17. fejezet - Álombeli csoda

Drága Olvasóim!

  • Az első: Még valamennyire időben sikerült összehoznom ezt a részt, remélem, azért így is lesz olyan, aki meg tudta várni. Ez.. nem is tudom milyen rész lett, én nagyon megszerettem, már csak azért is, mert ennek a végén történik valami olyasmi, amivel egy kisebb időszakot le lehet zárni.
  • A második: Kicsit borzalmasan néz ki most a blog, mivel sikeresen elbaltáztam a kódokat, de nem sokáig marad így, aggodalomra semmi ok!
  • A harmadik: Készült velem egy interjú is, amit hamarosan külön bejegyzésbe ki fogok rakni, illetve majd az Interjúk oldal alatt is olvashatjátok. 
  • A negyedik: Megint csak iszonyatosan nagy hálával tartozom nektek, amiért írtok, és támogattok a véleményetekkel, ennél hálásabb már nem is lehetnék, imádlak Titeket, nagyon szépen köszönök mindent! 

Millió puszi, Azy

Hiába erőlködöm, egy kis idő után máris fent vagyok. Teljesen felesleges lenne egy újabb próbálkozás a visszalvással, hiszen egészen pontosan tudom, mi az oka mindennek. Hogyan lennék képes megnyugodni, amikor mellettem fekszik? Egyik részem azt tanácsolja, hogy illetlenség kihasználni a helyzetet, ki kéne kászálódnom mellőle, viszont a másik foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, hogy meg se mozduljak. Ébredjen fel előbb ő, higgye azt, nem is vagyok tudatában annak, mi történik.
Csendesen nézelődök, észreveszem az apró dolgokat is, amikre eddig nem figyeltem fel. A nap a redőny kis résein keresztül bejut, a megvilágított részen látszanak a csillogó porszemek. Az ágynemű fehér, össze van gyűrve, Harry fél lába kilóg alóla. A szobában nem lett rend, mindenhol ruhák hevernek. A plafon nagyon magasan van, el sem érném még a szekrényről se. Sötét parkettája van, ami tökéletesen illik a hasonló bútorokhoz. A szőnyeg vajszínű. Van egy polc, ahol díjak vannak, és még egy, ahol képek. Ő a fiúkkal egy gálán, szinték velük egy bohóckodós kép, amit Niall készített magukról. Több másik a családjáról, nagyon sok a nővérével, és anyukájával. Látok olyanokról is, akiket nem ismerek, azt hiszem ők még az gimis barátai. Festmények nincsenek. A falra akasztott fekete óra reggel fél kilencet mutat. 
Ameddig én nyugodtan fedezem fel a szobáját, Harry egy kis nyűglődés után résnyire nyitja a szemeit. Sajnos túl későn reagálok, és már nevetséges lenne gyorsan lehunyni a szemeimet. Látta, hogy fent vagyok. Ezért tehát nincs más választásom, mint menteni a menthetőt, vagyis úgy tenni, mintha én is pár pillanattal előtte ébredtem volna fel.
- Jó reggelt - motyogja álmosan. Te jó ég, Harry rekedt reggeli hangjánál még sose hallottam szexibbet!
- Neked is - mímelek egy kamu ásítást, próbálok nem foglalkozni a vonzerejável.
- Mióta vagy fent? - hunyorog rám, de ajka sarkában már ott van egy fél oldalas mosoly.
- Nem rég ébredtem - hazudom, fáradtan túrok a hajamba. - Hogy kerültünk ilyen... - ráncolom a szemöldökömet, keresem a megfelelő szót.
- Helyzetbe? - ment ki, még mindig nem lehet levakarni róla a mosolyt. Ha így folytatja be fog görcsölni a szája. A kérdése csak egy bólintással felelek. - Elaludtál, így jutott volna a föld, de sajnálom, ragaszkodom az ágyamhoz - mondja. Már felvilágosítanám, hogy tulajdonképpen arra értem, miképpen kerültünk olyan helyzetbe, hogy én a mellkasán fekszem, ő pedig az egyik karjával finoman húz magához. Bár, lehet, hogy ezt inkább nem kéne firtatni, kínos lenne.
- Hát oké - suttogom halkan, bármennyire is nem akarok, de el kell tőle távolodnom, hiszen nem vagyunk együtt, furán venné ki magát, ha még egy ebben a... nos pózban maradunk.
Felülök, kinyújtózom, finoman megdörzsölöm az arcomat, bármennyire is kenődött el a szemfestékem, nem kell tovább rontani a helyzetet.
- Lefürödhetek esetleg valahol? - pillantok hátra Harry-re, aki kihasználva a szabad teret, oldalára fordult, közel van hozzá, hogy visszaaludjon.
- Balra - irányít el még mindig rekedtes hanggal, utána a fejére húzza a takarót.
- Köszönöm - indulok a megfelelő irányban, majd miután megvan, magamra csukom a fürdőszoba ajtaját.
Hűha! Annyira hasonló az enyémhez. Világos kék csempék, hatalmas zuhanykabin, sarokkád, nagy tükör. Kicsit kényelmetlenül érzem magam, hogy végülis ennyire a személyes dolgaiba kapok bepillantást, de aztán meggyőzöm magamat, hogy már régen túl vagyok ezen a részen. Elvégre már aludtam itt, igaz, akkor a vendégszobában. Azon az estén a dolgozószobájába is "betörtem", és megláttam a firkáit, egy dalnak a vázlatait. Úgyhogy felesleges ezen aggódnom.
A tükörbe nézve megrettenek, a szemfestékem nem csak hogy kicsit szétkenődött, hanem rendesen elfolyt! Még belegondolni is rémes, hogy Harry így látott, és ezen mosolygott, és mégsem mondott semmit! Én megölöm!
Gyorsan letörlök az arcomról mindent, az alapozótól kezdve az utolsó szempillafestékig. Amikor végzek végre normálisan nézek ki. Az ujjammal gyorsan fogat mosok, utána a kis szekrényben talált szájvízzel kiöblítem a számat. Leveszem a kissé gázos ruháimat, még fájdalommal, de a kendőtől is megválok. A hajamat lófarokba kötöm, szerencsére azt nem kell megmosni, és amúgy se szeretnék órákat tölteni itt, csak gyorsan emberi külsőt varázsolni magamnak. Lezuhanyozok, bár férfi tusfürdővel, hiszen itt nincsen női.
Egy idő után végre tisztának érzem magamat, így kiszállok. A baj csak az, hogy egyedül egy tiszta törölközőt találok, ezért azt tekerem magam köré.
Kicsit viszolyogva, de kénytelen vagyok kimenni a fürdőből. Óvatosan dugom ki a fejemet, el sem engedem az anyag szélét.
- Harry - szólok rá, mert háttal nekem fekszik.
- Hm? - mormolja, hála az égnek még arra sem veszi a fáradságot, hogy rám nézzen.
- Hát.. öhm - köszörülöm a torkomat. - Tudom, hogy hatalmas bunkóság, de azt hiszem szükségem lenne néhány ruhára - nyögöm ki végül.
És pontosan ez kell ahhoz, hogy teljesen éberré tegyem. Furcsállva fordul meg, olyan, mintha nem egészen értené, hogy miről is beszélek. Azonban amint megpillant, mindent megért. Szélesen vigyorodik el, le sem tagadhatná, hogy élvezi a helyzetet.
- És ha nem adok? - ül fel az ágyban, kíváncsian néz rám, arra vár, erre mit lépek.
- Akkor visszaveszem a koszos ruháim, és büdös leszek - vonom fel a szemöldökömet. Nem nyertél.
- Keresek valamit - válaszolja kicsit csüggedten, kiszáll az ágyból, a szőnyegen lévő ruhák közé megy. Először egy fekete melegítőnadrág akad a kezébe, de azt nem nekem szánja, ő veszi fel. Így már csak a hasa látványa az, ami kikészíthet, remek. Utána talál egy szürke pulcsit, amin nagy zöld betűkkel virít, hogy GAP.
- Basszus, ez de régi - emeli ki. - Nem is emlékeztem, hogy még megvan.- Mivel fogalmam sincs, hogy szívesen adná-e nekem az ősi darabot, így inkább csendesen várom, hogy mit mond. - Ez jó lesz? - fordul végül felém.
- Tökéletes - mosolyodom el.
- Akkor várj még - kutat tovább, és rövidesen kihalászik egy fehér ujjatlan pólót, a pulcsi alá, és egy nevetségesen nagy melegítőt nekem is. Végül az összeset a kezembe adja.
- Köszönöm - veszem el fél kézzel, de mielőtt még bezárkózhatnék felöltözni, muszáj megkérdeznem. - Mégis miért nem szóltál, hogy egy panda vagyok? - forgatom meg a szemeimet.
- Az édes kis fekete sminkedre célzol? - vigyorog rám.
- Mégis mire másra?!
- Engem nem zavart - rántja meg lazán a vállát. - De azért jobb vagy így smink nélkül - jegyzi meg, miközben indul vissza az ágyhoz.
Még jó, hogy nem lát, mert erre már nem tudok mit mondani. Határozottan egy bóknak hangzott. Elakad a szavam, inkább becsukom az ajtót, és a ruhákra koncentrálok. Minden röhejesen nagy rám, mégsem bánom, mert Harry illatot áraszt magából. Mélyen beszívom, elraktározom, hogy majd akkor is emlékezzek rá, amikor már vissza kell adnom. A kendőt visszakötöm a csuklómra, le se fogom venni. A biztonság kedvéért ellenőrzöm: ennek is pontosan olyan illata van, mint a többinek.
- Azt hiszem kész vagyok - jövök ki vigyorogva, muszáj nevetnem azon, hogy lógnak rajtam a cuccok.
- Csini - dicsér meg szintén széles mosollyal, és olyan, mintha valamennyire boldog lenne, amiért az ő dolgait viselem.
- És ha ez még nem lenne elég, férfi szagom van - teszem szóvá, bár azt már nem említem, hogy ez egyáltalán nincs ellenemre. - Nincs egy női tusfürdőd se.
- Arra számítottál, hogy van? - ráncolja a homlokát. Szünet. - Els, nem akarom, hogy nagyon elbízd magad, de rajtad kívül még senki se aludt itt - ismeri be, miközben jelentőségteljesen felhúzza a szemöldökét.
A meglepettségemet le sem lehet vakarni az arcomról, teljesen ledöbbent, amit mond. Mi van?! Senki se aludt itt még rajtam kívül?
- És mielőtt még itt sokkot kapnál, szeretném tisztázni, hogy igen, jártak a házamban lányok, de az alsó emeletnél senkit nem engedek tovább - folytatja.
Csak bámulok rá, tényleg nem bírok megszólalni. Látom rajta, hogy ez kicsit bántja. Azt hiszi, azért döbbentem le ennyire, mert egy nőcsábásznak hiszem, aki minden lányt lefektet. És mielőtt tiltakozhatnék, közbevág.
- Megyek a fürdőbe - kerül ki, most nem mosolyog, talán túl hevesen csukja be az ajtót.
Ajkamba harapva sütöm le a szemeimet. Ezt elcsesztem. Megint. De ezúttal helyre fogom hozni, amint lehet. Nem fogom hagyni, hogy ebben a tévhitben maradjon. Mert ha van valaki, aki vakon is követné őt, aki szinte az összes szavát elhiszi,  az egészen biztosan én vagyok. Egyszer inogtam meg benne. Akkor, amikor kiderült, hogy Los Angelesben csak azért volt velem kedves, mert megkérték rá. Azonban ezt megértem, ezt kellett tennie. Ahhoz képest, amit én tettem vele, ez semmiség.
Hatalmasat sóhajtok, szinte már hangosan kattog az agyam, mivel is tehetném jóvá. Hirtelen zseniális ötletem támad. Lesietek a konyhába, úgy döntök meglepem egy reggelivel. A nagy lendületben az állít meg, hogy Marius mellkasának ütközöm.
- Szent ég, bocs - magyarázkodom.
- Hova ez a nagy sietség ebben a jó szerelésben? - nevet fel.
Még neki is reggel van. Sötét göndör haja csak még inkább kócos, barna szemei még álmosságtól csillognak. Harry-vel ellentétben ő fel tudott öltözni, farmerben és egy félig begombolt ingben issza a kávéját.
- Reggelit szeretnék csinálni, ha ez nem baj - vallom be a számat húzva.
- Dehogy baj - forgatja meg a szemeit.
- Akkor ki is igazítanál kérlek? Jól jönne a segítség - nézek rá könyörögve.
- Persze, segítek, mert ilyen jó fej vagyok - teszi félre a bögrét vigyorogva.
Mariusnak hála viszonylag hamar minden elkészül. Csinálok mindkettőnknek kávét, és sütünk gofrit. Miközben csináljuk, jót dumálunk, és rájövök, hogy a külsőn kívül nagyon sok tulajdonságában is hasonlít Harry-re, talán csak a korkülönbség ütközik el nagyon. Nem vagyok túl jó ebben, de mintha legalább hat-hét évvel idősebb lenne nála. Brazilában él többnyire, csak most egy fél évre hazajött, egyébként bróker. Folyékonyan beszül három nyelven, jelenleg szingli, viszont már volt házas. A világon már rengeteg helyen járt.
Én is elmesélek magamról sok dolgot, énekesnő vagyok, a tehetségkutatóban fedeztek fel, mindig is itt éltem, szeretek a barátnőimmel lenni, Tumblr mániám van, és a kedvenc magazinom a Vogue. Jelentéktelen dolgok ezek, mégis jó ilyen egyszerű témákról beszélgetni.
- És megtaláltad, amit itt hagytál? - pillant rám sunyin, miközben kiveszi a sütőből az utolsó gofrit.
- Tessék? - zavarodok össze, nem értem miről beszél. Összevont szemöldökkel nézek, elveszem tőle a kaját, nyomok rá tejszínhabot.
- Tudod, amiért visszajöttél - folytatja, azzal a bizonyos "úgyis tudom" kifejezéssel az arcán.
- Ja - csapok képzeletben a homlokomhoz. - Persze - pirulok el, és mielőtt még tovább kínozhatna a tekintetével, inkább elhagyom a terepet. - Köszönöm még egyszer, hogy segítettél - veszem magamhoz a tálcát, rajta egy tányér gofrival, amin csokiöntet és tejszínhab van. Mellette egy pohár kávé.
- Igazán nincs mit - mosolyog rám kedvesen. - Várj, ezt is rakd rá, imádja! - nyúl be a hűtőbe, elővesz egy dobozt, amiben felvágott eprek vannak. Kivesz pár darabot, a kaja mellé rakja. - Mehet!
- Ah, ezért is hálás vagyok - pillantok rá.
Megrántja a vállát, minta semmiség lenne. Lehet neki az, nekem nem.
Óvatosan egyensúlyozok a tálcával, végül szerencsésen felérek. Nagy nehezen kinyitom az ajtót. Harry éppen a ruhákat pakolja el, már lezuhanyzott. Az redőny fel van húzva, az ablakot kinyitotta, azonban a függönyt elhúzta. A reggeli szellő lágyan lebbenti meg a pehelykönnyű anyagot.
Éppen felhajol egy kupac felsővel a kezében, amikor meglát. Ott állok a bejáratban, kezemmel egy tálca finomsággal, ő pedig előttem, és semmit se tudok kiolvasni a tekintetéből.
- Sosem gondoltam rólad, hogy mindenkit megfektetsz - kezdem halkan. - Én sosem gondoltam rólad rosszat. Sosem.
Csak bámul rám, én pedig egyre inkább kezdek feszengeni. Mondj már valamit! Küldj el a francba vagy bocsáss meg, de történjen már valami, bármi, akármi!
- Ezt nekem csináltad? - méregeti a tálcát a kezemben. Bocsánatkérően mosolyodok el, pusztán bólintok. - Hű - szalad ki a száján. Lerakja a ruhákat az immáron bevetett ágyra, és közelebb jön. Elvesz tőlem mindent, elmegy, és lerakja az asztalára. Hiába hittem azt, nem eszik bele rögtön.
Helyette visszafordul, újra megáll előttem. Ez eléggé kínos.
- Szóval nem haragszol? - tördelem az ujjaimat, kényelmetlenül érzem magamat, hogy csak ott állunk, és tulajdonképpen semmit se csinálunk. - És tudom, hogy mennyire unalmas, hogy mindig bocsánatot kérek.. - szabadkozom tovább, de nem sokáig tudom folytatni, mert Harry megakadályoz
- Az az unalmas, hogy... Á, semmi, felejtsd el! - rázza meg a fejét.
- Ne, mondd csak - kérem meg, kapva kapok az alkalmon, hogy legalább normálisan beszél velem.
- Az az unalmas, hogy mindenért magadat hibáztatod, és úgy teszel, mintha legalábbis a világ dőlt volna össze - sóhajt. Nem feltétlen engem támad, mégis úgy érzem, ez is az én hibám. Pontosan azt csinálom, amit nem szeretne. - Kicsit légy magabiztosabb - magyarázza kissé idegesen. - Légy magabiztosabb, és baszki vedd  már észre, hogy mennyire fantasztikus vagy, mert az vagy.
Csend.
- Tessék? - suttogom halkan, el sem hiszem, hogy ezt mondta. Biztos csak álmodom.
- Fantasztikus vagy, és sajnálom, de képtelen vagyok ezt nem megtenni - rázza meg a fejét tehetetlenül, és időt se hagy arra, hogy bármit is reagálják, közelebb lép, szinte a falnak nyom, és megcsókol. Az ajka szenvedélyesen éri az enyémet, teljesen más, mint eddig.
Én meg csak hagyom, hogy megtegye, teljesen ledöbbenek, mert erre nem számítottam. De mégis... ha ez egy álom, senki se ébresszen fel. Éppen boldog vagyok.

44 megjegyzés:

  1. Drágaságom, egyetlen Azy-m, aki a szombat estém/éjszakám még jobbá teszi ♥!

    Imádtam a fejezetet - megint :) Mérhetetlenül féltékeny voltam és vagyok, talán még leszek is Els-re, amiért Harry-vel van :3 Együtt alszanak, aztán használja a srác fürdőszobáját, azon belül is a tusfürdőjét, majd felveszi a ruháit és végül, de nem utolsó sorban reggelit csinál a Göndörkének, aki "cserébe" megcsókolja :33 Hát hogy ne lennék erre nem féltékeny?! Marius hatalmas figura, nagyon kedvelem őt... Is :D Visszatérve a gerlepárra, kíváncsi vagyok, mi lesz ezután :DD

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További jó éjt és kellemes hétvégét, hetet és nyarat ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága édes Macym, aki mindig jobb kedvre derít! <3

      Ahw, komolyan?! Nagyon boldog vagyok akkor, ha tényleg így volt! Haha, azt elhiszem, én is iszonyatosan féltékeny vagyok, elvégre ki ne szeretne a helyében lenni?! Örülök, ha Marius személyiségét megkedvelted, akkor próbálok egy kicsit több szerepet szánni neki a történetben. :)
      Nagyon szépen köszönöm, amiért megint megtiszteltél a kommenteddel, kellemes és sok pihenéssel telt nyarat kívánok! :) <333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  2. Drága Azy!

    Oh anyám! Oh anyám!
    Belen, te màzlista némber! Nem tudom van-e olyan nő a világon, aki nem szeretne Harry mellett ébredni, és hallani a reggeli rekedt hangját.
    Imádom a pimasz Harryt! Egyszerűen nagyon feldobja a rész hangulatát.
    Egyre jobban kedvelem Mariust. Részben azért mert, szerintem ő látja Harry-n és Els-en, hogy bolondulnak egymásért. :)
    Az első sortól ezer wattos vigyorral olvastam és a végére éfve azt hittem elál az álkapcsom.
    Végre Harry megtette, amit olyan nagyon vártam tőle. I'm proud of you, sweetheart.
    Elképzelni nem tudom, hogy Belen mit érezhetett, de az én térdeim már a jelenet olvasásától elgyengültek.
    Minden egyes sorát imádtam!
    Egyserűen hihetetlenül fantasztikus a történet és te is.xxx
    Oh, annyira boldog vagyok most. Nagyon örülök Belen-nek. Áááááh! C:
    Mostmár hihetetlenül várom a folytatást. :b

    With all my love, Jule B.

    Ps: Imádlak!!!♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jule B.!

      Annyira szeretem, amikor ilyen reakciót vált ki belőled a rész, tényleg egy élmény olvasni! Szerintem azért valami furcsa mód vannak olyan lányok, akik nem szeretnének, de ez nekem túlságosanidegen hiszen én is nagyon szívesen lennék Els helyében, hehe! :')
      Tényleg végig mosolyogtad? Ahw, te jó ég, ezt nagyon jó tudni, imádnám, annyira szeretnék ilyet okozni a részeimmel mindig, és ha sikerült... köszönöm! <3
      Én is imádlak, mert elképesztő, amit hétről-hétre értem teszel, és nem csak itt, hanem a másik blogomon is! Annyi hálával tartozom már, hogy lassan kezdem azt hinni, hogy lehetetlenség! Rengeteg erőt adsz a véleményeddel és a drága szavaiddal, remélem tudod! <3333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  3. OMG!!! OMG!!! OMG!!! Ez annyira jó lett Imádtam az egész részt. Az a rész Mariussal imádtam "megtaláltad amit itt hagytál?" :D a végen pedig majdnem elolvadtam attól amiket Harry mondott nagyon cuki volt ;) csak így tovább várom a folytatást! Puszi Szandi
    UI.: És reménykedek hogy ez nem csak egy álom. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Csodálatos érzés ezt tudni, nagyon-nagyon szépen köszönöm, amiért leírtad nekem! Sokat jelent számomra, hogy megosztottad, mert most így megnyugodhatok, hogy akkor mégsem sikerült olyan rosszra! :') <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága Azy!
    Ah, istenem, ez annyira jó volt, ez a fejezetem! :) Igazából arra gondoltam, hogy írhatnék valamit, amit építő kritika jellegű, hogy ne ismételjem magamat folyton, viszont semmibe nem tudok (és nem is akarok) beleszólni, mert tényleg, egyszerűen tökéletes! Ha ez megjelenne könyvben, szívesen elolvasnám, pedig hidd el, én aztán tényleg utálok könyvet olvasni :D
    És Harry még mindig annyira édes, Belen szerencsés lány. Igazából ahogy olvastam azt a részt, amikor egymás mellett ébredtek, elképzeltem Harry reggeli hangját, és tényleg eszméletlenül szexi. :D
    Imádom a blogot, és téged is! Nagyon várom a kövit! :) <3333
    ~E

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága ~E!

      Jaj, nagyon aranyos vagy, amiért építő kritikával szeretnél ellátni, az mindig jól jön, és kíváncsian várnám! De annak még jobban örülök, hogy nem sikerült semmi kivetni valót se találni benne, ez annyira sokat jelent, te jó ég, köszönöm!:')
      Én pedig Téged imádlak, rettenetesen meghat, hogy eleve el tudod azt képzelni, hogy kiadnák könyvben vagy ilyesmi! Én is imádlak, sok erőt adnak a szavaid, de komolyan! <333333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  5. Kedves Azy!
    Nagyon jó rész volt! Egyszerűen imádom olyan édesek együtt. *.* Kérlek hozd hamar a részt! puszil.: Helena Z.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Helena!

      Boldoggá tesz, ha így gondolod, köszönöm szépen! És igyekszem, ígérem!:) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága, Tehetséges és Iszonyatosan Cuki Azy!

    Annyira édes volt ez a rész, nem csodálom, hogy szeretted ezt írni, én pedig elárulom neked, hogy az olvasóid szintén szerették olvasni! A reggeli jelentek is aranyosak voltak, és tényleg nem semmi, hogy edddig csak Belen aludt a szobájában. De ami a legjobban tetszett, az az amit Harry mondott Elsnek, ahw olyan rettentően kedves és őszinte volt, na meg utána az, hogy megcsókolta, látszik, hogy nagyon megkedvelte, aminek örülök! Olyan remekül írsz! ;) Várom a folytatást!

    Millió puszi, Pippa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, túlzó és imádnivaló Pippám!

      Sokkal, de sokkal többet jelent, ha tényleg örömet tudtam vele okozni, ez az egyik legjobb része ennek az egész blogolásnak! :')
      Én is igazán megkedveltem Belen és Harry kettősét, imádom írni a párbeszédeiket, de itt megint csak azt tudom mondani, hogy ha Neked is tetszett, az hihetetlen jól esik!
      Köszönöm, amiért ismét írtál, és folyamatosan támogatsz, szavakba se tudom önteni, mennyire jó tudni, hogy számíthatok Rád! <3333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  7. Úristeen! A vége, behaltam! Fantasztikus lett, talán a kedvenc részem, bár eddig majdnem mindegyikre ezt mondtam, de nem baj!!! Nagyon szuper lett, gratulálok!! Gyönyörűen fogalmazol még mindig! Még egyszer gratulálok!!! :)))))))) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kata!

      Haha, ez a reakció iszonyat édes, és hihetetlenül jó érzés, ha tényleg a lehetséges kedvenc részed lett! Köszönöm szépen, amiért így gondolod, eszméletlenül aranyos Tőled!:) <3333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  8. Annyira aranyos, cuki, imádnivaló! Mást nem is tudok mondani. :D De a boldog részek után mindig szomorú jön, szóval ez kicsit beárnyékolja az örömömet... De bízom benne, hogy erre rácáfolsz, és akkor mindenki happy lehet! :D Tök jó lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Először is köszönöm szépen, amiért ezekkel a pozitív jelzőkkel illeted a történetet, nagyon-nagyon hálás vagyok miattuk Haha, úgy tűnik rátapintottál a lényegre, mert valóban igazad van, és általában ilyenkor szomorúságot is belerakok! :)
      Még egyszer köszönöm szépen, amiért írtál! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. DRÁGA AZYM!
    Ne tudd meg, mekkora fangirlingem van már egy órája, Dia igazolja, és jézusom, most is nehezen állom meg, hogy ne írjak nagybetűkkel, elhúzva a szavakat és megtölteni a megjegyzést értelmetlen hülyeségekkel. De tényleg nehéz ezt megállni, mert remegek, kb sírok, és vigyorgok egyszerre!
    Tudom, hogy lemaradtam és sajnálom, hogy mindig lemaradok, de tegnap éjszaka írtam már, hogy ennek a résznek elolvastam a végén és akkor is akkora fangirlinget kaptam hogy hihetetlen, aaa csak én érzem azt, hogy most is tök meleg van? Meghalok! Na szóval tényleg, először imádom, hogy amikor olvaslak mindg fangirlinget kapok, de utána meg már bőgök, az állkapcsom kiakad a sok vigyorgástól és dobolok a lábammal, nem merek felállni mert még véletlen kiugrom az emeletről. Nem tudok mit mondani, Harry tényleg csodálatos, Te is az vagy, én meg megyek, és siránkozok, hogy nekem sosem lesz ilyen barátom.:( :) Na, de tényleg imádlak és huhhh ezt muszáj AGHVFAGHBVASBVHANBJASNBSJNBJANBJESTH!!! <333333
    Millió puszi,
    Vivian

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivem!

      Haha, igen, szerencsére én is részesültem a fangirlödben, és el nem tudom mondani, hogy mennyire örülök neki, és mennyire jól esik, amiért valamilyen reakciót egyáltalán sikerült kiváltani belőled, és milyen jó pláne az, hogy ilyet! Valami fantasztikus látni, hogy örömet tudtam a résszel okozni! Hidd el, én vagyok a legboldogabb, amiért "meghalsz", hidd el! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, és ezerszer köszönöm, amiért megosztottad velem, hogy így érzel a fejezet után, ez rengeteget segít abban, hogy folytassam! Hálával tartozom, és én is nagyon imádlak! És ki ne ugorj! <3333333333333333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  10. Wáwwwwwwwwww.:D imádom ezt as részt. :D ahogy téged is! :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én pedig Téged imádlak, és nagyon köszönöm!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  11. Ahhwwww, Belen egy mázlista én pedig hivatalosan is meghaltam! Imádom azt, ahogy fogalmazol, mindig - kivéve a szomorú részeket - mosolyogva olvasom el! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Haha, szerintem is egy mázlista! Én pedig Téged imádlak, nagyon aranyos vagy, amiért ezt mondod, jól esik!:') <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  12. ÚÚrrrrriiissstttttteeeeeeeennnnnnn,imádom behaltam annyira cuki!!!!!!!!:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Édes ez a reakció, jól esik nagyon! Köszönöm szépen!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Drága édes, egyetlen Azym!
    Először is annyira sajnálom, hogy egy résszel később jöttem, de ez a fránya érettségi... na de mindegy is!
    Ahhj istenkém! Az előző résznél is vigyorogva olvastam a sorokat, de itt már komolyan a körmeimet rágva, elmebajosan mosolyogva pattogtam, hogy igen igen VÉÉÉÉGRE!
    Annyira hihetetlenül édesek voltak, hogy még én magam is azt kívántam, hogy sohase legyen vége ennek a pillanatnak, és annyira elszomorító, hogy Styles elmegy a turnéra. Rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a jövőben, de biztos vagyok benne, hogy a legjobbat fogod kihozni!
    Még mindig pofátlanul tehetséges vagy, de hát ezt minden résznél elmondom, ez nem újdonság :))<33
    Alig várom a folytatást!:)<33
    Millió puszi&ölelés,
    Bella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága pótolhatatlan és hihetetlen Bellám!

      Nem kell sajnálnod, hiszen a francia érettségi sokkal, de sokkal fontosabb, hidd el, és annak is örülök, hogy egyáltalán itt vagy! Remélem jól sikerült a vizsga! <3
      Haha, örülök, amiért sikerült vigyort varázsolnom az arcodra, ez nagyon-nagyon, és még annál is többet jelent. Mindig boldoggá tesz, ha valamiféle pozitív érzést tudok kiváltani. :')
      Nagyon szépen köszönöm, amiért itt vagy a túlzó bókjaiddal, és édes szavaiddal, elmondani nem tudom, hogy mennyi támogatást jelentesz! Iszonyú hálás vagyok Neked! <33333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  14. Drága Azy!

    "Asdfghhhzfcdejcjdk" na, ez volt az első gondolatom. :D Alig akartam elhinni, hogy vége van a résznek, de azt nehezebb volt feldolgozni azt, hogy HOGYAN lett vége! Legszívesebben valakinek a nyakába ugrottam volna örömömben!:)
    És nem csak Belen fantasztikus, de Harry is, meg természetesen Te! Amikor olvastam, úgy zakatolt a szívem, hogy majd' kiugrott! [ Igen, a lehető legjobb értelemben!:D]
    Legalább 10× elolvastam és pontosan annyiszor akadt el a szavam, ezek után még inkább furdal a kíváncsiság a folytatást illetően. Borzasztó tehetséges vagy, és imádom, ahogy írsz. <3

    Ne haragudj ezért a fejetlen kommentért de jelenleg ezt váltja ki belőlem ez a csók. :D

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!

      Hahaha, nagyon édes az első gondolatod! Hidd el, én is nagyon szerettem volna még tovább írni, de valahol vége kell, hogy legyen!:P
      Jaj, de édes vagy! Te jó ég, el sem hiszed, hogy ez most mit jelent nekem, kis híján elsírom magamat, pedig tudom, hogy írtál már sokkal szebbeket nekem, amiket szintén nem érdemeltem meg, de ez...:') Annyira fantasztikus, ha valóban sikerült ilyen érzéseket kiváltanom belőled! Köszönök szépen mindent, édes, drága, egyetlen Lum, imádlak! <3333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  15. Azy!!!! Jézusom!!
    Na, jó, most... Most kell néhány pillanat, hogy ezt feldolgozzam, egyszerűen nem tudok másra gondolni azon kívül, hogy asdfgjkl.
    Ja.
    Nem tudom abbahagyni a vigyorgást, végre már! Mióta várok már erre, mégis sokkal jobb lett, mint amire valaha is számítottam volna. Hű.
    Mostanában egyre csak erősödik bennem a tudat - az utóbbi néhány rész óta -, hogy egyszerűen elképesztően imádom Harry karakterét. Édes, vicces, kedves, és... Ó, a picsába már, hát megcsókolta!!! Magától, saját akaratából, nem azért, mert azt mondták, és aw, viszont, ha Belen nem hiszi el, vagy megint kételkedni kezd Harry-ben, akkor esküszöm nem tudom, mit csinálok vele. :D
    Hé, Els, ott van az orrod előtt egy kibaszott félisten, aki azt mondja, hogy fantasztikus vagy, nehogy nekem elcseszd, vagy megbántsd, mert nem leszünk jóban.

    Hű, most már csak attól félek, hogy mi lesz ezzel a turnéval, ah, mekkora jó lenne, ha elvinné magával. Vagy esetleg a menedzser döntene úgy, vagy valami... Tudom, hogy ezzel kapcsolatban úgysem mondasz semmit, mindenesetre én imádnám. :D
    Jaj, már megint egy mess lett a komim, de hát ez van, ezt hozod ki belőlem.
    Imádom, imádlak, és alig várom a következőt,
    J. <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága J.!

      Jajajajajajajaj, de aranyos vagy, te jó ég! Nagyon-nagyon, sőt iszonyatosan örülök, amiért így gondolkozol a részről! Eszméletlen érzés, ha sikerült ilyen érzéseket kiváltanom belőled, bevallom, legmerészebb álmaimban sem mertem remélni, hogy valaha tényleg lesz olyan, aki ilyen édes lesz velem, mint Te! Szóval eszméletlenül köszönöm, amiért itt vagy, és megosztod velem a gondolataidat, azt, hogy mit hogyan látsz. Ez rengeteget jelent számomra, köszönöm tényleg! :') <3
      Én pedig Téged imádlak, egy igazi csoda vagy! <333333333333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  16. Drága Azy!

    Alig jutok szóhoz ezután. A fejezet mint mindig csodálatosra sikeredett. Komolyan elgondolkodom, hogy tudsz ilyet alkotni...

    Harry végig nagyon aranyos volt, olyan mint szokott lenni :) Belen pedig az utóbbi fejezetekben mintha egy kicsit megváltozott volna, Harry nagyon jó hatással van rá :) Marius is nagyon nagyon aranyos, cuki meg kedves, nagyszerű, hogy ő is szerepel a történetben.
    Összegezve, szokásodhoz híven egy gyönyörűen megírt, csodálatosan szép fejezettel ajándékoztál meg, köszönet érte! :*

    Izgatottan várom a fejleményeket !

    Xx,
    Tara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tara!

      Borzasztó kedves Tőled, hogy ezt mondod!:')
      Imádom írni a Harry-s részeket, ezek a kedvenceim azt hiszem. Igen, Belen-nel kapcsolatban ezt tökéletesen látod, majd a továbbiakban ennek szerepe is lesz. És nagyon örülök, amiért Marius karaktere is elnyerte a tetszésedet, sokat jelent! :)
      Köszönök szépen mindent, remélem a folytatással sem fogok csalódást okozni! Drága vagy, amiért ismét írtál! :') <3333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  17. Nagyon jo lett! A végénél uhh, végeem volt *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Nagyon boldoggá tesz, ha így gondolod, köszönöm szépen!:') <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  18. Drága, fantasztikus Azym!
    Ez az eddigi kedvenc részem, nagyon, de nagyon imádtam. És a közhiedelemmel ellentétben nem azért, mert a végén csókolóztak - bár be kell vallanom, az is közrejátszott benne egy kicsit, mert annyira, de annyira aranyosra sikeredett. Pont ilyennek képzeltem el, ezt a "lelepleződnek az érzelmeim" dolgot. Csak abban reménykedem, hogy nem fogják eltolni, mármint a múltkori rész vége eléggé baljóslatúra sikeredett...
    Visszatérve a kedvenc részemhez: ez nem is egy konkrét rész, inkább csak egy mondat, amiben Belen azt mondja, hogy biztosan unod már, hogy mindig bocsánatot kérek. Muszáj volt mosolyognom, hiszen annyiszor olvastam már tőled ezeket a sorokat. Nagyon cuki vagy <333
    Millio puszi Xx nagyon szeretlek <333
    ui.: Harry unokatestvére pedig egész vicces, többet is szerepelhetne *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes szerecsendiom!

      Hűha, rengeteg jelent számomra, hogyha tényleg így van. Remélem, hogy tudod, de ha nem, akkor most megint elmondom, hogy nagyon tisztellek, csodállak és felnézek Rád, ezért külön öröm számomra, hogy olvasod a blogomat. :')
      Eszméletlen boldoggá tesz, ha egy-egy sor vagy szó képes megmosolyogtatni, mindig csak bízni merek abban, hogy ilyesmi érzéseket kiválthatok az emberekből, és most azt mondod, sikerült.... Te jó ég, ez valami hihetetlen, köszönöm, köszönöm! Én is nagyon szeretlek, és elmondani is képtelen vagyok, mennyi erőt adnak a szavaid! Én is nagyon szeretlek! :') <33333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  19. Szia Azy nemrég kezdtem olvasni a blogjaidat és nagyon jók. Mindkét befejezettet elolvastam és nagyon tettszettek. Várom a kövi fejit. Mirimi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Először is köszönöm szépen, amiért egyáltalán elolvastad őket. Másodszor pedig rettenetesen jól esik, hogy még tetszettek is! Örülök neki nagyon. :') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  20. Komolyan ez azeddigi legjobb resz!!! IMADTAM!!!! Amugy is minden reszt imadok de ez volt a legjobb. Nekem Harry a kedvencem es olyan jol megjelenited a szemelyisege!! Nagyin szeretem azokat a blogokat amiket irsz. Igaz az Avril-Chad fanfic-ra meg nem volt idom a suli.miatt de a nyarra be van tervezve!! Imadlak Azy!! <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 Puszi: Kitty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kitty!

      Komolyan?! Jaj, ennek rettenetesen örülök! Harry személyiségét én is nagyon szeretem írni, bevallom, de még inkább boldoggá tesz, ha Te is szereted őt! Eszméletlen édes vagy, amiért olvasol, és nem baj, ha arra nem volt időd, nekem az is sokat jelent, hogy egyáltalán gondoltál rá! Köszönök mindent, én pedig Téged imádlak! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  21. Drága,csodálatos Azykám!

    Sajnálom, hogy (megint) ilyen későn írok neked. Lehet, hogy már nem is emlékszel rám. Remélem valami azért dereng. :)
    A rész pedig ...... ÚRAM ATYÁM, TE JÓ ÉG, MI A SZAR(???) [bocsáss meg a csúnya beszédért...már amennyire ez az. :) ] .... stb "kérdések"fogalmazódtak meg bennem,és még az,hogy még többet. :D Imádtam a részt és te jó ég végre megcsókolta Harry. Azért remélem, hogy az "álombéli csoda" nemcsak álom. Mert megbüntetlek kisasszony. :D ;) Nagyon kész voltam az elolvasása után és vissza gondolva rá újra lázba hoz. :D
    Fantasztikusan fogalmazol,példaképem vagy és te azt írtad, hogy "te nem csak az olvasóm, hanem a barátnőm is vagy, ha szabad ezt mondanom..." ...Hát drágám nem is tudom, hogy megengedjem e, hogy a barátnődnek hívj. :))) Csak viccelek...amikor elolvastam a válaszod hülyén elkezdtem vigyorogni, és majdnem el bőgtem maga. Annyira csodálatos vagy és még a barátnődnek is hívsz. :') Egy csupa szív ember vagy. <3 És nagyon szeretlek. ♥ amúgy mikor írtam a kommentet én is azt akartam írni, hogy barátnőm lettél, de féltem, hogy te nem így gondolod. Annyira nem találok szavakat.... te egy csoda bogár vagy....maga a tökéletesség. És köszönöm, hogy "büszke" vagy rám...mert ez és sok minden más dolog rengeteget jelent számomra. <3 köszönök mindent. :) :*
    Sok-sok szeretett♥♥♥



    ♥Chixi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, elképesztő Chixim!

      Jaj, édes, folyamatosan ezzel butáskodsz, mintha valami is el tudnálak felejteni! Aki ilyen aranyos és kedves velem folyamatosan, arra én egész biztosan emlékezni fogok! <3
      Ahw, és iszonyú boldog vagyok, ha tényleg így érzel a résszel kapcsolatban, ez rengeteget jelent számomra. Nagyon remélem, hogy a folytatással akkor nem fogok csalódást okozni. :')
      Éssss igen. Sikerült megsiratnod. Te jó ég, csak nézem, hogy miket írtál nekem, de annyira nehéz felfognom, hogy még léteznek ennyire csodálatos emberek, mint Te. Nem adtam rá okot, hogy a példaképed legyek, de... ahw, komolyan mondom, el sem tudom hinni, hogy ilyen dolgokat írsz nekem. Én is nagyon-nagyon szeretlek, boldoggá tesz, ha tényleg a barátnődnek gondolsz, megtiszteltetés! A tökéletesség pedig messze nem én vagyok, ellenben Te pontosan megtestesíted. Kedves és önzetlen vagy, rengeteg erőt és bátorítást kaptam Tőled az elmúlt hónapokban - de előtte se hagytál sose cserben. Szóval köszönök mindent, eszméletlenül szeretlek, és eszméletlenül hálás vagyok! <333333333333

      A világ összes szeretete, Azy

      Törlés
  22. Drága, egyetlen Azym!

    Eddig nem nagyon tudtam a részek közül kiválasztani, hogy melyik a legjobb, mert őszintén az összeset nagyon imádom, de kétségtelen, hogy ez lett a kedvencem, legalábbis eddig! Pontosan ilyesmire számítottam, pont így képzeltem el azt, hogy „bevallják” egymásnak az igazi érzéseiket, amik számomra már nagyon kézenfekvőek voltak, hiszen csak a vak nem látja mind a ketten mennyire vonzódnak egymáshoz. Szinte magam előtt láttam, ahogyan Belen Harry ruháiban készít reggelit az egyébként rettentő szímpatikus Marius társaságában, egyszóval az egész isteni volt, soha jobbat nem írtál még eddig, bár biztosan fogsz, hiszen mindig képes vagy lehengerelni a soraiddal. Már rettentően kíváncsi vagyok mind a kettejük reakciójára és komolyan mondom, hogy ez a történet részről részre egyre izgalmasabbá és csodálatosabbá válik! Csak így tovább, Drága! <33333

    ölel,
    kriszty96

    u.i: tudom és sajnálom is, de ez lett eddig a legrettenetesebb kommentem... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes Krisztym!

      Haha, de aranyos vagy, amiért ezt mondod! Hidd el, én örülök a legjobban, ha sikerült elnyernie a tetszésedet, remélem már nem újdonság számodra, mennyire sok hálával tartozom ezért! :")
      És kérlek szépen soha ne kérj bocsánatot egyetlen egy kommentedért sem. Mindegyik tökéletes, mindegyik segít, hogy tovább írjak, mindegyik bátorít. Egytől-egyig kincset érnek, és tényleg már azért is hatalmas köszönettel tartozom, hogy egyáltalán időt szánsz rám, és a firkálmányaimra, hát még véleményt is hagysz! Borzasztóan boldoggá tesz minden szavad, szóval semmi "sajnálom"! <3333333333

      Millió puszi & szoros ölelés, Azy

      Törlés