26. fejezet - A legnagyobb hazugság

Drága Olvasóim!

Hűha, így nagyon az utolsó percekben, de még szombaton, itt is van az új fejezet. Először is tényleg nagyon köszönöm a sok-sok kommentet, amit az utóbbi részek alatt hagytatok, mindenképpen válaszolni foguk rájuk, csak sajnos nem tudom mikor, igyekzsem! A másik pedig, hogy ezt az utolsó 5 részt, ami hátramaradt, Harry szemszögéből fogom végig írni, remélem nem bánjátok. Jó olvasást, nem tudom, mit fogtok majd szólni ahhoz, ahogy a történet alakul!

Rengeteg puszi, Azy


Soha nem volt még ilyen. Soha nem éreztem magamat ennyire... Nincsenek rá szavak. Akárhogyan próbálkozok vele, hogy bármi jelét is mutassam annak, hogy észreveszem, ami körülöttem történik, nem sikerül. Azt hinné az ember, hogy ilyenkor az ember feje zsong a különböző gondolatoktól, mégsincs így. Közel sem. Én üres vagyok. Azon dolgozom, hogy ne őrüljek bele a történetekbe. Csak meredek magam elé, kezemet összekulcsolom a térdemnél.
Ki tudja hány percen múlt, ki tudja, hogy mennyire máshogyan lett volna minden. Minden rohadt másodperc számított. És én tehetetlen voltam. Semmit se tudtam csinálni, csak várni. Várni arra, hogy kijöjjönek a mentők. Várni arra, hogy vajon Belen szíve tényleg leáll-e. Várni arra, hogy vajon az én kezemben fog-e meghalni.
Most pedig várni a kórházban arra, hogy túléli-e vagy sem.
Fel akartam pörgetni az időt. Régebben előre lapoztam, ha érdekelt egy könyv vége, nem bírtam ki. Beleettem a kajába, mielőtt még kész volt. Kimondtam, ami eszembe jutott, mielőtt még gondolkoztam volna. Mindent gyorsan csináltam, úgy, ahogyan én akartam, és akkor, amikor én akartam.
De Belen esetében más volt. Minden.
Őt nem tudtam irányítani, vele nem tudtam mit kezdeni. Annyira elvakította a saját maga iránt érzett utálat, hogy semmi és senki nem volt képes meggyőzni. A maga útját járta, nem avatott bele abba, min tépelődik.
Azt hittem, rendbe fog jönni. Segíteni akartam neki. Ráébreszteni, hogy tökéletes. Megmenteni pontosan attól, amit tett.
Nem sikerült.
Mit csinálhattam volna máshogyan? Jobban rá kellett volna erőszakolnom, hogy orvosra van szüksége? Árgus szemekkel kellett volna figyelnem egész este, hogy ne csináljon hülyeséget? Ordítani, hogy felfogja, ezt nem csinálhatja? Könyörögni, hogy hagyja abba?
Talán. De én megbíztam benne.
Nem értettem meg őt. Abban reménykedtem, kiismerem már annyira, hogy tudjam, ilyenre nem lenne képes. Viszont átvert. Nem is kicsit. Pontosan ezt akarta. Végig azon volt, hogy abba a hitbe ringasson, hogy ez az egész talán tényleg rendbe jön. Elaltatta a gyanakvásom, mert csak így tudott megszökni. Mindenki, és minden elől.
- Harry...
A most érkező lány sietős alakja visszarángat a valóságba. Gyors léptekkel jön, de előttem pár méterrel leassít. Gyötrelmes arckifejezéssel ül le mellém, rögtön kicsit jobban érzem magam a jelenlététől. Világos haja a vállamra borul, kötött, krémszínű pulcsis karját a hátamra simítja, fejét rám hajtja. Finom virágos parfüme keveredik az lakásában tárolt kávék és frissen mosott ruhák illatával. Mellettem ül, ő az egyetlen, akit felhívtam. Szándékosan megkértem, hogy anyát és apát ne ébressze fel, hagyja őket aludni, elvégre még hajnali négy van, és amúgy sem kell az egész családomnak itt lennie. Tudtam viszont, hogy Gemma bármi is legyen, rögtön mellettem terem, hogy ne legyek egyedül.
Legszívesebben azt mondanám neki, hogy ha lehet, ne mondjon inkább semmit, így is elggé borzalmas minden. Azonban az erőm mintha elhagyott volna, még az ajkaimat sem tudom megmozdítani. A szám száraz, a kezeim mintha megdermedtek volna.
- El sem tudom képzelni milyen lehet ez most neked- suttogja halkan.
Tenyerét rásimítja a kézfejemre, ezzel is mutatva, hogy támogat, és mellettem áll.
Torkom szakadtából ordítanék, hogy elmúljon a fájdalom. A fenébe is, nagyon nagyot kiálatnék, akkorát, hogy kiszakadjon a tüdőm. Csakhogy ne kelljen hallanom semmit se.
Akaratlanul is ökölbe szorul a kezem, amit a ő is észrevesz. Érzem magamon a fürkésző tekintetét, ahogyan próbálja kitalálni, hogy mégis mi zajlik bennem. Nem kell neki sok idő, egy percig is elég a jobb profilomat tanulmányoznia, előtte egy nyitott könyv vagyok.
- Kire vagy dühös? - kérdezi meg, mindenéle köntörfalazás nélkül.
Nem válaszolok. Egy hatalmas sóhaj szakad ki belőlem, az izmaim elernyednek. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna a kérdést. Semmi kedvem beszélgetni. Ellenben elég csak félig lepillantanom a kétsébeesett arcára, és tudom, hogy nem tehetem ezt vele. Nem zárhatom ki, nem engedhetem, hogy aggódjon értem.
- Nem volt joga ezt tenni - felelem végül, érzem, hogy az ér lüktet a haléntokomnál. - Nem gondolt senki másra, csak magára.
A felgyülemlett düh felszínre tör bennem. Nem igazán akarom bevallani, de az az igazság, hogy mérges vagyok. Rá.
- Ezt tartotta a legkönnyebbnek...
- Nem érdekel - csattanok fel, lerázom magamról Gemma ölelését, és kipattanok a kényelmetlen székből. - Elég erősnek kellett volna lennie ahhoz, hogy kitartson! Én ott voltam mellette, érted? Mindent megtettem, de semmi se használt!
- Igenis használt, ebben biztos vagyok - bólint nyugodtan. - Viszont Harry... Aki ilyen beteg, azon már nem igazán tud segíteni, ha mellette állnak.
- Mégis miért nem?! - tárom szét értetlenül a kezemet. - Elmondtam neki ezerszer is, hogy mennyire fontos, de ez nem állította meg, amikor megtette! A francba már, hiszen lenyelte azokat a kibaszott gyógyszereket, és közben egy percig se gondolt arra, hogy ezzel mit okoz - hadarom idegesen, fel-le járkálok.
Gemma csendesen nézi, ahogyan kiadom magamból a haragom, nem állít meg. Tudja, hogy egyszer úgyis vége szakad, most úgysem ér semmit, nem tud hatni rám. Úgyhogy folytatom, a csalódottságom előtőr, miszerint nem voltam elég jó.
- Rohadt önzőség ez az egész, egyszerűen nem fair! Nem gondolhatsz egyet, és próbálhatod meg megölni magad, ha egy kicsit nehezebbek lesznek a dolgok. Nem hagyhatsz magad mögött mindent, gondolnod kell másokra is. Egyszer sem kért segítséget, nem mondta el, miért csinálja, hogy mi ez az egész! Nem bízott bennem! Írt egy kurva levelet, és azt hitte, ezzel minden el van intézve, miközben egyáltalán nem. Érted?! Egy. Kurva. Levél - tagolom, ezzel is nyomatékosítani akarom, hogy ez mennyire kevés.
Jól esik szídni Őt, igen. Viszont azt hiszem az is jól esik, hogy Gemma mindennek ellenére, igyekszik megértőbb lenni. Mert szeretem. És ha most nem én vagyok az, aki védi, muszáj valakinek. Nem maradhat egyedül.
- Megmutatnád? - pillant rám még mindig hidegvérrel.
Indulatos mozdulattal rántom elő a farmerom hátsó zsebéből, simítok rajta egyet, majd elé nyújtom. Elveszi, a combjaira fekteti, majd belekezd az olvasásba. Nem kell sok idő, hogy átfussa. Amikor végez, visszaadja. Furcsállva ráncolja a homlokát.
- Azt írta, az életénél is jobban szeret.
- Az volt benne a legnagyobb hazugság - rázom a fejemet hevesen. - Mert ha tényleg így lenne, akkor az életet válaszotta volna.
- Vagy pont azért tette. Lehet azt gondolta, ha meghal, azzal neked idővel jobb lesz.
Nem szólok semmit, még kicsit járkálok a folyosón, tanulmányozom a kopott festéket a falon, a kórtermek ajtaján virító számokat, a lámpák halk zümmögését, a linóleum zöldes árnyalatát.
- Lassan megérkezik a családja is, ki kéne találni hogyan áruljuk el nekik - töröm meg a csendet.
- Hogy érted? - csodálkozik el. - Hát csak odamész, és...
- Igen? - húzom fel cinikusan a szemöldököm, nem hagyom, hogy befejezze. - És mégis hogyan közlöd egy családdal, hogy a lányuk, akiről azt hitték, teljesen jól van, öngyilkos akart lenni?
A mondat végére elkomorul a tekintentetem, attól, hogy hangosan kimondom, még a hideg is kiráz. Így olyan valóságos... Eloszlatja a reményt, hogy ez csak egy katasztrofális álom, és mindjárt felébredek, csak ezúttal Belen mellett. Akinek semmi baja, ép és egészséges.
 -Nem tudom, de hazudni akkor sem lehet - csóválja meg finoman a fejét. - Valószínűleg már amúgy is elmondták nekik, amikor értesítették őket. Nem kell nekünk.
- Máshogy kérdezem. Mégis hogyan közlöd egy családdal, hogy a lányuk, akiről azt hitték, jól van, öngyilkos akart lenni, miattam?
Várakozón mustrálom az arcát, látom, ahogyan megrándul, amikor az utolsó szót is kimondom. Sejtette, hogy eljön ez a pillanat is. Amikor eljön az önmarcogolás, hogy minden az én hibám. És részben így van.
Nem figyeltem eléggé. Mire észrevettem, hogy nincs mellettem, már túl késő volt. Túl későn láttam meg a levelet, túl későn törtem rá az ajtót, túl későn hívtam a mentősöket. Ez van. Elcsesztem.
- Nem a te hibád volt - áll fel, eléggé eltökéleten ahhoz, hogy rájöjjek: most azt akarja, hogy hagyjam abba ezt. - Harry, szüksége lesz rád, úgyhogy össze kell szedned magad.
Keserűen és fájdalmasan mosolyodok el. Szemeimet rá emelem az egy fél fejjel alacsonyabb nővéremre, halkan kérdezem meg azokat, amik a legjobban bántanak. Azokat, amikbe bele se merek gondolni, mert annyira félek a válaszoktól.
- Honnan tudod, hogy szüksége lesz rám? Honnan tudod, hogy nem fog meghalni?
Bizonytalanul, mégis reménykedve simít végig a karomon, és éppen szólásra nyitná a száját, amikor Belen családja megérkezik. Feléjük fordítjuk a fejünket.
Látszik rajtuk, hogy mindannyian úgy ugorhattak ki az ágyból, kapkodva öltözködhettek fel. Az anyukjája kísértetesien hasonlít rá. Hosszú, váll alá érő haj, félszeg és kapaszkodó tekintet, ami egybefonódik az apukájéval. Lehet nem nagyon beszéltek az út alatt, mert mindannyiukat szinte megöli a várakozás.
Lassan elérnek hozzánk, a szülei idejönnek, míg a tesvérek tisztes távolságból megállnak. Nem ülnek le.
- Te vagy Harry, igaz? - erőltet egy kényszeredett mosolyt magára Mrs.Wallis.
- Igen - mutatkozom be kissé tartózkodva, megrázzuk egymás kezét. Ezt megismétlem az férjével is. Mary Wallis és Peter Wallis. - Ő itt a nővérem, Gemma Styles.
Őt is kedvesen köszöntik, mintha csak olyan egyszerű lenne számukra. Pedig biztos vagyok benne, hogy belül szétrobbannak a feszültségtől. Ahogyan én is.
- Sajnálom, hogy így kellett először találkozunk - rebegi halkan Mary, sötétbarna szemeit fájdalmasan lehunyja egy pillanatra.
- Én is - válaszolom zavartan. Úgy érzem mondanom kell valamit. Muszáj. - Én... - Halkan beszélek, györtelmesen, még befejezni se tudom rendesen. - Én...
Hogy lett volna képes őket Belen maga mögött hagyni? Hogy tehette ezt velük? Hiszen csak rájuk kell nézni, a hülye is megmondaná, hogy mennyire szeretik.
- Nem a maga hibája - vág közbe az Peter, magázódva, mielőtt még bármit is kinyöghetnék. Tudja, hogy mit akartam.
- Igen, ne emészd magad!
Mrs. Wallis furcsán higgadt, mintha annyira nem lepte volna meg, hogy a lányát ennyire félreismerte.
Márha félreismerte.
Mert Belen esetében mindenki sejtette, hogy valami nincsen rendben. Én is, az elejétől kezdve. Mindenki észrevette a kicsi jeleket, mégis szemet hunytunk felette. Nem vettük észre, hogy borzalmasan nagy bajban van. Nem jöttünk rá, hogy ha nem rángatjuk ki a gödör mélyéről, akkor még lentebb kerül.
Nem csak az én hibám. Mindenkié.
De legfőképpen Belené.
- Elmegyek, iszom egy kávét - tereli el a témát inkább Mr. Wallis, kezében néhány aprót tart. - Kérnek?
- Nem, köszönjük - rázza meg a fejét Gemma helyettem is.
- Megyek, elkísérellek - bólint egy kicsit Mrs. Wallis, és vele tart.
Elindulnak a folyosó vége felé. Mary keze átkarolja a férje derekát, vállán egy kabát pihen. Ragaszkodóak, úgy tűnik, egy centit se hajlandóak a másik nélkül megtenni. Ezzel szemben a testvérpár - később, mint megtudtam Citte és Seey, - egymáshoz se szólnak. Hát, nem lehet túl jó viszonyuk, ha még ilyen helyzetben is van egymással szemben némi fenntartásuk.
Nem ismerem őket, de iszonyúan hasoníltanak Rá. Ugyanazok a szemek, ugyanaz a testtartás, ugyanolyan sötét haj. Ráadásul Ő is folyamatosan a karkötőivel babrált, mint Citte. Bár a nővére szerintem sokak szemében jobban bejönne, ahogyan elnézem, nekem mégis minden részéről Els ugrik be.
Rohadtul látni akarom.
Amint hallotávolságon kívül kerültek Belen szülei, Seey ellöki magát a faltól, feldúlt tekintettel indul el felénk. Gemma kissé ideges lesz mellettem, ami nekem is azt súgallja, hogy ellenben a szülőkkel, talán ő máshogy gondolja a dolokat.
- Hogy engedhetted, hogy ezt tegye? - kérdez rá rögtön. - Miért nem állítottad meg?
- Csak nem gondolod... - kezdene bele Gemma a védelmezésébe, de egyszerre ketten is közbe vágunk.
- Nem kell - szakítom félbe, egy kérlelő pillantással fojtom belé a szót. Nem kell, hogy megvédjen.
- De, pontosan ezt gondolom! - csattan fel Seey is. - Ha tetszik, ha nem, ez a szemétláda tehet mindenről! Ő volt mellette, észre kellett volna vennie, hogy valami nem stimmel, segítenie kellett volna!
- Hé, Seey, állj le - lép be hirtelen a képbe Citte is, mérgesen próbálja visszafogni a bátyját. - Ő mindent megtett, amit lehetett! Elég!
- Nem, nem elég, Belent éppen újraélesztik, nem tűnt fel?! - kiáljta el magát idegesen. - És ha sikerül is, ki kell mosni a gyomrát... És ha élni is fog, már semmi nem lesz ugyanolyan!
Erre egyikünk se mond semmit, pontosan tudjuk, hogy igaza van.
Semmi lesz már ugyanolyan.
Ingerülten kikerülöm őket, és elindulok a folyosó másik irányába. Magam mögött hagyom mindannyiukat. A végén lefordulok. Lemegyek a lépcsőn, kettesével szedem a fokokat. Egyenesen a kertre nyíló ajtó felé sietek, szinte feltépem.
Kint már hajnali öt lehet. Még kicsit sötét van, de lehet látni. Halvány köd lepi el az egyébként füves területet. Mindenhol padok, köves utak, kopasz fák. Üres és csendes. Se egy madárének, csak a távoli autók zúgását lehet hallani.
Sétálok egy kicsit. Átvágok a halvány hórétegen. Van, ahol már inkább latyak van, ott is gondolkozás nélkül gázolok át a bakancsommal. Végül leülök egy eldugott pad tetejére, ahol a méretes fenyőfák miatt kizártnak tartom, hogy bárki is észrevegyen.
Mélyet sóhajtok, az ajkaim közül kiszökő levegő nyomot hagy. Olyan, mintha csak füstöt fújnék ki. Előveszem Belen levelét, fél kezemmel fáradtan támasztom a fejem, míg a másikkal a papírdarabot szorongatva olvasom el újra és újra a sorait.
"Képzelj egy világot, amiben nem vagyok benne, ahol nem ismertél meg. Akárhányszor csak szenvedést akarnék okozni az emlékekkel, tedd ezt. Segíteni fog. Egy idő után az lesz az igazi világod. És ígérem, boldogabb leszel."
Lehunyom a szemem. Egy olyan világ, ahol nem ismertem meg.
Nem működik. Nem fogok egy olyan világban élni, amiben ő nincsen benne. Az nem lesz az igazi.
- Baromság - szűröm a fogaim között dühödten, legszívesebben összetépném a levelet. - Kibaszott nagy baromság, mert élni fogsz!
Még én is érzem, hogy mennyire bizonytalan ez az egész. Tudom, hogy rohadtul mérges vagyok rá. Tudom, hogy nála önzőbb emberrel még soha életemben nem találkoztam. Tudom, hogy ő is gyűlölte magát. Tudom, hogy beteg. Tudom, hogy szeretem. Tudom, hogy nem hagyhatom magára.
De azt nem tudom, hogy hogyan tehetett ilyet. Azt nem tudom, mi lesz, ha az a világ, amit elképzelnem is szörnyű, egyszerre valóság lesz.
Belen, hát nem jöttél rá, hogy attól még, hogy te egyszerűen kisétálsz az életből, se neked, se nekünk nem lesz jobb?  

20 megjegyzés:

  1. Drága Azy!

    Jesus Christ! Harry szemszögéből olvasva a dolgokat annyira más, mégis csodálatos, hiszen nem romboltad össze róla azt a képet, amit kialakítottál a történet alatt.
    Más szóval pedig, tökéletesen megértem Harry-t, nehéz lehet számára, főleg a rengeteg őrlődés miatt is.
    Belen viszont... marhaságot csinált! Azy, nem lehet így vége! Szükségünk van arra, hogy úgy fejezdd be, hogy minden jó legyen, érted? Nem ölheted meg. Ne csináld.

    Nagyon-nagyon várom a következő fejezetet, Bo ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bo!

      Eszméletlen nagy megkönnyebbülést jelent, amiért így gondolod. Bevallom, eléggé féltem attól, hogy más szemszögből annyira különbözőek lesznek a dolgok, hogy nem lesz élvezhető... Úgyhogy nagyon-nagyon szépen köszönöm a megnyugtató kommented, azt, hogy itt vagy! Rengeteget jelent! <33333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      UI: A végével kapcsolatban pedig nem igazán szeretnék elárulni semmit, márcsak azért sem, mert én sem tudom mi lesz...:')

      Törlés
  2. Drága Azy!
    Harry szemszögéből is ugyanolyan nagyszerű és tökéletes, akárcsak Belenéből. Szinte átéreztem ugyanazt a fájdalmat, mint ő, ami hihetetlen, ugyanis most már mindkettőjük részéről tudjuk, hogy hogyan élik át ezt az egészet. Fantasztikus, erre csak ennyit lehet mondani! De már iszonyatosan várom a következőt. Nagyon remélem, hogy happy end lesz, és végül minden megoldódik. Belen meggyógyul és elfogadja magát olyannak, amilyen. Bár ez érdekes, ugyanis én is képtelen vagyok megbarátkozni magammal... :D
    Szóval nagyon, sőt, még annál is tehetségesebb vagy! Imádlak, és ezt a blogot is! Az írást soha ne hagyd abba. :) <33333
    Puszi, ~E

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága ~E!

      Ahw, Neked is köszönöm, amiért ezt mondod, mert tényleg annyira féltem tőle, hogy az ő szemszögéből elrontom a történéseket vagy hogy mindenki Belen-re kíváncsi, így senkit nem fog ebből a szemszögből érdekelni a dolog. Borzasztóan jól esik olvasni, hogy milyen véget szeretnél a blognak, bár még én se tudom, hogy miképpen fog alakulni. Jaj, drága, remélem azért előbb-utóbb menni fog, egész biztosan csodálatos vagy, barátkozz csak meg magaddal! Imádlak, és még egyszer hálás vagyok! <33333333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága, fantasztikus, Azym!

    Már az elejétől vágytam rá, hogy legyen Harry szemszög. Tudni akartam, hogy ő hogyan érez, mit gondol, de a körülmények miatt, nem igazán mondhatom, hogy boldog vagyok. Persze kiderül, hogy Harry is mindennél jobban szereti Elst, és persze magát hibáztatja. Ebben Els-nek igaza volt, de úgy gondolom, hogy akkor el kellett volna mondania neki a történteket, mert pont sz történik, amit el szeretett volna kerülni: Harry magát hibáztatja.
    Nem lepett meg, hogy Harry haragszik rá. Én is mérhetetlenül dühös lennék, ha az ember, akit szeretek öngyilkosságot probálna meg, csak azért mert nem bizott meg bennem eléggé, még a az irántem érzett szerelmét is megkérdőjelezném.
    Mindkettejük érdekében reménykedem benne, hogy Belen felépül és a testvéreivel szemben kiáll Harry mellett, és végre őszintén elbeszélgetnek majd.
    Még mindig nem tudom felfogni, hogyan volt képes ezt tenni Belen... :(
    Köszönöm, hogy olvashattam Harry szemszögéböl is. Csak megerősitetted, amit Belen szemszögén kersztül láttunk. Harry kedves, őszinte és önzetlenül tud szeretni, és nagyon gondoskodó.
    Hogy lett volna képes Belen elhagyni, azok után, hogy végre egymásra találtak, és megkapta amiről mindig is álmodott?
    El sem hiszem, hogy már csak négy rész van hátra és ennek a történetnek is vége. Nagyon imádom!
    Kellemes hétvégét és szét hetet! :)

    Ölel és puszil Jule B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, csodálatos Jule-om!

      Akkor most tényleg beteljesült a kívánságod, bár tényleg lehet jobb lett volna, ha nem ilyen helyzetben. Igen, hát Belen megpróbálta a levelében meggyőzni arról Harry-t, hogy ő mindent megtett, és ne hibáztassa magát, de hát ez elvárhatatlan... Nagyon örülök annak, hogy egyetértesz Harry nézőpontjával, és nem lepett meg az sem, amiért jelen esetben dühös Belen-re. Remélem, hogy végül amellett fogok dönteni, amit Te szeretnél, és ezzel talán még egy kicsit jobbá tehetem majd az olvasását, de abban is bízom, hogyha mégsem ez lesz, azért az is tetszeni fog!:')
      Mérhetetlenül hálás vagyok, amiért ismét ilyen szépeket írtál, itt pedig egyedül nekem van mit megköszönnöm! El sem tudod képzelni, mennyire sok erőt adnak a szavaid! Imádlak, kellemes hétvégét! <333333333

      Sok puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  4. Drága Azy-m ♥!

    Fantasztikus fejezettel sikerült elkápráztatni engem s a többi olvasód <3 Ezzel a fejezettel mutatkozott meg igazán, hogy nemcsak női szemszögből tudsz érzelmesen s kifejezően írni :) Csak gratulálni tudok! ♥ Teljesen megértem Harry dühét és összetörtségét :3 Belen segítségre szorul, még ha magának is nehéz ezt belátni és elfogadni :3 Remélem, hogy fel fog épülni és rendbe hozzák Harry-vel, illetve a családjával és a barátaival a dolgokat :D

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép délutánt és kitartást a jövő héthez ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macym!

      Hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha sikerült elnyernem a tetszésedet. Ahj, nagyon édes, amiért ezt mondod, hihetetlenül jól esik! Ahogyan az is, hogy megérted azt, amit jelent pillanatban Harry érezhet. Köszönöm szépen, amiért ismét írtál, nem is tudom mivel érdemeltem ki, hogy folyamatosan támogass! <33333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  5. egy nagy gombóc van a torkomon. és ezt neked köszönhetem. ezzel a történettel olyan érzelmeket váltasz ki belőlem mint egy író egy remek könyvvel. istenem nagyon szomorú csak reménykedni tudok abban hogy Belen túléli és helyrehozzák a lelkivilágát és egészségét Harryvel és családjával . nem tudok már mit írni semmilyen jellemzőt a blogra. hisz ez csodálatos . az eddigiek sem voltak semmik, de ez mindent visz. a szereplők,cselekmény.. és ahogy ezeket mind szépen megfogalmazod. varázslatos. csak ennyit tudok neked mondani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!

      Komolyan?! Te jó ég, nagyon-nagyon túlzol! Borzalmasan jól esnek a szavaid, el sem hiszem, hogy valóban így gondolod. Köszönöm szépen, amiért ennyire jó véleménnyel vagy arról, amit csinálok, elképesztően sokat jelent számomra, tényleg! Nem is kell többet mondanod, ez már így is egy világot jelent a számomra, hálás vagyok! <333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága, édes, imádni való és pótolhatatlan Azym!
    Olyan rossz olvasni, hogy már csak öt rész van hátra, bár annak nagyon örülök, hogy Harry szemszögéből olvashatjuk az eseményeket, mert mindig is szerettem a fiú szemszögeket, és ez sosem fog változni. Viszont! Az, hogy Harry szemszögét fogod használni, és az, hogy ezt így bejelentetted, kicsit kétségbeejtő, ugyanis ez azt jelenti, hogy semmi sem biztos. Nem biztos, hogy Belen túléli, ahogy az sem, hogy vele marad, ha netalántán felébred. Arra is gondoltam, hogy Harry rájön, hogy Belen TÉNYLEG miatta csinálta és elhagyja, hogy jobb legyen a lánynak, miután felébred. Jaj, remélem semmi ilyesmit nem tervezel! <3
    Rátérve a részre, nagyon tetszett! Talán furán hangzik, de jó volt olvasni a kétségbeesést, hogy nem csak magát, de a lányt is hibáztatta. Igaza volt, amikor azt mondta, hogy mindenki hibázott. Tényleg segíteniük kellett volna, és megakadályozni, hogy elfajuljanak a dolgok. Várom, hogy felbukkanjanak az ikrek, hátha beszélgetnek Harryvel, mesélnek neki a múltról,a sulis időszakról vagy mit tudom én... bevallom, semmi konkrét ötletem a szomorú befejezésen kívül :( Várom a folytatást <3
    Nagyon tehetséges vagy, nem is kell irigykedned rám, mert én irigykedem rád <3 SZERETLEK <3
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, csodálatos, édes és egyetlen szerecsendiom!

      Igen, én is csak most kezdek igazán rájönni, hogy mit is jelent ez az egész, hiszen öt rész az borzalmasan kevés... Örülök, ha szereted a fiú-szemszögeket, akkor azt hiszem a kedvedre tudok majd tenni az utolsó fejezetekkel. :)
      Pontosan úgy van, ahogyan mondtad: semmi sem biztos. És ezt azért merem csak így kijelenti én is, mert tényleg sokat gondolkozok azon, hogy mi legyen a vége. Bár, minden blogomnál ezt csinálom, és eddig mindig pozitív lett a befejezés, ez számomra másabb, mint a többi, úgyhogy...
      Viszont pár dolgot szerencsére már biztosra tudok, amit szeretnék még belevinni, és ahj, úgy izgulok, hogy majd mit fogsz hozzá szólni. Reménykedem benne, hogy tetszeni fog majd, az rengeteget jelentene. :')
      Nagyon, és még annál is jobban köszönöm, amiért folyamatosan mellettem állsz, és mindig írsz nekem. Fogalmam sincs, miképpen van időd erre mindig, de valamit nagyon jól csinálsz! Köszönök neked mindent, szeretlek, és de igen, van miért irigyednem! <33333333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  7. Szóhoz sem jutok, egyszerűem annyira le vagyok sokkolva. Olyan tökéletesen lett megfogalmazva ez az egész rész (mint a többi is), hogy teljesen ott éreztek magam a kórházba. Az a gond, hogy ennél többet tényleg nem tudok írni, mert ehhez a részjez nincsenek szakvak, csak az hogy tökéletes. Nagyon izgatottan várom a folytatást, nagyon imádom a blogjaidat, fantasztikusak! Gratulálok! :))) <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kata!

      Jelen esetben örülök, hogy ilyen reakciót váltott ki belőled a rész, ezek szerint valamennyire sikerült úgy megírnom, ahogyan szerettem volna. Jaj, drága, nem is kell több, már eleve azt értékelem, hogy írtál, és ez is bőven elég volt ahhoz, hogy elérzékenyítsen! Köszönöm, amiért itt vagy, és erőt adsz! <3333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Drága Azy! <3
    Ez a rész... keresem a szavakat, de nem találok semmit, amivel jellemezhetném a részt, de még a blogot sem. Fantasztikus, hogyan írsz erről a betegségről, s az érzelmekről.
    Harry gondolatai annyira valóságosak voltak, úgy írtad meg az érzelmeit, mintha már tapasztaltál volna ilyet (remélem, nem). Csodálatos és megdöbbentő, amit csinálsz!
    Szomorú vagyok, mert már csak 5 rész van hátra a kedvenc blogomból, ugyanakkor fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy mi lesz ezután, valamint izgatott is vagyok, mert nagyon várom az új blogod!
    Szép hetet neked, te Csoda! <3
    Nessa. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nessa!

      Jaj, azt sem tudom, hogy mit mondjak itt hirtelen, mert annyira sok szépet írtál nekem, és fogalmam sincs, hogyan lennék képes megköszönni. Minden egyes mondatod meghat, köszönöm őket, egytől-egyig. Rengeteget jelent, amiért olvasol, komolyan! És nagyon bízom benne, hogy ennek a blognak a vége tetszeni fog majd, bármi is lesz.... Neked pedig kellemes hétvégét, és hálával tartozom mindenért! <33333333

      Ezernyi puszi, Azy

      UI: Tudom, hogy szörnyű lemaradásom van a blogoddal, de amint több szabad időm lesz, bepótlom!:( <3

      Törlés
  9. Drága Azy!

    A történet elején nem igazán gondoltam arra az eshetőségre, hogy úgy ismerhetem meg Harry gondolatait, hogy "időközben Belent megmentik". Szóval..érted.
    Annyi minden kavarog most a fejemben, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.
    1.: "hátra maradt 5 rész"..olvasom, oké. Elolvasom még egyszer-még mindig nem fogom fel. Elolvasom harmadjára is- hogy micsoda? Már csak 5, azaz ÖT DB rész? Borzasztó, hogy szaladnak előre a hetek, anélkül, hogy észre venném. :(
    Aztán Harry. Szerintem zseniális, hogy általa, közvetett módon írod le az eseményeket, hogy hogyan találta meg Belent, mit érzett, mit látott, és "most" hogy érez. Nekem abszolút elnyerte a tetszésemet, a tépelődése pedig engem-valamiért- meghatott. Ahogy ott ül a pad tetején, szinte láttam magam előtt, ahogy rágja a szája belsejét, koncentrál, és mondogatja magában, hogy mennyire mérges Belenre. Bár, be kell, hogy valljam, amikor olvastam az utolsó mondatát, annyira..aranyos volt? Na mindegy, a lényeg, hogy egészen picit elmosolyodtam, mert még mindig előttem van a kép, ahogy nem tudja mit csináljon, össze van zavarva, és durcás. Olyan mint egy kölyök, bár tőle nem az édességét vették el.
    A lényeg tehát, drága Azym, hogy egyszerűen FAN-TASZ-TI-KUS minden sor, amit leírsz. Szinte elbújok mindig a telefonomba, amikor olvasom, és csak ülök, miután meglátom, hogy nincs tovább, hogy most mi lesz? Az elmúlt percekben annyira jól éreztem magam, miért kell, hogy vége legyen?
    Rettentően várom a folytatást, legfőképp azért, mert ezekre az érzésekre, erre az észjárásra voltam kíváncsi már 26-27 hete. Teljesen oda meg vissza vagyok, pedig Belen szemszögét is imádtam, csak valahogy Harryről annyira nem tudhattunk meg semmit. ( Emlékszem, jó néhány résszel ez előtt írtad nekem kommentben, hogy Harry gondolatait "fedje jótékony homály", nos...csak eljött a pillanat! :D )
    Annyi de annyi mindent szeretnék még írni, de egyszerűen nem jutok szóhoz. Természetesen, eszembe fog jutni, ahogy elküldöm Neked ezt a kis hozzászólást, de azért remélem, ki tudod olvasni a soraimból, mennyire de mennyire szeretem ezt a történeted (is), és remélem, még sokszor leírhatom ezt neked!

    <3,
    xx Lu

    ui: Istenem, ugyan úgy remeg a kezem, mint a múlt héten!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!

      Igen, értem, és sajnálom, de azt a részt inkább kihagytam, mert úgy gondoltam, hogy túl zavaros lenne, ha úgy igyekeznék leírni, ahogyan elképzeltem. Sajnos már csak tényleg ennyi van hátra, nekem is nagyon nehéz felfognom, olyan, mintha csak tegnap nyitottam volna meg, pedig már lassan egy éve. :(
      Borzasztóan jól esik, amiért nem vetted rossz néven a Harry-szemszöget, sőt! Eszméletlen szépeket írsz, kösznöm, köszönöm, köszönöm! Az utolsó mondatot én is nagyon megszerettem, úgyhogy külön öröm, ha Te is aranyosnak találod! <3
      Igen, akkoriban tényleg nem szerettem volna, ha az ő szemszögén keresztül látszódnak a dolgok, de meggondoltam magam, és azt hiszem, így sokkal jobb lesz, ráadásul egy ilyen helyzetben, szinte elkerülhetetlen. :")
      Fú, és most jön az, hogy KÖSZÖNÖM! Köszönöm, amiért ennyire csodálatos vagy, és ilyen részletesen kifejtetted nekem a gondolataidat, egy élmény volt őket olvasni, esküszöm! Szeretlek, és jó néven veszem, hogy remeg a kezed, haha! Hálás vagyok, hogy itt vagy! <333333333333

      Milliónyi puszi, Azy

      Törlés
  10. Drága Azy!

    Ismételten késve, de itt vagyok a kommentárral. Örülök, amiért nem vetted rossz néven az előző fejezethez írtakat, bár azt hiszem tőlem megszokhattad az őszinte kritikát. Ez a fejezet kifejezetten tetszett, egyetértek Harry gondolataival, miszerint Belen rettentően önző volt és nem gondolta át ép ésszel ezt az egészet. Na, mindegy erről a véleményemet már kifejtettem, mindenesetre át tudtam érezni az egészet. Seeyt igazán „aranyosnak” találtam, el tudom képzelni milyen érzelmek játszódtak le benne. Összességében nem igazán tudok most mit mondani, várom a következő fejezetet és, hogy mi lesz a főszereplőnk sorsa! Nem igazán tudom, hogy szomorú, vagy boldog vége lesz, de született már néhány variáció a fejemben!

    Hatalmas ölelés,
    Diana Brunwin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Diana!

      Én pedig ismételten késve válaszolok, sajnálom. Jaj, ne vicceljt, természetesen, hogy nem veszem rossz néven, sőt. Örülök, amiért ilyen vagy, és számíthatok rá, hogy azt írod le, amit gondolsz. És annak még inkább, hogy ez a rész viszont tetszett, és átérezted Harry helyzetét, megérted a gondolataid. Nem is kell többet mondanod, iszonyatosan köszönöm, amiért most itt vagy, és írtál!:') <3333333333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés