6. fejezet - Vesztésre ítélve

Drága Olvasóim!

Íme itt is lennék a következő résszel, amiben újra szerepet kap Harry, bár sajnos keveset, már alig bírom kivárni, hogy elkezdődjön körülöttük az őrület, így sietek az írásával, ahogyan csak tudok, de nem szeretném elsietni a dolgokat.
Ismételten csak hálás vagyok mindenért nektek. Azok a dolgok, amiket kommentekbe írtok nekem, egyszerűen hihetetlenek. Komolyan mondom, hogy elsírtam magamat rajtuk. Soha, de soha nem hittem, hogy ennyi kedves ember fog támogatni, hogy olyan édesek lesznek, mint Ti! Nagyon köszönöm!

Milliónyi puszi, szeret, Azy

UI: Ez egy igencsak hosszú részre sikeredett, remélem nem bánjátok!:)
UI 2.: A kommentekre válaszolok, amint tudok!

A díjátadó egy hatalmas esemény, szinte elveszem a tömegben. Szerencsére a fotósokat kiszűrik, így akinek nincsen engedélye bentre, az sajnos hoppon marad. A zene hangosan szól, rengetegen vannak, egy csomó ismerős arcot látok, akik ugyanúgy énekesként tengetik napjaikat. Néhányukra olyan mértékben felnézek, hogy eszemben sincs közelebb merészkedni, túlságosan stresszesen érezném magamat.
Egyébként az egész gála klasszul telt, sajnos jelölést nem kaptam, ezzel szemben viszont a fellépést nem szúrtam el, pontosan minden úgy sikerült, ahogyan kellett. Hamarosan vége lesz azt hiszem ennek a felhajtásnak, mert már rendesen eljárt az idő, és az afterparty, ahol jelenleg vagyok, igazán kezd lecsengeni, és több a részeg ember, mint a józan. Azonban Jack utasítására nem mehetek el, ameddig nem mutatott be a híres-neves One Direction-nak. Ami azt illeti, teljesen felesleges lenne ez az egész, mégis ragaszkodik hozzá. 
- Tök gáz, beszélgetnem és innom kéne, nem a telefonon lógnom a tetőn- panaszolom a konferenciabeszélgetésben Lolának és Lorenának.
Bár teljesen megéri a kilátás miatt. Mindenhol a saját csillagjaim, a város fényei pompáznak, csodálatos látványt nyújt a nyüzsgő város. Az autók gyorsan hajtanak az utakon, a lámpák rendszerűen váltakoznak, az épületek kivilágítva merednek a magasba, sok helyen a reklámfeliratok is fel-felizzanak. Lenyűgöző. Emellett pár cigarettázó emberen kívül egyedül vagyok idekint, nem sokan jönnek ide, amikor lent vedelhetnek. Kár, pedig idefent sokkal jobb, még hideg sincsen.
- Holly arra kíváncsi találkoztál-e valaki híressel - röhög fel Lola, és hallom a háttérben, ahogyan Lorena amolyan "te jó ég, hogy lehet ennyire hülye a húgom?" stílusban oktatja ki a lányt, hogy körülöttem mindenki az, meg többek között én is eléggé népszerű vagyok. Holly elkezd magyarázkodni, de a többit nem hallom, mert inkább közbe vágok, nehogy testvérháború alakuljon ki. 
- Add át neki, hogy nemsokára bemutatnak a One Direction-nak - válaszolom, szemem automatikusan a kezemre esik, amin a vastag alapozó alatt ott vannak az idegesség és a stressz nyomai. A korlátra csúsztatom inkább a végtagot, erősen markolok rá a hideg fémre, idegesen csúsztatom rajta oda-vissza. Sokkal feszültebb vagyok emiatt a találkozás miatt, mint szeretném.
- Uh, hallottad Holly? - újságolja Lorena, de nem nagyon érkezik más reakció, mint egy halk puffanás, úgyhogy valószínűleg leesett az ágyról. Hangos nevetés érkezik a túloldalról, amibe bele sajdul a szívem, én is annyira velük lennék, de tudom, hogy ez az én utam. Nem tudok egyszerre két életet élni, már régen mérlegeltem, és emellett döntöttem.
Én is elvigyorodom, azonban eléggé hamar lefagy az arcomról, amikor meglátom Jack nevét a telefonom kijelzőjén, mint bejövő hívás.
- Sajnálom, lányok, le kell raknom - szabadkozom, hajamba túrva engedem ki a levegőt. - Majd még beszélünk, kívánjatok szerencsét!
- Szorítunk - kiabálják szinte egyszerre. - Minden rendben lesz, Belen - teszi még hozzá Lola, ami igazán megnyugtat, szükségem van arra, hogy ők ebben higgyenek, így nekem is könnyebb.
- Köszönöm, szeretek Titeket, sok puszi - búcsúzok el.
- Mi is Téged, milliónyi puszi!
- Mondd meg a fiúknak, hogy nagyon nagyon nagyon szeretem őket, én vagyok a legnagyobb rajongójuk - ordítja még bele Holly, mire akaratlanul elmosolyodom.
- Igyekezem sort keríteni a dologra - ígérem meg, majd még egy gyors köszönés után, lezárom a beszélgetést, elvégre nem akarom még hosszú percekig váratni Jack-et.
- Igen? - veszem fel, a hasamban lévő gombócot nehezen gyűröm le.
- A pult melletti bokszoknál vagyunk, siess ide - darálja le tömören.
Válaszolni sincsen időm azon nyomban megszakítja a vonalat, hogy semmiképpen se gondoljam meg magamat.
- Nyugalom - suttogom saját magamnak, magam mögött hagyom az alig kivilágított tetőt, a kijárat felé indulok. Kezemben idegesen forgatom a telefont, megállás nélkül azon jár az agyam, miképpen fog ez az egész elsülni. Ötletem sincs hogyan jöjjek ki nyertesként a helyzetből. Ez egy olyan dolog, ahol már eleve vesztésre vagyok ítélve. Mert Harry iránt érzéseim vannak, és ezek vagy egy csalódás keretén belül elmúlnak vagy még jobban megerősödnek. Az utóbbinak sokkal rosszabb vége lesz, mert kizárt, hogy viszonozna bármit is. Lehetetlen.
Sietősen megyek lefele a lépcsőn, kis híján kitöröm a nyakamat a magas sarkúban, de nem érdekel, egyedül az lebeg a szemeim előtt, hogy minél hamarabb túl essek ezen az egészen. Meg akarom könnyíteni a lelkemet, és ezután már biztosan vissza mehetek a hotelba, ahol végre elengedhetem magamat. Abból a szempontból is, hogy már iszonyú éhes vagyok, és hiába próbálom minduntalan elterelni a gondolataimat az evésről, nem megy.
Leérve hihetetlen nagy tömeg fogad, alig lehet mozdulni. A fények meg állás nélkül váltakoznak, úgy érzem, mintha egy fülledt, füstős, kék neonfényes klubba szorultam volna. Rosszul leszek a sok embertől, ledermedek, képtelen vagyok tovább lépni a lépcsőn. Mivel a szédülés kerülget, egy szemvillanás alatt visszafordulok, és a biztonságos tető felé tartok. Újból. Közben felhívom Jack-et, vázolva a rövid helyzetet.
- Rengetegen vannak lent, képtelenség átkelni közöttük - sóhajtom, halántékomat dörzsölgetve érek ki újra a friss, tiszta, éjszakai levegőre. Olyan felszabadító érzés, mintha csak fuldoklottam volna.
- Hol tudsz akkor kijutni? - teszi fel kissé dühösen a kérdést, nem nehéz kivenni a hangjában bujkáló neheztelést.
- Azt hiszem a hátsó kijárathoz le tudok menni - hajolok át egy kicsit a korláton, hatalmasakat pislogva figyelem, jól sejtetem-e.
- Hát ez szuper, mégis mit kezdek én azzal, ha mi még bent leszünk? - csattan fel, még a hangzavaron keresztül is észlelni lehet a mérgét.
- Fogalmam sincs, de nem tehetek erről - védem meg magamat automatikusan. - Nem az én hibám, hogy ennyire rengetegen vannak.
- Igen, tudom, sajnálom - fújtat. Várok, ameddig mélyeket lélegezve kiereszti a gőzt, és gondolkozik. - Tartsd egy kicsit - utasít. Több percen keresztül felesleges köröket írok le a tetőn, miközben arra várok, hogy végre valahára beleszóljon a készülékbe. Amikor már éppen feladni készülök, újra visszatér. - Elvileg abban a szállodában szálltak meg a fiúk, mint te. Ez nagyszerű! - közli vidáman, az előbbi dühös Jack-nek annyi. Amint van megoldás a problémára, iszonyú jó fej, de ha egyszer problémákba ütköznek a számításai...
- Mind az öten? - csodálkozom el, homlokom barázdákba mélyül.
Hiszen én csak Harry-t láttam, bár valószínűleg máshonnan érkeztek, és Harry volt az első, aki elfoglalta a szállását.
- Igen, úgyhogy ott találkozunk - zárja le a témát. - Gyere minél hamarabb, már ők is fáradtak.
- Rendben, értem - bólintok, majd szakítom a vonalat, és elindulok a hátsó kijárat felé.
Azzal sem törődöm, hogy rengeteg lesi fotós kap lencsevégre, miközben beszállok az autóba. Nem érdekel egyszerűen, mert a fejemben csak Harry arcának képe él, és a vele kapcsolatos kismillió kételyem. Eddig ez az egész egy plátói szerelem volt, távolról figyelni nem volt fájdalommentes, viszont kényelmes mindenképpen. Távol tartottam magam tőle, ezzel azt remélve, így elkerülöm, hogy összetörje a szívem. De nincs garancia arra, hogy ez így nem fog megtörténni.

Lee mellettem halad, a szokásos fogad a szállodánál. Sikoltozó rajongók, provokáló fotósok, ideges én. Bármennyire is boldoggá tesz, hogy ennyire szeretnek és támogatnak, néha szinte fojtogatóan a középpontba kerülök, amit utálok.
- Inkább menjünk - suttogom halkan Lee-nek. Még egy utolsó képet csinálok, őszintén mosolygok, még puszit is nyomok a kislány arcára. Megsimítom a haját, mire kis híján elsírja magát az örömtől. Ezután intek még párat nekik, majd bemegyünk a szálloda belső terébe. A hatalmas csarnok ilyenkor jóformán kihalt, kevesen járkálnak hajnali kettőkor. A recepciónál ettől függetlenül még mindig ott van valaki, nem hagyhatják őrizetlenül.
- Jó estét! Merre találom a társalgót? - lépek oda az idősödő férfihoz, aki készségesen lát el a szükséges információval.
- Menjen ott át - mutat a szálloda bal oldalán húzódó ajtókra. - Aztán a folyosó végén menjen fel a kislépcsőn, majd ott lesz.
- Köszönöm szépen - bólintok, gyorsan memorizálom a dolgokat.
Távolabb lépek, szembe fordulok Lee-vel, aki eddig kísért el. Innentől nem szorulok rá a szolgálataira, meg egyébként szerintem ő is ugyanolyan fáradt, mint én.
- Holnap éjszaka mielőtt indulna a gép találkozok magával, legyen pontos. Lehetőleg maradjon a szállodában - kér meg rá.
- Legalább lesz időm pihenni - sóhajtok fel.
- Vigyázzon magára!
- Jó éjt, Lee! - köszönök el tőle mosolyogva, nem érdekel, akarja-e, de megölelem. Bár hihetetlen nagy darab, és karjaim nem is érik át a derekát, mégis ez az egyik legjobb ölelés. Érzem, ahogyan az elején vonakodik, de végül csak megtörik, és hatalmas tenyereit a hátamra simítja.
- Tud róla, hogy pletykálni fognak, ha ilyeneket csinál? - köszörüli meg a torkát, még a vak is látja, zavarban van. Nem mintha ez engem érdekelne, mégis elengedem, szeretném még többször is megölelni, ha viszont egy örökké valóságig tart, akkor nem valószínű, hogy szívesen fogadná.
- A rossz pletykánál semmi sem terjed gyorsabban - nevetek rá.
Ő komolyan néz, csak szimplán felhúzza a szemöldökét. Meg akarja őrizni azt az álcát, hogy törhetetlen, de én pontosan, belül hihetetlen jó szíve van. Az egyik legjobb ebben a kegyetlen világban.
Ennek beigazolódásaképpen halvány vigyor fut az arcán. Ezzel a mondattal mindig ő nyugtatott, ha amiatt aggódtam, mit fognak írni rólam az újságok. Mára már valamennyire megtanultam, hogy akik igazán ismernek és számítanak, nem hiszik el rólam a pletykákat.
- Aludjon jól! - rázza a fejét hitetlenül, majd elindul a lift felé. Szerintem kicsit sok voltam neki mára, bár mindegy, mert olyan, mintha csak a pót-apukám lenne, aki  nap végére teljesen elfárad a nevelésben.
- Te is - kiáltok kicsit hangosabban utána.
Nézem távolodó alakját, egészen addig, ameddig el nem tűnik, utána rádöbbenek, hogy tök egyedül ácsorgok a szálloda csarnokában. Ráadásul Jack vár. Éppen ezért inkább felhagyok a bambulással, bizonytalan léptekkel indulok el a recepciós által mutatott úton. Nem kell eltévedni ezen az húsz méteren, így pár percen belül a célként kitűzött hatalmas bejáratnál vagyok.
Egy hatalmas, tágas tér fogad, méretes belmagassággal. Mindenhol kis dohányzóasztalok, és köréjük helyezett kényelmes fotelek, kanapék. Ezek közel vannak a hosszú ablakokhoz, amik a főútra néznek. A függöny nagy része össze van fogva, de egy-kettő kiengedve takarja el a kintiektől a belátást. A társalgó másik fele már étteremként funkciónál, egy-két páron kívül ez is üres.
Az első, ami eszembe jut az az, hogy világos. Nem csak egyszerűen ki van világítva, olyan érzésem támad, mintha ezer meg ezer reflektor irányulna rám. Ez pedig nem segít az idegességem leküzdésében. Mert már alapjáraton gyorsabban kezd verni a szívem, ahogyan meglátom őket. Az egyik kanapén ülnek négyen, ami olyan hosszú, hogy így is kényelmesen elférnek. Egyedül Zayn ül egy fotelban. A furcsa az, hogy mind megfeszültek, hallgatják, ahogyan Jack és még egy valaki magyaráz nekik valamiről. Nem tudom eldönteni, tetszik-e nekik a dolog, mindenesetre az arcok kifejezéstelenek és értetlenek maradnak. Mintha csak bele lennének kényszerítve egy helyzetbe, amit egyikük se akar.
Az vet véget ennek az irdatlan kellemetlen beszélgetésnek, hogy észrevesznek. Jack kiszúr, látványosan félbehagyják a diskurzust, egy szabadabb légkört teremtenek. Ekkor már kénytelen vagyok erőt venni magamon, és oda menni hozzájuk. Minden egyes lépésnél jobban vissza akarok fordulni, kényelmetlenül érzem magamat.
- Sziasztok - köszönök, minden idegszálammal azon vagyok, hogy a kellő magabiztosságot magamra fessem, mint mindig.
- Végre megérkeztél - csapja össze izgatottan a kezeit Jack, feláll. Két puszival üdvözöl. A többiek is felállnak, arra várnak, hogy bemutatkozhassanak. Igazából nagyobb jelentőséget tulajdonítok ennek, mint illene, hiszen amikor egyesével kezet nyújtanak, és bemutatkoznak, furcsa érzések kerítenek hatalmukba. Főképpen, hogy Harry is sorra jut - természetesen.
- Mi már azt hiszem találkoztunk - fut át egy halovány mosoly az arcán.
- Igen - rebegek valamit, mélyen remélem, nem pirulok el, annál egyértelműbb jele a zavaromnak nem is lehetne. - Belen Wallis.
- Harry Stlyes - bólint egy aprót, még mindig kedves kifejezéssel az arcán.
Kezet rázunk, szinte beleborzongok, amikor a keze az enyémhez ér, mintha kismillió tű szurkálna belülről. Hamar elengedem éppen ezért, inkább az ő menedzserük felé fordulok, aki szintén nagyon örül annak, hogy megismerhet.
- Hozok neked egy fotelt - mosolyog rám Jack, az egyik üres asztaltól emel el egy piros huzatos bútordarabot. Lerakja a sajátja mellé, ami kifejezetten jól esik, nem nagyon díjaznám ha az ötletet, ha mondjuk a kanapén kellene nyomorognom.
A beszélgetés túl hosszú, talán egy órán keresztül folyik a társalgás olyan lényegtelen dolgokról, mint hogy mikor írjuk alá a papírokat, mikor és miképpen fogjuk felvenni, melyik stúdióban, satöbbi satöbbi. Ezt inkább a menedzsereink vitatják meg, nekem is meg a fiúknak is szinte mindegy, nincs külön kérés. Éppen ezért ők kis híján meghalnak az unalomtól és a fáradságtól. Velem is ez lenne, ha éppenséggel nem emlékeztetne az agyam mindig arra, kivel is tartózkodom egy légtérben. Immáron másodjára. A liftben teljesen el voltam foglalva azzal, hogy rosszul ne legyek, most azonban teljesen figyelmemmel azokra kis mozdulataira koncentrálhatok, amik megőrjítenek. Beletúr a hajába, megigazítja a felsőjét, kezével a telefonját birizgálja, lélegzik, és időnként elvigyorodik valamin, amit Zayn mond.
- Na, akkor azt hiszem végeztünk is, már későre jár - áll fel Jack, kezeit összecsapva rázza fel a srácokat.
Csapatostul elindulunk vissza, a fiúk magukban beszélgetnek, de csak halkan, lehet érezni, mennyire kimerültek. Én hátul sétálgatok, a telefonomat nyomkodom, mintha bármi érdekes lenne rajta, pedig pusztán azt a látszatot szeretném elkerülni, hogy velem senki se beszél.
Kiérünk a csarnokba, mind elindulnak a liftek felé, én pedig észrevétlenül lógok meg. Egyértelműen a lépcsőket választom, kizárt, hogy ebben a szállodában még egyszer megpróbálkozzak a felvonóval. Isten ne adja, hogy nyolcan ragadjunk be!
Lassan lépkedek fel, már eszméletlenül kimerült vagyok, legszívesebben a lépcsőfokon terülnék fel. Nem érdekel ki látna meg, aludni akarok. Ez a pár nap csak a munkáról szólt, pár percen kívül kevés időm volt pihenni. Túlterhelt vagyok, ez az igazság. De legalább a gondolataim nem forognak mindig olyan dolgok körül, amik körül nagyon nem kellene.
Már csak alig tíz fok van hátra, amikor a lábam megcsúszik. A cipőm sarka megadja magát, és kitörik, aminél rosszabb nem is történhetne, addig az tartott meg. Fel sem eszmélek, de legalább egy métert visszaesek. Alaposan beverem a térdemet, a bokám kificamodik, a csuklómon lévő gyöngy karkötő pedig szétszakad. Az apró fekete darabok hangosan koppannak a kemény földön, százfelé hullanak szét.
- A rohadt életbe - fakadok ki, valamennyire feltornázom magamat. - Ezt nem hiszem el - túrok hisztérikusan hajamba, észreveszem, hogy az alapozó is teljesen lejött, véres csíkok éktelenednek a kézfejemen a körmeimnek köszönhetően.
Arcomon ömleni kezdenek a könnyek, nem foglalkozva a sminkemmel dörzsölöm meg a szememet. Remegek, az összes feszültség és fáradság, amit a Los Angeles-i napok okoztak, így jön ki belőlem. Hangosan kapkodok levegőért, próbálok lenyugodni, hiába. Erőtlen kezeimmel a korlátba markolok, fel akarom húzni magamat. Amikor a jobb lábamra nehezedik a súly, éles fájdalom nyilall belé. Ettől akaratlanul tör fel belőlem egy sikoly, ami talán a kelleténél hangosabbra sikeredik. Újra a lépcsőre rogyok. Teljesen eláztatnak a saját könnyeim, nem akarom tudni, miképpen nézek ki.
Perceken keresztül csak az én zihálásom tölti be a levegőt, amint küzdök saját magammal. Aludni akarok, de a lépcsőn se tudok feljutni. Tudom, meg kellene próbálnom még egyszer, mégis inkább a földet választom, már nincs lelkierőm próbálkozni.
A tulajdon zokogásomtól alig hallom a közeledő lépteket, a lépcső tetején érkezik valaki. Hátra se fordulok, arcomat a karimmal takarva ülök, jobb lábam bénán kicsavarodva lóg, mintha csak rongyból lenne. Az a valaki nem megy tovább, megáll, ami még inkább idegesít. Nem kell bámészkodni, takarodjon innen, hagyjon egyedül. De nem ez történik, nekem pedig erősen fogytán van a türelmem, így az összes meggondoltságomat elveszítve, dühösen, mégis szánalmasan gyengén fordulok hátra.
- Mondd csak, nincs jobb dolgod, mint engem nézni? - támadok neki.
Amint kimondom, már meg is bánom. Mert olyan ember áll a lépcső tetején, akire gondolni sem mertem.
- Mi történt? - képed el, szerintem csak most látta meg, hogy tulajdonképpen én ülök itt, és nem egy idegen. - Te jó ég, jól vagy?
Lefagyva meredek rá, nem is válaszolok, de nem úgy tűnik, mintha érdekelné. Kettesével lejön azon a tíz lépcsőn, azonban a végénél lelassít. Mintha csak nem tudná, hogyan fogok reagálni a segítéségére. Vonakodva leguggol mellém, aggodalmas pillantásokkal jutalmaz. Ettől pedig egy megmagyarázhatatlan nyugalom tör rám, mintha a lelkem most már lepihenne, tudván jól leszek.
Hatalmas szemekkel, könnyes pilláimon keresztül pislogok rá, fogalmam sincs mit mondjak.
- Nem tudok felmenni - suttogom halkan, hangom megtöri a kettőnk között kialakult csendet.
Harry smaragdzöld szemeit a lábamra vezeti, most érti meg igazán miképpen is történhetett a baleset. Van elég időm rendesen megnézni, hiszen úgysem figyel. Fehér pólót, sötét farmert visel, ami kifejezetten lazává teszi a megjelenését. Tekintetem talán túl sokáig időz arcán, ami sokkal közelebb van hozzám, mint eddig bármikor. Nem veszem észre, hogy újra felém fordul.
- Letört a cipőd sarka? - teszi fel a kérdést, szája szegletében apró vigyor bujkál. Szuper, még szórakoztatja is a helyzet. Kissé sértődötten, de bólintok. Erre teljes vigyor terül szét az arcán, nem tudom mit talál ezen olyan viccesnek, de úgy tűnik, jól  mulat. Végül lenyeli a mondanivalóját, inkább olyat tesz, amit még most se hiszek el. - Na, rendben, gyere - sóhajt fel, karjait kérdezés nélkül alám csúsztatja, és felemel.
Megsemmisülök, kell egy kis idő, mire feleszmélek, és tudok reagálni.
- Mi a szart csinálsz? - csattanok fel zavartan, kezeim a mellkasára csúsznak, hogy minél messzebb lökjem magamtól. Nem megy, sokkal erősebb nálam, ráadásul szorosan fog.
- Talán szeretnél itt éjszakázni? - húzza fel a szemöldökét, kérdőn néz rám.
Megrészegülök a hirtelen jött közelségtől, ajkaim szétnyílva maradnak, egy hang sem jön ki a torkomon. Képtelen vagyok valami értelemeset csinálni. Csak bámulom az arcát, amik milliméterekre vannak tőlem.
- Tegyél le, nehéz vagyok - kérem tőle halkan, eszembe jut, mennyire megterhelő lehet a tonnáimat cipelni.
Harry összeráncolt homlokkal pillant le rám, mintha nem értene.
- Nehéz? - kérdez vissza.
Igen, az vagyok, ne tégy úgy, mintha nem szakadnál bele!
- Kérlek - tenyeremet újra a felsőtestére rakom, próbálok elvonatkoztatni attól, milyen idegen hozzá érnem. Csak nyomom, ki akarok szabadulni innen, megalázó. - Gyerünk!
- Dehogy vagy nehéz - rázza meg a fejét, majd az utolsó fokra rálépve végleg felhoz. - Sőt - motyogja.
- Oké, akkor most - ellenkezem továbbra is, nem érdekel milyen hülyeségeket hord össze a súlyomról, én tudok, amit tudok. - Innen egyedül is menni fog - csapkodom.
Harry megáll, kételkedve pislog rám, viszont egy szót sem szól. Talán csak egy pillanat telik el, ahogyan egymás szemébe bámulunk, miközben tart a karjaiban. Ajkamba harapva sütöm le a szemhéjaimat, nem vagyok képes tovább erre. Tudja egyáltalán milyen hatással van rám? Tudja, hogy legszívesebben itt maradnék örökké? Tudja, mennyire sokszor álmodtam arról, észrevesz? Tudja, hogy amikor ránézek a szívem szakad meg, mert ő mindig is az elérhetetlent képezte számomra?
És pont ezért viselkedek így. Mert nem érdemlem meg ezt a pillanatot, ahogyan őt sem. 

22 megjegyzés:

  1. Drága, Egyetlen, elképesztően tehetséges Azy-m!

    Számomra nem volt annyira hosszú a fejezet, hiszen minden egyes sort faltam, aminek sajnos hamar vége szakadt. Újabb csodát hoztál össze, komolyan már nem tudom tovább hogyan ragozni, hogy mennyire tehetséges vagy, mert azzal csak magamat ismétlem, viszont ezt is rettentően megérdemled!
    Amikor a tetőn beszélgetett a barátnőivel és ebbe a beszélgetésbe Lola és Lorena húgai is belefolyt ismét csak mosolyogtam, ez a két testvér csodákra képes a barátnőjükkel, csak azt sajnálom, hogy teljesen elfeledtetni nem tudják vele a rossz eseményeket. Talán az majd idővel kissé felszívódok, de erre nem merek mérget venni, úgy, hogy Harry ilyennyire hatalmas hatással van rá pusztán csak a jelenlétével. És még csak meg sem kell szólalnia, elég egyetlen mozzanat és szegény Belennek máris elszorul miatta a torka. A gesztus, amikor megfogták egymás kezét és Harry azt mondta ők már találkoztak… na, akkor még nekem is a torkomon akadt minden egyes szót, szerintem én sem tudtam volna, hogyan reagálni a dologra. Szegény lánynak annyira nehéz lehet ez az egész helyzet, bele sem merek gondolni én, hogyan cselekednék a helyében, biztos vagyok abban, hogy nem lenne benne ennyi erőfeszítés, mint Belenben. Egy másik jelenet pedig teljes mértékben megmosolyogtatott; ahogyan Lee –t megölelte borzasztó meghitt volt, esküszöm, ha egyszer szükségem lenne, egy testőrre keresve se találnék nála jobbat, hiszen akármilyen szigorú is, a széles mellkasa alatt ott dobog az érző szíve, ami akármennyire is be van keményítve a munkája okából nincsen kőből. Éppen ellenkezőleg. Ezek a pillanatok nagyon meg tudnak mosolyogtatni.
    Amikor a lépcsőt választotta a lift helyett, jól döntött. Nekem is klausztrofóbiám van, nem bírom túl sokáig szűkös helyeken, így kicsit át tudom érezni az érzelmeit. Borzalmas dolog, reggelente olyan éber leszek a liftben, mintha megittam volna nyolc liter kávét, annyira várom, hogy végre leérjek és kiszabaduljak onnan. Nos, visszatérve a tárgyra, mikor érezte, hogy valaki ott áll fölötte szinte sejtettem, hogy Harry a becses személy. Kicsit úgy láttam, mintha bosszankodott volna – szólj, ha tévedek! Nekem ezt árulta el a sóhaja. Belent pedig teljes mértékben meg tudom érteni, amiért arra kérte tegye le. Tudom, hogy már elégszer említettem mennyire fájón érint, amikor a súlyával hozakodik elő, ez most sem volt másképpen. Harry látszólagos döbbenetét pedig öröm volt olvasni, bárcsak a lány is észrevenné, hogy mennyire igaza van, de akkor pedig túl egyszerű lenne minden. A vége pedig nagyon megindító volt, mind mindig!
    Nagyon tehetséges vagy, ezt sose feledd el, további sok –sok szerencsét kívánok Neked és már türelmetlenül várom a következő fantasztikus fejezetet! <3333
    Millió puszi és szoros ölelés,
    kriszty96 <3333
    U.I.: Bocsáss meg ismételten az összecsapott kommentért, tudom, többet érdemelnél, de sajnos így este már csak ennyire futotta, sajnálom! :) <3333333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, hihetetlen, csodálatos, tehetséges krsztym!

      Huh, te jó ég, a Te kommeteid után sose kapok levegőt, egészen egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire kedves és édes tudsz lenni velem. Komolyan úgy érzem, hogy nem érdemlem meg ezt a sok jót. Elmondhatatlanul megdöbbenek, amiért ilyen véleménnyel vagy arról, amit csinálok, egyszerűen fel sem bírom fogni. Az, hogy mindig veszed a fáradságot, és leírod, Te hogyan látod a történetet.... hát, hű, én le vagyok döbbenve, ez valami rettenetesen nagy dolog számomra, egy igazi kincs vagy! És ne mondd, hogy összecsapott komment, mert akkor mit tudok mondani az én válaszaimra? Mindig úgy érzem, hogy nem eléggé fejezik ki mit érzek. Mert mondjuk egy olyan véleményezés után, mint a Tied, tényleg szóhoz se jutok. Köszönök mindent, tényleg mindent, el sem hiszem, hogy pont Te, aki a példaképem írás terén, ilyen édesen támogat! Hálás vagyok és mindig is az leszek! Szeretlek! <33333333333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  2. Drága Azy!:)
    Nagyon jó lett*.* nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a folytatàs mert ez egyszerűem remek de tényleg! Imádom♥
    Xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!

      Ah, nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm, boldoggá tesz, amiért így gondolod! Én pedig Téged! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azy!

    Nahát és nahát! Konkrátan megszólalni sem tudok! Olyan, mintha rövid rész lenne pedig csak én olvastam gyorsan :D Mikor Harry azt mondta Bellen-nek, hogy "Mi már találkoztunk." bennem megállt az ütő! Komolyan azt hittem, hogy Harry emlékszik, majd a rég múltból Bellen-re, de csak a kis liftes kalandjukra értette Harry.
    Komolyan nem tudok többet mondani. Az írásodtól le vagyok hidalva! Most elmondok valamit. Engem csak 3 blogírónak sikerült megsiratnia. Petrának - aki egy nagyon jó blogot ír -, Bri-nek - a Last Moments című blogja -, és te drága Azy! Tán a te irományodon sírtam sokat, mivel az Angyal az éjben c. blogodon sírtam! Nem vagyok puhány lány, de engem könnyű meghatni, s neked sikerült! És azt is remélem, hogy aki még nem ismer az rájön, hogy milyen tehetséges, nagyszerű, csodálatos író vagy is te :) Csak remélni merem, hogy egyszer leszek olyan jó író, mint te.
    Puszil és ölel, Easy xoxo <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Easy!

      Jaj, remélem ez jót jelent, mármint hogy megszólalni se tudsz! Áh, pedig én azt hittem, hogy hosszú lett, erre mint kiderült nem is... Iszonyatosan örülök, amiért ilyen hatással volt rád a történet, sokkal többet jelent, mint hinnéd! <3
      Aaaaaaahw, te jó ég, ezen most annyira meghatódtam, azt se tudjam mit mondjak. Hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha sikerül érzelmeket kiváltanom belőled a történettel.... Ah, na, próbálom összeszedni magamat, komolyan fantasztikus vagy, megsirattál a soraiddal, imádlak! És én egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb is tudsz lenni! <3333333333333

      Puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  4. Drága!
    Ó, hogy az a jó édes...
    Na jó. Először is. Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen, hogy az utolsó pár lépésnél kitörik a cipősarka? De most komolyan, ehhez már tehetség kell.
    Másodszor. Azt hittem, hogy Harry kajak emlékszik Bel-re, de nem, csak a lift volt. Viszont nem furcsa az, hogy Hazz mindig ilyen cikis helyzetben fut össze vele? De tényleg, annyira durva ez az egész.
    Harmadszor. (És most jön a megszokott ömlengés, mert eddig - viszonylag - tárgyilagos voltam) Jesszus, Harry de elmondhatatlanul édes volt, és komolyan nem hiszem el, hogy a Bel még mindig azt hiszi, hogy dagadt, pedig totál egyértelmű, hogy nem az. És aj, Istenem, ha engem tartana így a karjaiban az akibe gyerekkorom óta szerelmes vagyok (1), egy híres énekes (2), és nem mellesleg Harry Styles (3), aki elmondhatatlanul jó pasi (4), és tökéletes (5) és még napestig sorolhatnám, szerintem magamhoz láncolnám, oda szikszalagoznám, vagy pillanatragasztó, vagy ilyesmi, nemhogy el akarnám lökni!!
    Fú, most ideges vagyok.
    Nem tudom, mit mondhatnék még, a fogalmazásodtól még mindig dobálom a hátraszaltókat, olyan gyönyörű, és talán ez a rész tetszett idáig a legjobban. Valamint, ha jól érzem, kezd beindulni kicsit a történet. Várom a következőt. (:
    Imádlak, J. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága J.!

      Hát Belen az Belen, így bármikor számíthatunk arra, hogy elesik vagy szerencsétlenkedik egy sort. Nem tudom, hogy a durvát negatív értelemben kell-e venni vagy sem, de hát remélem a következő rész ad egy kis választ arra, hogy mi miért történik. Hát, nagyon bízom benne, hogy tetszeni fog az is. :) <3
      Hahah, de édes vagy, a harmadik bekezdésed elképesztően megmosolyogtatott, nagyon-nagyon-nagyon jó érzés volt olvasni, én is hasonlóképpen vagyok vele! :)
      Jaj, ne mondj ilyeneket, mert már így is elképesztően meg vagyok hatódva, hogy egyáltalán írtál. Fogalmam sincs mivel érdemeltem ki a kitartó támogatásodat, valószínűleg nem is fogom tudni viszonozni soha, de elmondhatatlanul hálás vagyok, egyszerűen imádlak mindenért, az egyik legjobb Olvasóm vagy, komolyan! <33333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága Napsugaram!

    Huh, összejött! Bepótoltam a lemaradásom.:$
    Egyszerűen beleszerettem ebbe a történetbe. Annyira jól megírod, teljesen bele tudom élni magam, és ez annyira hihetetlen. És kisebb rajongói klubbot alapítottunk a barátnőmmel, ugyanis szeret olvasni, és én javasoltam neki a blogjaid, és tadaaam. Ő is odáig van értük! ^^
    Imádunk <3

    Sok-sok puszi: Tina xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gyönyörűm!

      Huh, én is hamarosan megyek a Tiedhez, csak sajnos nem nagyon volt időm mostanában, de remélem nem haragszol, sietek hozzád! <3
      És. Na, te jó ég. Szerintem nem is sejted, hogy mit jelent számomra, hogy ez a történetem is tetszett, én.... hát egyszerűen olyan szinten hálás vagyok, hogy azt el sem hiszed. És nagyon nagyon puszillak és imádlak Téged meg a barátnődet, köszönettel tartozom - nem is kevéssel-, amiért olvastok! <3333

      Sok sok sok puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága Azy!

    Először is úgy érzem, hogy egy hatalmas bocsánatkéréssel tartozom Neked, amiért a második rész óta egy árva szót sem írtam ide, aminek legfőbb oka az, hogy nagyon lemaradtam az olvasásával, nem csak a Te blogodnak, máséval is. Viszont, a tegnap estémnek köszönhetően -ne kérdezd, nem tudtam aludni- behoztam a lemaradást, és gondoltam, hogy ma írok, mivel tegnap telefonról olvastam, éjfél körül.
    Akkor kezdem is, ez egyszerűen adagvagbh! Nem hinném, ha pedig igen akkor kicsit cikinek érzem magam, de én olyan ember vagyok, hogy ha valami jót olvasok, vagy bekövetkezik az, amire vártam, a sorokat vigyorogva olvasom végig, ha pedig végzek vele, akkor szintén vigyorogva kezdek szinte ugrálni, vagy mint valaki, akinek rohama van kapálódzok, hogy 'hú, végre megtörtént!'. Ez a Te blogodnál is így van, minden egyes sor elvarázsol, és amikor a végén vigyorogva végiggondolom, hogy mi is történt, akkor már másra nem tudok gondolni, csak a folytatásra. Az pedig biztosan tökéletes lesz.
    Nem győzöm hangoztatni, hogy nagyon imádom a történeteidet, mi több, téged is imádlak! De tényleg, hiába tudom, hogy az írás csak egy hobbi számodra, mégis olyan egyszerűen, mégis iszonyú jól csinálod, hogy hű, le a kalappal!
    De ha ezt a részt szeretném bővebben értékelni, akkor is nagyon afgfbna, már csak Harry miatt is, olyan eszméletlen cukik, mindketten külön, és együtt is, és tényleg teljesen beleélem magam az olvasásba, mintha én lennék a helyében, amit nem bánnék tekintve, hogy Harry karjaiban jutott fel az emeletre..:) Volt egy pillanat, ahol azt hittem, hogy hű, most csókolózni fognak, de hamar elszállt, mert nem történt meg, de ami késik nem múlik. Főleg, hogy még alig ismerik egymást, bár nem tudom, hogy Belen mennyi mindent tudott Harryről anno, mindegy, úgy nézem, hogy nem ismerik egymást.
    Aztán ott van még az is, hogy Belen nincs megelégedve magával. Ilyenkor úgy megütném (na nem egy konkrét boksz meccset játszanék vele, csak megpöckölném, hogy hé, térj már észhez!), mert egyrészt nem igazán csípem az ilyen lányokat, mondjuk néha én is így viselkedek, de utána észbe kapok, meg ugye amikor Harry felviszi őt mondja, hogy egyáltalán nem nehéz így gondolom, hogy csak Belen látja úgy magát, tehát nem feltétlen van rá oka. Egyébként őszintén remélem, hogy Belennek megváltozik majd a véleménye önmagáról, és abbamarad ez a 'nem ehetünk, ne egyél semmit' dolog, addig pedig csak idegeskedem rajta..:D
    Várom a következő részt, és az azutánit, azutánit, bízom benne, hogy ezután semmiképp sem fogok megint lemaradni, igyekszem mindig elolvasni a frisset!

    Sok puszi és szeretet, és erő a sulihoz is,
    Vivian <3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivian!

      Jaj, nehogy eszedbe jusson bocsánatot kérni, már az is iszonyú sokat jelent, hogy olvasol, pláne, ha még írsz... Köszönöm, köszönöm, köszönöm, imádlak, és hálás vagyok, amiért bepótoltad a lemaradást, hihetetlen boldoggá tesz! <3
      Ah, én is vigyorogni szoktam, és pont ezért örülök, ha sikerült ilyen hatást kiváltanom belőled, ez fantasztikus érzés számomra! És aahw, a többi dolog, amit írsz... rettenetesen jó olvasni, hogy miket gondolsz! Tényleg iszonyú fontos számomra a véleményed, szerintem nem is tudod mennyire, hiszen én nagyon oda vagyok azért, amit csinálsz. Hatalmas szó, ha neked tetszik a firkálmányom, köszönöm, köszönöm, köszönöm! <333333

      Sok sok puszi & ölelés, neked is sok erőt, Azy

      UI: Sajnálom, amiért csak ilyen gyér válaszra futotta, tudom, hogy sokkal-sokkal többet érdemelnél! <3

      Törlés
  7. Drága Azy!

    Én feláztatom a házat! A vége az nagyon szivszoritó volt. Annyira sajnálom, hogy Belen igy gondolkodik.., Harryről, a súlyáról és saját magáról. Komolyan abban bizom, hogy Harry beleszeret és ő végre felnyitja a szemét.
    Harry igazi úriember... nagyon kedves tőle, hogy segiteni akart Belennek... Hihetetlenül aranyosak és cukik lennének együtt.
    Annyira reménykedem abban, hogy jól alakúlnak majd a dolgok és izgalmakkal teli részek jönnek a folytatásban.
    Belen megérdemli, hogy boldog legyen...
    Vigyázz magadra, és irj jó sokat :)))

    Love, Jule. xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jule!

      Jaj, de édes vagy! És nagyon jó azzal szembesülni, hogy szívszorítónak tartod, és megérint Belen története, ez fantasztikus! El sem hiszem komolyan! Nagyon bízom benne, hogy a folytatással nem fogok neked csalódást okozni! Nagyon nagyon köszönöm, amiért írtál, megtisztelsz vele! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Drágaságos Azy-m ♥!

    Most tudtam csak szorítani egy kis szünetet a francia és a hittan olvasása/tanulás közé, hogy írhassak neked :3 Igyekszem összeszedetten írni :) Holnap igyekszem az Engedj el!-hez is kommentelni :3

    Imádtam, ha szabad ilyen képzavarral élnem, ez volt a kedvenc fejezem az eddigiek közül ♥ :) Mint mindig, a leírások és jelenetek tökéletesek, annyira könyvbe és filmbeillőek... Hihetetlen, teljesen a hatása alatt vagyok még mindig :) Kicsit reszkettem a kíváncsiságtól, amikor elérkezett a találkozó ideje... Valahogy éreztem, hogy nem lesz zökkenőmentes az odajutás :33 Örültem, hogy Harry megismerte Belen-t és nem tett úgy, mintha akkor találkoztak volna először :D Az utolsó pár mondat teljesen szíven ütött... 100000000%-an egyet kell értsek Bel-el... Én is sokszor álmodozom Harry-ről, számomra is elérhetetlen és ez kib*szottul rossz érzés ://

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és a hét további részéhez kitartást ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      És én nagyon szépen köszönöm, amiért ezt megtetted, és időt szántál a blogra, ez hihetetlen jól esik! Köszönöm szépen, és ne aggódj, a kommentded teljesen összeszedett! <3
      Aaaaah, ez nagyon nagyon nagyon sokat jelent nekem, elképzelhetetlen öröm, ha tényleg tetszett neked, és hatást sikerült gyakorolnom rád! Huh, keresem még a szavakat, hogy mit tudnék mondani... szeretném, ha tudnád, hogy az egyik legkitartóbb, legédesebb ember vagy, aki olvas, és már képtelen vagyok ezt neked meghálálni, imádlak! Hálás vagyok mindenért! <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Drága Azy!
    Ez valami eszméletlen! Az egész úgy, ahogy van! Imádom, hogy ilyen hosszú lett a fejezet, azt viszont kevésbé, hogy a legjobb résznél hagytad abba :D alig várom mára következő fejezetet! Tudom, hogy már nagyon sokszor elmondtam, de egyszerűen imádom, ahogy írsz. Annyira... nem is tudom, nincs is rá megfelelő szó. Még a tökéletest is messze felülmúlja a tehetséged. Szóval csak így tovább, imádom a blogot és Téged is! :) <333
    Puszi, ~E

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága ~E!

      Jaj, de édes vagy, amiért ezt írod, te jó ég! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, amiért írtál, mert ezzel most nagyon sok erőt adtál. Csodálatos érzés egy ilyen kommentet olvasni, hálás vagyok miatta, azta! Tényleg iszonyú hálás vagyok, köszönöm még egyszer, és én is imádlak! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Drága, eszméletlen, tehetséges, kedves, lehengerlő Azym!
    Szerintem nem volt olyan hosszú ez a fejezet, legalábbis én szívesen olvastam volna még tovább s úgy gondolom, ezzel nagy vagyok egyedül...
    Örültem, hogy Harry ilyen "nagy" szerepet kapott a részben, de tényleg izgatottan várom már, amikor belevetik magukat az általad őrületnek nevezett szakaszba. Ismételten sikerült nagyot alkotnod, igazából nem is értem, miért csodálkozom ilyenen, amikor hatalmas kreativitással áldott meg az ég. Szeretem az, ahogy és azt,amit írsz. Olyan bájos az egész. Leírhatatlan.
    Ebben a részben volt egy kedvencem, amit szeretnék bemásolni neked: *gyorskeresés* "Beletúr a hajába, megigazítja a felsőjét, kezével a telefonját birizgálja, lélegzik, és időnként elvigyorodik valamin, amit Zayn mond."
    Oké, amikor azt írtad, hogy LÉLEGZIK :') Nagyon nevettem, esküszöm, hogy nem bírtam abbahagyni a mosolygást.
    Plusz, ha már a kedvenceknél járunk, van még egy, ami csak egy hajszállal maradt le az után: amikor Harry kijelenti, hogy nem nehéz. Olyan édes volt, és bárcsak elhinné neki :( Remélem a későbbiekben elfogja.
    Apropó, megjegyzem, örülök, hogy nem utálják egymást úgy, ahogy az első változatban. Vagy ami késik, az nem múlik? :O Jaj, nyugtass meg <3
    Millio puszi Xx nagyon nagyon szeretlek, ügyes vagy, csak így tovább! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, felülmúlhatatlan, tehetséges, imádni való, legkedvesebb szerecsendiom!

      Huh, hát igen, Te még ennél is hosszabbakat szoktál írni, így teljesen érthető, ha neked ez még igazából kevésnek is számít, haha! :)
      Hjaj, akkor remélem, hogy hamarosan örülni fogsz, én is azt várom a legjobban, te jó ég, már annyira izgulok, hogy miképpen fog sikerülni! Annyira jó olvasni a soraidat, mindig mosolygok meg elérzékenyülök rajtuk, eszméletlen vagy. Ahj, már nem is tudom mit mondhatnék, annyira, de annyira szeretlek. Az, hogy mindig mellettem állsz, és támogatsz, bármit is csinálok, hihetetlen önzetlen, édes dolog Tőled, el sem hiszem, hogy ezzel mindig megtisztelsz! Köszönök mindent, folyamatosan annyi erőt adsz, hogy sose adjam fel! Hálás lehetek! <33333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  11. Drága egyetlen, tehetséges Azym!

    Megint csak kicsit késve, de sikerült elolvasnom az utóbbi két részt. ( ami ismételten csak jó, mivel egyszerre nagyobb adagban élvezhetem a sztorit(:)
    Na térjünk rá a lényegre. Tudod sokszor, sokféleképpen hatottak rám a történeteid. Mosolyogtam, nevettem, izgultam, féltem, sírtam. Na az utolsó ismételten érvényesült. Amikor Belen a lépcsőn ülve sírt, átéreztem a fájdalmát. Szinte semmiség volt, amiért így kifakadt, mégis én magam úgy éreztem, mintha egy hatalmas teher sújtott volna, akárcsak a lányt. Harry viselkedését pedig imádtam, ahogyan olyan szelíden, kedvesen pátyolgatta Belent. Egyszerűen majd megzabáltam! Azt kicsit sajnálom, hogy Belen egyenlőre ennyire próbálja magát távol tartani Styles-tól, de hát majd jönnek még szebb napok!:)
    Ismételten imádtam azt, ahogyan átadtad az érzelmeket, az egész leírást, a részek megint csak magukkal ragadtak. Nem tudok már újat mondani, mert bizonyára unhatod, de mindig sikerül a hatásod alá vonni ezekkel a történetekkel.:) Iszonyat tehetséges vagy, és csak csodálni tudom a munkáidat!<333

    Millió puszi&ölelés,
    Bella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen, édes és tehetséges Bellám!

      Hűha, már fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el, mióta ezt a kommentet írtad, de egyszerűen nem vettem észre, hogy itt van, csak most figyeltem fel rá. Sajnálom, máskor nyitottabb szemmel járok!:)
      Ahw, te jó ég, el se tudod képzelni, hogy mennyire jól esik, hogy ezt mondod. Mindig is az az egyik nagy vágyam, hogy bármiféle érzelmet váltsak ki azzal, amit írok. Úgyhogy tényleg rengeteget jelent, hogy most ezt megosztottad velem, hihetetlen jól esik!:')
      Én pedig Téged imádlak, remélem tudod, hogy felnézek rád, és nagyon tisztellek, így hogy pont Te gondolod ezt... elképesztő! Köszönöm-köszönöm! :') <3333333333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés