Rész érkezése + köszönöm + játék

Drága Olvasóim!

Mivel a hétvégén nem jött a rész - ahogyan azt már észrevehettétek -, mindenképpen akartam hozni azért valamit, hogy tájékoztassalak Titeket a helyzetről, illetve megköszönjem az elmúlt időszakot. Ezen kívül pedig egy játékba is részt veszek, amit akkor szintén  hozok el. :)

Annyi puszi, mint égen a csillag, Azy

Rész érkezése

Fogalmam sincs, mennyien tudjátok, de ezen kívül van még egy blogom, ami eléggé a vége felé jár, ezen a héten lesz az epilógus, úgyhogy amint befejeződik, több időm lesz erre a történetre. Sajnálom, amiért a hétvégén nem volt, viszont próbálok akkor visszaállni Nektek a szombatokra, hogy újra rendszeresség legyen.  

Köszönöm

Mint már az előbbi bejegyzésemnél is írtam, az utóbbi időben rengeteg minden miatt tartozom nektek rengeteg hálával. Nagyon sokszor úgy érzem, hogy a válaszaim, vagy a fejezetek elé írtak nem igazán tűnnek úgy, hogy értékelem, amit értem tesztek. Úgyhogy szeretném most nyilvánvalóvá válni, hogy a legszerencsésebb bloggerinának érzem magamat, amiért itt vagytok.
Először is: Átléptük a 200 olvasót! (sajnos a kép később készült, lecsúsztam...) Ez valami hihetetlen, azt sem tudom mit mondjak. Ez hatalmas szám, soha nem gondoltam volna, hogy eljutok ide... Fantasztikus érzés, és ezt (is) nektek köszönhetem!
Másodszor: Minden egyes rész alá írtok. Elmondjátok a véleményeteket, és ezzel erőt adtok a folytatáshoz. Bűntudatom van, amiért rengetegszer akkor válaszolok csak rájuk, amikor már kint van az új rész - rosszabb esetben még akkor sem. Utólag természetesen ezeket mindig pótlom, de egyikőtöktől sem várom el, hogy visszakeresgesse. Szóval ezt iszonyatosan sajnálom, minden erőmmel próbálok ezen változtatni!
Harmadszor: A pipák is rettenetesen boldoggá tesznek ám! Nem nagyon szoktam említeni, de látom, hogy hányan kattintotok rá, hogy elolvastátok. Aki már ennyit megtett, már azzal lekötelezett.
Tényleg imádlak Titeket, nem tudom elégszer hangsúlyozni. Az összes kedves szóért, pipáért, feliratkozásért, kattintásért vagy esetleg már azért is, hogy belekukkantotok a történtbe, HÁLÁS VAGYOK remélem ezt tudjátok!

Top 5 női karakter

Meghívást kaptam egy játékra szerecsendiotól és Tyra W.-től is, aminek iszonyatosan örülök, köszönöm szépen. A feladatom az, hogy kiválasszam a szerintem legjobb öt női karaktert, ezt lehet blogból, filmből, sorozatból is, azonban én mindenképpen könyvből válogatom ki őket, ha nem gond. Íme:


5. Lucy Pevensie
C. S. Lewis - Narnia krónikái
Ő a történet legkisebb szereplője, szerintem mégis az egyik legfontosabb. Ő hitt benne egyedül, hogy Aslan visszatér, ő az egyetlen aki még akkor is reménykedik, ha már senki sem. Maga a megtestesült ártatlanság és jóság - számomra legalábbis mindenképpen. Képes megbocsájtani teljes szívéből még azoknak, akik ellene tettek rosszat. Harcol és küzd, mégis emberi marad közben.  Nem adja fel.



4. Hermione Granger
J. K. Rowling - Harry Potter
Az egyik valaha megalkotott legélethűbb és legtökéletesebb karakter egyben. Minden kis apró hibája olyanná teszi, mint mindenki mást, de azoknak a helyzeteknek köszönhetően, amikbe belekerül mégis sokkal különlegesebb. Bátor, erős, kiáll a barátai mellett és még magáért is. Ha nehéz helyzetbe is kerül nem panaszkodik semmi miatt. Nem adja fel, még akkor sem, ha amiatt bántják, hogy mugli, még akkor sem, ha nem szeretik viszont, még akkor sem, ha tudja, hogy bármelyik pillanatban meghalhat.


3. Remy Starr
Sarah Dessen - Altatódal
Elsőre - sőt, talán másodjára is - eléggé átlagos, egyszerű, semmilyen karaktere van. Kicsit talán ellenszenves is. Könnyen tűnik egy beképzelt csajnak, aki mindenféle bűntudat nélkül töri össze a srácok szívét. Viszont ahogy egyre haladtam a könyvvel, rájöttem, hogy minden csak azért van, mert tényleg nem akar szerelembe esni. Mindent megtesz, hogy ne legyenek komoly érzelmei  bárki iránt, így védi meg magát a csalódástól. Amikor pedig akarata ellenére beleszeret Dexterbe... nem tudom, hihetetlenül valóságos és sebezhető lesz. Ahogyan a legtöbb karakter, akit szeretni lehet, ő is beáll a sorba, és nem adja fel.


2. Scarlett O'Hara
Margaret Mitchell - Elfújta a szél 
Eltökélt, határozott, mindent megtesz azért, amit akar. Nagyon sokszor önző, átgázol azon, akin kell, ha ez tartja őt életben. A saját érdekeit tartja szem előtt, kihasználja az embereket. Nem veszi észre, ami a szeme előtt van, ragaszkodik a saját elképzeléseihez. A legjobban szeretem benne, hogy mindenre olyankor döbben rá, amikor már késő, és bánhatja. Viszont még a legvégén, még akkor is kitart, tovább harcol Rhett szerelméért. Nem adja fel.  Röviden egy nagyon kidolgozott, erős és talpraesett női karakter.



1. Grace Carlyle 

Cat Clarke - Összekuszálva
Számomra egyértelmű volt, hogy ő is idekerül, hiszen odáig vagyok érte. Minden egyes hibája, tette, érzése szörnyen valódi. Nem, nem menti meg a világot, nem segít ártatlan embereken, nem helyezi mindig másokat maga elé, nem tesz meg mindent a céljaiért. Sőt. Önző, menekül a problémák elől, rengetegszer gyáván viselkedik. Elfelejti azokat, akik szeretik őt, hajlamos csak magával foglalkozni. 
Ezzel szemben végig arra vágyik, hogy szeressék, hogy valaki elfogadja olyannak, amilyen. Ő az, akit elhagynak, megcsalnak, elárulnak és feladja. 

Akiket szeretnék meghívni:

Vivian J. Walker 
Dorine Osteen

6 megjegyzés:

  1. És így most csak szombaton lesz rész? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, sajnálom, de csak szombaton. :)

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Hat oke de aztan jo resz legyen ;) ♥

    VálaszTörlés
  3. Drága Azy!

    Már megint túl sokat hálálkodsz. :)
    Az egyik legkedvesebb és legtehetségesebb bloggerina vagy, akinek a történeteit valaha is olvastam és mindemelett folyton köszönetet mondasz nekünk. Pedig mi igazán nem teszünk semmi különlegeset. Azt teszed. Minden héten hozol nekünk egy csodálatos részt mindkét blogodra, hogy aztán mi magunkból kikelve örülhessünk és sirhassunk a szereplőkkel együtt.
    Ez egy csapatjáték. Te megirsz egy fantasztikus történetet, mi olvasok köszönet képpen és, hogy kifejezzük tetszésünket, irunk neked. :)
    A népszerűséged annak köszönheted, hogy egyedi történeteket irsz, és olyan problémákat is felvetsz bennük, amiloyenekkel sok olvasod küszködhet. Nem egyszer volt olyan, hogy teljesen átéreztem egy-egy szereplő érzéseit mert én is megéltem őket, vagy kerülök, olyan helyzetbe. Magamról is sokat tanultam a történeteid olvasása közben. Köszönöm!
    Rettenetesen várom a következő részt ( megéri várni rá).
    Legyen csodálatos heted!

    Hűséges olvasod, Jule B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jule-om!

      Nem, én nem érzem úgy, csak annyit teszek, hogy próbálom tényleg viszonozni azt, amit Tőletek kapok. Hidd el, nekem örömet okoz, hogy írhatok, és annyira hihetetlen, hogy amellett, hogy csak azt teszem, amit szeretek, Ti még kedveseket írtok nekem, és támogattok. Úgyhogy én tényleg hálás vagyok azért, mert ilyen csodálatos dolgot tesztek értem. :)
      És én köszönöm! Köszönöm, amiért olvasol, hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha tényleg így van, és tanultál magadról, illetve sikerült átérezned azt, amit a szereplőknek. Rengeteg jelent! Köszönök mindent, drága! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés