18. fejezet - Itt vagyok

Drága Olvasóim!

Így az utolsó pillanatban, de meghoztam az új fejezetet. Előre is bocsánatot kell kérnem érte, mert csapnivaló lett. Rengeteget szenvedtem vele, sehogy se akartam megírni, és halogattam is egy csomót, de végül úgy döntöttem, hogy túlesek rajta. Kihagyni semmiféleképpen se szerettem volna, azonban... Nem túl izgalmas, elég vontatott és béna, úgyhogy előre is sajnálom, a következő remélhetőleg könnyebben fog összejönni.
Az előző részhez érkezett rengeteg komment miatt iszonyú hálás vagyok, alaposan megleptetek vele! Minden sorotok hihetetlen jól esett, köszönöm szépen, és ígérem, amint tudok, már válaszolok is rájuk! Imádlak Titeket!

Rengeteg puszi, Azy


Harry ajkai tüzesen falják az enyémet, mintha csak nem tudna betelni velük. Kezét a derekamra simítja, még közelebb húz, bár én már kezdem azt hinni, hogy ez fizikai képtelenség. Finom az illata, izmos a mellkasa, észveszejtő a csókja, szenvedélyes az érintése. Megőrülök. 

Sosem gondoltam volna, hogy ez egyszer meg fog történni. Hogy én és Harry... És most kivételesen nem a média miatt. Kimondhatatlanul csodálatos az egész.
Nem lököm el, visszacsókolom, tenyerem végig simít puha arcbőrén, utána a tarkóján keresztül a hajába túrok. Érzem, ahogy a mosoly közben elmosolyodik. 

Fogalmam sincs meddig állunk ott, de túl hamar ér véget, még egy örökkévalóságig hagynám az egészet, mégis levegő hiányában el kell válnunk. Homlokát az enyémnek támasztja, halkan zihál, ahogyan én is. Mélyen néz a szemembe.
- Sajnálom - suttogja. - De már... nem tudtam megállni.
Bocsánatot kér? Ez most teljesen komoly? Te jó ég, tényleg nem normális!
Lesütöm a szememet, érzem, hogy már teljesen vörös az arcom. Az alsó ajkamat kezdem harapdálni, képtelen vagyok továbbra is nézni, ahogyan bámul, szinte már égetően. Pár pillanatig úgy is maradok, összeszedem magamat, utána van újra bátorságom, hogy találkozzon a tekintetünk. Elveszek a zöld íriszében, akaratlanul is mosolyra húzódik a szám. Megmutatom neki, mennyire nem kell bánnia, hogy megtette.
Lassan csökkentem a kettőnk közötti távolságot, de már tudja mire készülök, elvigyorodik, és beelőz. Kezeivel közrefogja az arcomat, most lágya és gyengéden közeledik.
Azonban mielőtt még ismét megcsókolhatna, a telefonom hangos csörgése megállítja. Megáll a mozdulat közben, várja, hogy fel akarom-e venni. Bocsánatkérően pillantok rá. Más esetben egyáltalán nem venném fel, de száz százalékosan biztos vagyok benne, Jack hív. És a tegnap este okozta botrányom miatt -ami bár nagyon távolinak tűnik, mégis csak nem rég történt - egész biztosan nem jó hírekkel szolgál.
- Ezt fel kell vennem, ne haragudj - mondom halkan.
- Oké - fut át rajta egy halvány mosoly, és elenged.
Kibontakozom a karjai közül, kikerülöm. Előkotrom a telefonomat, majd még mindig a történtek miatt zavartan felveszem.
- Igen? - túrok bele a hajamba, fel-alá járkálok a szobában.
- Elmondanád mi a francot képzeltél?! - érkezik az erélyes hang rögtön, mire összerezzenek.
- Jack, mindent megmagyarázok - szabadkozok kétségbeesetten, nem akarom, hogy leszúrjon. Pedig megérdemlem, ezzel én is tisztában vagyok.
- Még szép! Nem erről volt szó! Hogy lehetsz ennyire felelőtlen és ostoba? - hadarja tovább. Tiltakozni akarok, azonban esélyt se látok rá. - Azt hittem már elég érett vagy, hogy felfogd a dolgok súlyát!
- Sajnálom, oké? - nyögöm ki elkeseredetten.. - Te is tudod, hogy nem szándékosan csináltam, baleset volt - habogok halkan, nem akarok veszekedni vele.
- Akkor lesz a baleset, ha Harry menedzsere nem hajlandó megnyugodni! - üvölt még mindig. - Azonnal gyere be az irodába!
- Megyek - sóhajtom megtörten, majd a vonal megszakad.
Ott állok háttal Harry-nek, kibámulok az ablakon, és nagyon erősen azon vagyok, hogy ne sírjam el magamat. Egy kis időre el tudtam felejteni, hogy mit is okoztam, elvégre ő nem haragudott rám. Ellenben most ideje szembe nézni azzal, hogy igazából mit okoztam. Kissé hisztérikusan túrok a hajamba, szememet lesütve ácsorgok.
- A menedzsered volt? - hallom a hangját közel hozzám, ezért erőt veszek magamon, megfordulok.
A falnak támaszkodva figyel, homloka ráncokba szalad, mégis szelíden méreget. Csak bólintok.
- Nem túl boldog - erőltetek magamra egy mosolyt, mintha nem rendített volna meg, hogy ennyire kiakadt. Nem kell, hogy Harry vigasztaljon, főleg nem, hogy ennek inkább fordítva kellene történnie. - El kell mennem, hogy helyrehozzam a hibámat.... - vonom meg óvatosan a vállamat.
Visszarakom a készüléket a zsebembe, az ajtó mellé megyek, felveszem a cipőmet, illetve a táskámat is magamhoz emelem.
- Ugye tudod, hogy nem ez az első eset, hogy hazugságot állítanak rólam, és valószínűleg nem is az utolsó? - kap a kezem után, amikor már egy szó nélkül menni akarok.
Meggyötörten nézek rá. Értékelem, hogy próbál nyugtatgatni, de teljesen felesleges. Mert pontosan tudom, hogy a média áskálódása és a riporterek rosszindulatú faggatózása hosszú távon mit képes okozni.
Elfordítom a fejemet, képtelen vagyok állni a tekintetét, szégyellem magamat előtte. Bármennyire is megbocsátó típus, ha majd nem hagyják békén, rá fog jönni, hogy nem kellene ennyire elnézőnek lennie velem. Azzal hogy ilyen rendes, csak még inkább tovább növeli a bűntudatom.
- Szia - szabadítom ki magam a fogásából, de még mielőtt távozhatnék, a folyosón beér, és megállít.
- Els - szól utánam, mire kissé vontatottan visszafordulok.
Harry széttárt kezekkel áll ott, kicsit szerencsétlenül, mintha még várna valamit. Könyörögve pislog rám. Amikor látja, hogy halkan felnevetek a látványra, ő is elmosolyodik.
Visszamegyek hozzá, megállok előtte, majd egy kis habozás után puszit nyomok az arcára.
- Már is jobb - vigyorodik el elégedetten.
Végig simítok a mellkasán, muszáj felröhögnöm, amikor tartja az arcának másik oldalát is, hogy oda is adjak. Igen, csakhogy amikor már milliméterek választanak el tőle, egyszerűen szembe fordul velem, így egészen pontosan a szájára megy.
- Jól van, Harry Styles, tényleg megyek - röhögök fel, és megigazítom a táskám szíját a vállamon.
- Jól van, Belen Wallis, menj csak - bólogat bőszen.
Nagy nehezen, de újra elindulok, és a hátam mögött hagyom, pedig legszívesebben vele maradnék örökre.

Jack irodája az én bocsánatkéréseimtől és az ő szűnhetetlen problémáitól terhes. Az óra ütemesen kattog, minden másodperc idegőrlő, nem akarok itt lenni. A fekete bőrülés most kivételesen kényelmetlen, a nyitott ablakon beszűrődő autók dudálása idegesítő, a sok falra aggasztott elismerés Jack Holden részére frusztráló, az új krémszínű szőnyeg tisztasága káprázó, a szobában terjengő irodaszag pedig fojtogató.
- Nagyon nem kellett volna ennek megtörténnie - sóhajtja, kirángatva a nézelődésemből. Hála az égnek sokkal nyugodtabb, mint a telefonban. - Csak annyit tehetünk, hogy a premieren megjelentek, mosolyogtok, áradoztok a közös munkátokról és úgy tesztek, mintha egy pár lennétek - túr bele a hajába, közben nem is figyel, hanem folyamatosan a laptopjára mered.
- Ami azt illeti... - köszörülöm meg a torkomat. - Nem feltétlen kell úgy tennünk - motyogom az orrom alatt, szinte alig lehet hallani.
- Tessék? - ráncolja a homlokát, végre rám néz.
Egy ideig habozok, nem annyira tudom, hogy jó ötlet-e Jackkel megosztani. Elvégre csak egy csók volt, nem kéne nagy dobra verni. Ez olyan, mintha máris ezzel dicsekednék, pedig egyáltalán nem áll szándékomban.
- Azt hiszem már megkedveltük egymást annyira, hogy ne kelljen megjátszani - rántom meg végül lazán a vállamat.
- Hát az nagyszerű - derül egy kicsit jobb kedvre. - Mert a lapok és az internet veletek vannak tele, és ha úgy tűnik, hogy valami gond van köztetek, könnyen erősödhet a pletyka, miszerint Harry okozta a sérülésedet. Persze legalább beszélnek rólatok, ami jó, azonban...
- Ígérem, rendbe hozom - bólintok egy aprót, biztató mosolyt festek az arcomra. - Hitelesek leszünk, és nem lesz több okuk tovább folytatni ezt a kitalációt.
- Nagyon ajánlom - méreget szúrósan. - Még egy ideig sajnos szükséges ez a színészkedés, de utána mindketten szabadok vagytok, mint a madár - csapja össze a tenyerét elégedetten.
Hát igen, nem fogalmaztam elég tisztán, amikor azt mondtam, hogy megkedveltük egymást, ezért Jack legfeljebb barátságra gondol. Közbe akarnék szólni, hogy ellenkezzek, de inkább a nyelvemre harapok. Ez még bőven ráér.
- Értem - zárom le a beszélgetést, felvont szemöldökkel meredek az előttem ülő menedzseremre. - Még valami?
- A szokásos emailek, felkérések, illetve le van már foglalva neked a stúdió erre a hónapra - sorolja röviden, bár tudom, hogy ez csak az egynegyede annak a rengeteg dolognak, amit neki vagy nekem el kell intéznem.
- Otthon megnézem őket - dörzsölöm a halántékomat, miközben feltápászkodok a székből, és magamhoz veszem a táskámat.
- És válaszolsz is rájuk - nyomatékosítja, majd mikor a szememet forgatva megígérem neki, hajlandó az ajtó felé mutatni, ezzel jelezve, hogy el vagyok engedve.
Hiába érzem jelen pillanatban úgy, hogy Jack sem volt olyan vészes, képtelen vagyok lecsillapodni, hiszen a java csak a premieren lesz. Addigra vagy elavult lesz ez a téma vagy Harry-t elevenen fogják felfalni. És ha nem az első lesz, akkor biztosra veszem, hogy nem fogom nyugodtan tűrni, hogy bántsák.
A hét elég unalmasan, Harry nélkül telik el. Mindketten dolgozunk megállás nélkül, ő a fiúkkal, én pedig egyedül. Természetesen telefonálunk, azonban éppen csak annyira jut időnk, hogy megbeszéljük röviden a napot vagy fáradtak vagyunk, és inkább alszunk  Hiszen ő és én is egyik fellépésről a másikra rohanunk, fotózásokon veszünk részt, interjúkat adunk.
Közeledik viszont a premier, amire közösen megyünk. Még rengeteg idő van addig, mégis a szívem már a torkomban dobog, hogy újra láthatom. Amióta megcsókolt, szinte csak rá gondolok, folyamatosan elbambulok, és visszajátszom a pillanatot, amikor hozzám ért. Nehezen koncentrálok mindenre, ábrándossá és figyelmetlenné váltam. És sokkal boldogabbá, mint eddig bármikor.

Éppen hogy becsukódik mögöttem az ajtó, máris megüt Harry hangja. Mosolyogva fordulok meg. Szent ég! Ki van öltözve! Valamilyen fehér mintás inget visel, rá pedig zakót húzott. Fogalmam sincs, hogy egy tréningben és félmeztelenül vagy elegánsan szexibb.
Egy hosszú fekete limuzin van mögötte, illetve fotósok is, akiket rendőrök tartanak távol. Szóval rendőri kíséret is lesz. Hát, ez van, ha hivatalos eseményre megyünk.
- Hiányoztam? - vigyorog rám, miközben lazán dől a motorháztetőnek.
Nem vesztegetem az időmet az idióta vakukra, hiszen meg sem bírok szólalni a boldogságtól, amit Harry jelenléte okoz. Hogy a francba lehet valaki ennyire tökéletes?! Egész biztosan valami tévedés ez az egész kettőnk között. Sokkal jobbat érdemel.
- Akkor ezt egy igennek veszem - löki el magát. Közelebb jön, átszeli a kettőnk közötti távolságot, a kezem után nyúl.
- Vedd annak, mert az - pislogok rá zavartan. Már elfelejtettem, hogy milyen érzés, amikor csak centiméterek választanak el tőle. Szédítő.
- Ha ez megnyugtat, te is nekem - simítja végig az alkaromat, mire kiráz a hideg. Lassan végig néz rajtam, a szeme felcsillan. Egy krémszínű ruhát választottam, ami az egyik kedvencem lett, mert apró fehér virágok díszítik.
Lehajtom a fejemet, mert képtelen vagyok állni a tekintetét. Azonban nem hagyja, ujjával az állam alá nyúl, óvatosan emeli fel.
- Tudod mit fogok most csinálni? - húzza fel szemtelenül a szemöldökét, miközben egyre közelebb és közelebb von magához.
- Azt hiszem sejtem - suttogom gyengén, én is mosolygok.
Épp csak lehunyom a szememet, de már érzem Harry száját az enyémen. Közben finoman a mellkasának ütközöm, átkarolom a derekát. Hosszúra nyújtja a csókot, és amikor elszakad még utoljára azért puszit nyom a számra.
Elpirulok, inkább átölelem, és a nyakába fúrom az arcomat.
- Jaj már, pedig a múltkor már annyira feloldódtál - nevet ki, tenyerét a hátamon nyugtatja.
- Igen, mert több órán keresztül veled voltam - magyarázkodom halkan, de szerencsére még így is hallja. - Volt időm hozzászokni.
- Ja, bocs, az más - röhög még mindig, ellenben velem, ő szuperül szórakozik. Amikor csak felnyögök egy "na már, hagyj békén" mondatot, puszit nyom a hajamra, és elenged, hogy láthasson. - Rendben, sajnálom - fojtja magába a jókedvet egy kicsit, de még mindig ott ül az a pimasz mosoly az arcán.
- Nem vicces - forgatom meg a szemetet.
Az odaút hasonlóan jól telik, Harry kiröhög, én pirulok, ő bocsánatot kér, én úgy teszek, mintha dühös lennék rá, ő még mindig nevet, én finoman a vállára csapok, és így tovább. Túl hamar odaérünk, és ha nem lenne hangzavar, akkor valószínűleg fel sem tűnne.
Lee és Harry testőre is már vár minket, amikor kiszállunk. Szerencsére mindenhol kordonok vannak, így az esélye, hogy valaki is veszélyben lesz, elég kevés, azonban jobb a biztonság. Mindenhol ordítozó rajongók, fotósok, tévések, riporterek, illetve még egy tucat híresség. Egy szőnyeg van leterítve, ezzel jelezve az utat, hogy hogyan is lehet véglegesen bejutni az előadásra. Először egy keskenyebb részen kell végig sétálni, ahol a rajongók kaptak helyet, ahol megállunk. Utána a film plakátja és a szponzorok nevével feltüntetett felület előtt lefotóznak minket, majd kicsit arrébb vár egy elég mély dekoltázsú nő kezében mikrofonnal, akivel nyilvánvalóan beszélni fogunk majd. Szerencsére később már egy szabad tér van, ahol fotósok, riporterek és a többi meghívott vegyül. Ott már kisebb lesz a nyomás.
- Vágjunk bele - suttogom halkan.
- Hé - kulcsolja hirtelen össze a kezeinket Harry.  Felnézek rá, próbál biztatni. - Minden oké lesz - nyugtat meg, miközben ennek fordítva kellene történnie. Elvégre neki van aggódni valója amiatt, hogy faggatni fognak a sérülésem miatt.
- Belen - szól rám megint, csak most veszem észre, hogy idegességemben az ajkamat harapdálom.
- Hm? - pislogok nagyokat.
- Mitől lenne jobb? - A szabad kezével óvatosan a számhoz ér, ezzel elérve, hogy abbahagyjam.
- Tőled - vágom rá rögtön, mire mindketten elvigyorodunk.
- Hát én itt vagyok - rántja meg a vállát. - Úgyhogy...
Elkezd befele húzni, és bármennyire se szeretném, de muszáj követnem. Pusztán az ad erőt, hogy folyamatosan arra emlékeztetem magamat, hogy mit mondott: "Itt vagyok."
Igen, itt még mellettem volt. Még.