamatosan támogatsz, fantasztikus vagy! És sajnálom, de csak ma sikerült válaszolnom az emailedre, remélem megkaptad! <3333333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  7. Nagyon szépen írsz és helyesírási hibák is már csak alig vannak pár helyen. :) (Viszont a "kezd" ige felszólító módban: "kezdd"!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Próbálok odafigyelni rá, úgy tűnik, még mindig nem megy teljesen, hogy elkerüljem az elgépeléseket... Köszönöm szépen, amint megláttam a kommented, már javítottam is!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Drága Azy!

    Mielőtt belekezdenék bármibe is, érdekességképpen (??) is szeretném megosztani veled (és mindazokkal, akik ezt a hozzászólást ugye átfutják), hogy miután elolvastam a részt, képtelen voltam csinálni a dolgomat tovább, úgy, ahogy elterveztem. Tudtam, hogy csak 10 percem van, de azért újra elolvastam, mert eszembe jutott egy dal, amit már napok óta hallgatok és hallgatok, anélkül, hogy megunnám. Számomra- tehát ez abszolút magánvélemény, mindenféle boncolgatás, és elemezgetés nélkül- tökéletesen passzolt ehhez a hangulatához a Goo Goo Dolls-Iris c. száma. Fogalmam sincs, hogyan juthatott eszembe, de azt hallgatva új értelmet nyert a rész. Nem, nem is újat, csak még inkább tetszett, és minden sokkal jobbat érződött, és...érted?!?

    Ennyit a beteges olvasási szokásaimról, hiszen van ennél fontosabb is. Mint például az, hogy imádom a fejezet címét. Elképesztően.
    Imádom, hogy olyan bennfentes információkat tudhattam meg, mint például Harry döntése, hogy ha már muszáj maga mellé állítani valakit az újságok kedvéért, akkor legyen Belen, na meg hogy miért. Végre betekintést nyerhettem, milyen volt mindent végigcsinálni úgymond a másik oldalról. Annyira kis kedves volt, amikor leírtad, mi minden tetszett meg Harrynek elsőként Belenben: a vihartól való félelem, a kényszeres "visszafogom magam", és minden apróság, amit én sosem gondoltam volna, hogy észrevesz a lányon vagy a viselkedésén.
    Fájdalmasan szépeket tud ez a Harry mondani, ahhoz képest, hogy az elején, emlékszem, imádtam benne a leheletnyi felsőbbrendűségét, hogy mennyire tudta magáról, ki ő, és mennyien akarnak a helyében lenni.
    Mostanra Belen már nem az egészséges hisztéria miatt kerül a részek középpontjába, és le a kalappal előtted még egyszer, vagy még legalább ezerszer, amiért ennyire csodálatosan sikerül képet adnod arról, milyen egy ilyen betegségről írni úgy, hogy ne forduljon fel az ember gyomra, vagy ne suhanjon át felette azzal, hogy "egy újabb depresszióra hajlamos tini, majd kinövi". A magam részéről nem tudok már újat írni neked, mert már szerintem mindent megosztottam veled ezzel kapcsolatban, talán még azt is, amit nem kellene, ennek ellenére nem érzem elégnek: annyira tehetséges vagy Azy, hogy az már fáj.
    Nem, most nem sírtam ezen a részen, de te voltál az elsők közt, akinek sikerült megríkatnia, és még mindig döbbenten állok az előtt a tény előtt, hogy mennyire fiatal lehetsz, mégis képes vagy erre. Elgondolkodtatsz, megmosolyogtatsz, összezavarsz, megsiratsz. Hogy csinálod?
    A végén, amikor Harry bement a kórterembe, és leült az ágyra, én..nem igazán találtam utána szavakat. Ahogy megölelte azt a törékeny lányt, megbocsájtott, anélkül, hogy hagyta volna Belent bocsánatot kérni, hogy mennyire de mennyire tiszteletreméltó.Eszembe jutott az előző rész vége, amin annyit mosolyogtam. Harry hozzáállása csodálatos, kívánom, hogy egyszer mindenkinek legyen egy ilyen Harryje, aki ennyire fogja őt szeretni.

    Imádlak, és remélem nem untattalak az elején a rizsámmal.

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!

      Hú, nagyon jó olvasni, hogy sikerült egy, a részhez passzoló zenét találnod, és köszönöm, hogy megosztottad ezt velem, úgy imádom az ilyen apróságokat! Egyébként a kommented után rögtön én is meghallgattam a számot, és meg kell, hogy mondjam, hogy nekem is elnyerte a tetszésemet! Bár nem is igazán szeretem az ilyen stílusú zenét, ez csodálatos volt! Szóval ezért is hálás vagyok! <3
      Úristen, és most jön a rész, hogy csak a számat tátva olvaslak, el sem hiszem, hogy ennyi szépet írsz nekem. Minden, érted, minden egyes sorod annyira, de annyira jól esik, hogy az valami hihetetlen. Köszönöm őket! Amikor így kifejted, hogy mennyi mindent gondolsz a fejezettel kapcsolatban, le sem tudom vakarni a mosolyt az arcomról, mert hihetetlen boldoggá tesznek a gondolataid! Imádlak én is, nem is sejted mennyi erőt tudtam most ebből meríteni, képtelen vagyok elégszer megköszönni! Csodálatos vagy, sosem untatsz, ilyen eszedbe se jusson! Hálával tartozom neked azért, amiért itt vagy, és támogatsz! Igazából MINDENÉRT! hálával tartozom! <3333333333

      Ezernyi puszi, Azy

      Törlés
  9. Drága Azy! <3
    Mint mondtam, ismét jöttem a kis véleményemmel.
    Azt hiszem, mindig elmondom, mennyire szeretem Harryt. Úgy gondolom, te írod le őt a leghitelesebben, legalábbis én ilyennek képzelem el őt a valóságban is.
    Tudod, az elején nem hittem volna, hogy ennyire mélyen fogod érinteni ezt a betegséget, valami teljesen másra számítottam, de már megszokhattam volna, hogy meglepsz. Tele vagy meglepetésekkel.
    Eszméletlenül boldog vagyok, hogy Belen él, s tudom, hogy még nagyon sok minden történhet 4 rész alatt, de már csak ezért is boldog leszek a végén. Könnyeket csaltál a szemembe, amikor leírtad Harry nagy mosolyát, s az utolsó sorig szipogva olvastam. Hihetetlen vagy! Csodálatosan fogalmazol, csodálatos gondolataid vannak, csodálatos ember vagy. Boldog vagyok, hogy beszélgethetek veled!
    Szép hetet kívánok! :)
    Nessa. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nessa!

      Igen, látom is, és iszonyatosan hálás vagyok, hogy annak ellenére, hogy pihentél volna, ezzel töltötted a szabad időd. Olyan édes vagy! Tényleg a legtöbbször megemlíted, és ne is tudd meg, hogy mennyire jól esik ez, illetve még az is, hogy szerinted hitelessé sikerült a leírásom, hatalmas bók ez számomra! <3
      Örülök, amennyiben sikerült meglepnem Téged ezzel! Az elején nem sok mindent terveztem el, de Belen betegségét mindenképpen szerettem volna belevinni, azonban én sem voltam túlságosan határozott azzal kapcsolatban, hogy ez majd mekkora szerepet kap. Viszont jól esik, hogyha nem bánod, amiért így alakult! <3
      Én pedig azért vagyok eszméletlenül boldog, mert itt vagy! Egyáltalán nem lenne kötelességed folyamatosan bátorítani, mégis megteszed, amiért rettenetesen hálás vagyok neked! És még könnyeket is sikerült a szemedbe csalnom? Te jó ég, tényleg hihetetlen az egész! Szerintem Te vagy csodálatos, és ne tudd meg én mennyire örülök, amiért beszélgethetek veled! Köszönök még egyszer mindent!:') <333333333333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  10. Drága, csodálatos, Azy!

    Még mindig alig látok a könnyeimtől...
    Imádom az olyan történeteket, amelyek megrikatnak és ennyi fájdalom van bennük. Talán azért, mert amúgy nagyon ritkán sirok a saját problémáim miatt, vagy csak mazochista vagyok olvasás szempontjából :))
    Harry érzéseiről olvasni, és a vallomást, miszerint az ő ötlete volt, hogy Belent kérjék fel az álkapcsolatra, szinte szűkségszerű volt, hogy beismerje: az első pillanattól odavan érte.
    Annyiszor bebizonyitotta, hogy mennyire önzetlen tud lenni, ha szeretteiről van szó, még is mindig elcsodálkozom rajta. Harry az egyik legcsodálatosabb ember a világon, és aki ezt nem látja, az egyszerűen hülye.
    És arról se feledkezzem meg, hogy mennyire nagyon örülök, hogy Els nem küldte el Harryt (még), remélem nem is áll szándékában, mert levetem magam a padlásról. (rossz vicc)
    Belennek minden esélye megvan, hogy Harry mellett felépüljön és elfogadja magát, hiszen nem számit, mit gondol, tesz, mond, Harry feltétel nélkül szereti.
    Jézus, hol lehet ennyire önzetlen, jólnevelt és fantasztikus pasit találni?
    Harry egy jó példa arra, hogyan neveljem majd fel az én gyerekeimet, amikor majd szülő leszek.
    Hihetetlen még mindig könnyezem... Ez az ember mindig megrikat!
    Óh, annyira várom a folytatást, hogy kiderüljön Els mit gondol és a családja mit akar majd ezek után tenni.
    Csodálatos, mint mindig!!!xx

    Órási ölelés, Jule B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, fantasztikus Jule!

      Ahw, te jó ég, jó ég, jó ég! Bekönnyeztél tőle? El sem tudod képzelni, hogy ezt most nekem mennyire megható olvasni, pedig tényleg nem számítottam rá, hogy ilyen érzéseket is kiválthatok ezzel...
      Hidd el, tényleg nekem a legnagyobb boldogság, ha sikerült örömet okoznom az olvasással, és azzal, hogy Belen ebben a fejezetben nem utasította el Harry-t. Úgy érzem, most már nyugodtan elmondhatom, hogy többé is fog ilyen már történni.:)
      Köszönöm, köszönöm, köszönöm, amit értem teszel minden egyes résznél! Olyan fantasztikus vagy, el se hiszed! Imádlak, komolyan mondom, azt sem tudom, hogyan viszonoznom neked majd ezt a rengeteg mindent! Leköteleztél egy életre, remélem tudod! <3333333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  11. Legdrágább Azym!♥

    Megölsz, komolyan mondom! Megölsz a zsenialitásoddal, ahogy játszol a szavakkal! Nem tudok mást mondani, minthogy bámulatos! Minden hízelgés nélkül, komolyan állíthatom, Te írónak születtél!❤
    Nagyon vártam már az új fejezetet és ismételten nem csalódtam... Fantasztikus volt!! Nem a legboldogabb de most nem is ez a fontos, hanem tele volt őszinte érzelmekkel, és a legfontosabbal a szeretettel. Szívetmelengető ahogy Belen-t így körül öleli a szeretet.
    Nagyrs becsülöm Harryt, mert nem kis piskóta ezt az utat bejárni.

    Várom a folytatást! ;)❤

    Xx,
    Tara
    ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legdrágább Tarám!

      Haha, nem szerettelek volna megölni semmivel sem, de ha már így történt, és tényleg ekkora hatással volt Rád a rész, akkor mégis azért örülök, hogy így alakult! Borzasztóan jól esnek a szavaid, de tényleg, azt sem tudom, hogy mit tudnék mondani. Köszönöm, köszönöm, hidd el, hogy én vagyok a legboldogabb, ha így látod a dolgokat! Hihetetlen, mennyire túlzol velem kapcsolatban, de szörnyen hálás vagyok mindenért! <333333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  12. Édes, drága Azym!
    Hűha... nos, tévedtem, amikor azt írtam, sejtem, miért túl jó megjátszás a blog és a fejezet címe. Én azt hittem - az első sor elolvasása nélkül -, hogy Harry megtudja, Belen mennyire szerette már régen is, és kiderül, hogy Harry megjátszotta, hogy nem vette észre. Túl jól játszott, és ezzel bulémiába kergette a lányt. Khmm.. kicsit mellé lőttem, de majd legközelebb! <3
    Nagyon örültem, hogy - szerintem -, minden kérdésre megkaptam a választ, ahogy annak is, hogy Norina is feltűnt, még ha nem is személyesen. Imádom, hogy összefűzöd a történeteket és kíváncsi vagyok, Belen hogy lesz benne a következőben, igen... mindig előre gondolkozok, pedig még ennek a történetnek sincs vége - hála az égnek!
    Boldog vagyok, amiért Belen él, és, amiért Harry mellette van, annak ellenére is, hogy a lány el akarta/akarja lökni. Izgatottan várom a folytatást! Nagyon tehetséges vagy, imádlak és a történetet is <3333 <3333
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, imádott szerecsendiom!

      Hű, ilyen nekem igazából eszembe se jutott, de most hogy olvasom, talán ezt az ötlet lehet jobb is lett volna. Sajnálom, amiért nem ezt írtam bele, de hát, most már így alakult... Mindenesetre boldoggá tesz, hogy azt látom, hogy voltak ötleteid ezzel kapcsolatban, és köszönöm, amiért ezt most meg is osztottad velem, élmény volt olvasni! <3 :)
      Igen, a legtöbb kérdésre ebben a részben van a válasz, ezért is áll olyan közel hozzám. Nem annyira akartam már tovább húzni a dolgokat, elvégre nagyon a végén járunk, és az utolsó részbe betömöríteni mindent, nem túl jó ötlet. :)
      Én pedig azért vagyok boldog, mert Te itt vagy mellettem, bármi is történjék! Folyamatosan írsz és írtál, még akkor is, ha nem épp a legösszeszedettebb, legjobb részt rakom ki. Te még ilyenkor is csak a jót látod, és biztatsz, hogy folytassam, amiért eszméletlen hálás vagyok Neked, de komolyan! Nagyon-nagyon szeretlek, és büszke vagyok rá, hogy Te olvasol! <33333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  13. Drága Azy!

    Sok mindenre rájöttem míg elolvastam a fejezetet.
    1. Imádom, ahogyan írsz.
    2. Imádom a történetet.
    3. Imádlak téged! Jogos lenne a kérdés, hogy miért, mert, hogy még sosem találkoztunk még csak nem is ismerek, de valahogy mindig is így voltam az emberekkel. Imádom őket bizonyos tulajdonságuk miatt, de téged azért, mert a Szombatjaimat mindig kicsivel jobbá teszed, mint amilyenek. :) Mosolygok, elmélyülve olvasgatok, percekig csak te vagy meg az irományod.
    5. Imádom, hogy Harry szemszögéből van megírva
    6. MEGINT megleptél!
    Nem tudom, hogy én magam lennék-e ilyen drámai lélek (ami előfordulhat) vagy csak te vagy annyira zseniális, (ami egészen biztos) hogy elhitetted velem, hogy a kis főszereplőnk meghal.
    Mondjuk mindenki azt hisz amit akar, azt lát a szavaid és mondataid mögé amit akar, de komolyan meglepődtem. Persze nem rossz értelemben, NAGYON nem.
    Szeretem ahogyan írsz és bármi lesz is a vége, nincs bennem kétely, hogy a történetednek tökéletes befejezése lesz.
    A rész zseniális, csak így tovább!

    Üdv: Abi D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kifelejtettem a negyedik pontot.
      4. Azy, te vagy a legjobb :)

      Törlés
    2. Drága Abi D!

      Úristen! De aranyos vagy, te jóságos ég! Komolyan megleptél most ezzel az egésszel, nem gondoltam volna, hogy ez a rész is el fogja nyerni a tetszésedet, de természetesen borzasztóan örülök neki. Ez a komment most felülmúlta minden várakozásomat, köszönöm-köszönöm, amiért megírtad! :")
      Olyan jól esik olvasni, hogy a szombatjaidat (mostanában inkább vasárnapjaidat) fel tudom dobni, ez nem is tudod, mennyit jelent számomra! Imádlak Téged, azt sem tudom, hogyan fogom meghálálni neked ezt a sok mindent! Varázslatos vagy! <3333333333333

      Ezer meg ezer puszi, Azy

      Törlés
  14. Drága, egyetlen Azym!
    Idejét sem tudom, mikor írtam utoljára Neked és nem is tudom mit mondjak. Iszonyatosan elhanyagoltam mostanában a bloggert amit rettenetesen sajnálok, de leginkább a te blogod miatt sajnálkozom. Hiszen mennyi minden történt azóta, te jó ég!
    Nem tudom, mit mondjak. Igazából kissé lefagytam, a pötyögés sem megy úgy, mint korábban. Nem hazudok, megérintett az utolsó két-három rész. Bevallom, meg is könnyeztem, mert valami olyat tártál elénk, amivel rengetegen küzdünk.
    Ráadásul mindezt olyan tökéletesen leírva, amire nehezen találok szavakat. Igazából mindig meglepsz. Számítok rá, de mindig sikerül meglepetést okoznod. Minden egyes résznek úgy indulok neki, hogy tudom: igen, megint csodásat alkottál, ettől feljebb talán nem is fogsz. De Te mindig rácáfolsz. Ahogy kihagytam néhány részt csak döbbentem rá igazán, hogy mennyire fejlődsz a szemünk előtt, csak most már tényleg nem tudom, hova. Ilyenkor büszke vagyok, hogy olvashatlak. Mert végre nem egy tehetségtelen blog kap figyelmet, hanem méltán dicsérnek egy írót.
    Fogalmam sincs, hol fog kikötni ez a hajó és már tűkön ülve várom Belen és Harry történetének a végét, hogy vajon ez a törékeny, sebezhető lány hagyja megmenteni magát, vagy sem. Tényleg nem tudom elégszer megköszönni, hogy itt vagy és írsz, mert kevés ember írása képes lekötni, de Neked mindig sikerül. Mindig képes vagy újat mutatni, ami szerintem a legfontosabb. Csodállak Azy, minden túlzás nélkül.:))
    Iszonyatosan várom a folytatást, és ha az egyetem miatt egy kicsit megkésve is, de mindig itt vagyok és remélem, hogy ha csak egy picit is, de megerősítem azt benned -amivel remélem tisztában is vagy -, hogy mennyire remek író vagy. :)))<33333333
    Millió puszi&ölelés,
    Bella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, pótolhatatlan Bellám!

      Én egyedül azért sajnálom, hogy nem hallhattam felőled az utóbbi egy-nehány hétben, talán hónapban, mert már szörnyen hiányoznak az írásaid! Az én blogomat ne sajnáld, az mindig megvár! <333
      Tényleg így gondolod?! Te jó ég, megint csak ott tartunk, hogy el sem hiszem, hogy ez valóban megtörténhet, hogy pont TE ezt gondolod a történetemről, amikor pont ÉN vagyok az, aki hihetetlenül felnéz Rád, minden téren. Hatalmas megtiszteltetés, hogy egyáltalán olvasol, és az még nagyobb, hogy ilyen véleménnyel vagy arról, amit csinálok. Szavakkal nem tudom kifejezni, ez milyen felemelő számomra, de komolyan!
      Most már vannak elképzeléseim a történet befejezését illetően, és nagyon reménykedem, hogy bárhogyan is alakul, azért nem fogok csalódást okozni neked!
      Ne viccelj, még Te köszönöd meg? Én lehetek hálás, amiért olvasol, amiért érdeklődsz a blogjaim iránt, és amiért most itt vagy! És hogy csodálsz?! Azt a jó....! Rendben, tényleg nem tudok mit mondani már erre, olyan szinten sokkot kaptam, hogy az hihetetlen! Köszönök szépen Neked mindent, egy világgal ér fel számomra most ez a komment! <3333333333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés