16. fejezet - Én fogok veszíteni

Drága Olvasóim!

Íme, meghoztam a következő részt, és én annyira, de annyira remélem, hogy tetszeni fog. Tudom, hogy már eléggé várjátok, hogy történjen közöttük valami, és én próbálok is eleget tenni a kéréseteknek, viszont nem szeretnék elsietni semmit. De ne aggódjatok, hamarabb bekövetkezik, amit szeretnétek, mint gondolnátok!:)
Nagyon-nagyon hálás vagyok azoknak, akik még mindig olvasnak, és még mindig írnak nekem! Elmondhatatlanul sokat jelent olvasni a gondolataikat, megtudni, mit miképpen láttok. Ez fontos számomra. Úgyhogy tényleg ezer köszönet, imádlak Titeket, és tényleg büszke lehetek arra, hogy ennyire édes és önzetlen Olvasóim vannak!

Rengeteg szeretet, Azy

- Öhm, köszönöm - nyögöm ki végre nagy nehezen. - De egész biztos vagy benne, hogy nekem szeretnéd adni? - pislogok rá értetlenül. - Elvégre ez a kendő...

- Ez egy kendő, amin kívül nekem sok van, ne aggódj már - forgatja meg a szemeit. - Csak fogadd el, és kész!

- Hát.. rendben - mondom még mindig vonakodva. Rápillantok, el sem hiszem, hogy immáron az én csuklómon díszeleg. És már az enyém. Ami az övé volt. Aha, szerintem le sem fogom venni. - Hálás vagyok érte - mosolyodok el halványan, le se tagadhatnám a boldogságomat.

- Szerinted ezt vigyem? - emel fel egy újabb darabot, hamar eltereli a témát, nem akarja szerintem a hálálkodásomat hallgatni. Ami arra utal, hogy szerény. Nem is kicsit. 

Elszakítom a tekintetemet a kendőről, a felsőre nézek. Szürke, ismét csak mintha nélkül, tök egyszerű az egész.

Nem bírom elfojtani a mosolyomat, amit rögtön kiszúr. De hát mégis mit vár, amikor ilyen pólókat mutat?

- Jól van, sajnálom, biztosan nagyon jól áll - röhögök fel védekezve, amikor Harry gyilkos tekintetével szembesülök. - Mutasd csak - nyúlok érte, komolyságot erőltetek magamra.

- Ha hiszed, ha nem, tényleg jól áll - védi meg magát tettetett sértődöttséggel, miközben hozzám vágja, ahelyett, hogy a kezembe adná.

Úgy teszek, mintha lenne mit tanulmányozni egy teljesen sima felsőn. Megforgatom, megnézem az anyagát, egyszóval nevetséges érdeklődést mutatok iránta. Kár, hogy Harry nem hülye, és levágja, hogy ezzel is csak őt gúnyolom ki.

- Na jó, akkor bebizonyítom - rántja el tőlem egy heves mozdulattal. Feláll a ruhák között, aztán a legnagyobb meglepetésemre ott előttem átöltözik. Amíg a fején húzza át, pont elégi időm van arra, hogy feltérképezzem kockás hasát, és a rajta lévő tetkókat. Talán ez az, amit nem kellene, hiszen abban a szent pillanatban a vér az arcomra tódul, és nem merek többet rá nézni, csak akkor, amikor már rajta van.

- Tényleg jó - jegyzem meg, ezzel elismerve, hogy neki volt igaza.

- Ugye? - vigyorodik el önelégülten. - Akkor ez is megy a bőröndbe - venné le újra, ha nem szakítanám meg.

- Ne vedd le! - állítom meg reflexből, csak akkor eszmélek rá, hogy ez hatalmas hülyeség volt, mikor Harry csodálkozva fürkész. Ettől még az előbbinél is jobban elpirulok, és sajnos lehetetlent kérnék, ha azt szeretném, hogy ezt most ne szúrja ki.

- Miért? - vigyorodik el, azt hiszem már pontosan tudja mi áll a háttérben, de azért iszonyú jót szórakozik ezen.

Agyamban valami gyors kifogás után kutatok, de semmi értelmes nem jut eszembe. Nem nagyon tudok jól reagálni az ilyen helyzetekben.

- Mert ez jobb, mint az előző, maradjon rajtad - mentem ki magamat elég gyengén.

- Nem, ezt el akarom tenni. - Továbbra sem lehet levakarni az arcáról az ezer wattos vigyort. Ez a Styles túlságosan magabiztos lett így hirtelen. És lazán megteszi azt, amit el akartam kerülni. Lekapja magáról a szürke pólót, így félmeztelenné válik. Elővigyázatosságból nem nézek rá, inkább a tőle kapott kendőt birizgálom.

- Nem tudod hova tettem a másikat? - kérdezi hirtelen, periférikus látásomnak köszönhetően még tudom, hogy ott áll.

- Nem - nyögöm ki, véletlenül se szeretném arra fordítani a fejemet.

- Á, megvan, melletted hever - hívja fel rá a figyelmemet. De kedves tőle. - Ideadnád?

Csendesen átkozom, amiért szándékosan ezt teszi, de meg szeretném mutatni, hogy semmiféle hatással nincsen rám, ezért felkapom mellőlem a pólót, erőt veszek magamon, és felé fordulva átnyújtom.

Könnyebb volt elképzelni a dolgot, mint megtenni. Akaratlanul is a hasára téved a tekintetem, akaratlanul is megállok a mozdulat közben.

- Harry, kérlek már - nézek inkább a szemébe, hangom rimánkodó. - Hagyd abba!

- Micsodát? - játssza az ártatlant, azonban arcán ott virít a letagadhatatlan szemtelenség.

- Vegyél fel valamit! - csattanok fel szerencsétlenül. - Könyörgöm!

- Tudom, hogy meghíztam egy kicsit az utóbbi időben, de ez azért bunkóság - csóválja a fejét sértetten. - Belen, kérlek!

- Harry, kérlek! - utánozom. - Nem vagy vicces!

- Hát te sem - válaszol reflexből, miközben szörnyen jól szórakozik. - Gyere ide, hadd öleljelek meg! - nevet fel hangosan, kezeit kitárja, leplezetlen jó kedvvel kínoz. Mert hát de nagyszerű is lenne, még meg is ölelni így... 

- Na jó, komolyan, elég! - állok fel én is, elhatározom, hogy ha kell, saját magam öltöztetem fel. Megragadom a póló egyik ujját, erőszakosan akarom ráhúzni a kezére.

- Gyerünk, vedd már fel - nyavalygok, mert esze ágába sincs segíteni, pont ellenkezőleg, a magasba emeli a karját, így nem érem fel a tetejét.

- Mit kapok érte, ha felveszem? - húzza fel a szemöldökét, kíváncsian pásztázza a még mindig elpirult arcomat.

- Semmit - háborodok fel. 

- Hát akkor sajnos... - húzza el a száját. - Semmit se tehetek érted azt hiszem. Így maradok - teszi szét a kezet tanácstalanul, utána leengedi őket maga mellé. 

Egy ideig csak farkasszemet nézünk, ő pimaszul, én feszülten.

- Oké, mit akarsz? - fonom össze a kezeimet egymás előtt, úgy döntök, inkább essünk túl azon, legyen bármi is. 

Harry azt színleli, hogy nagyon gondolkozik, tekintetét a plafonra szegezve töpreng. 

- Legyen mondjuk - húzza az időt szándékosan, az idegeimmel játszik.

- Igen?
- Semmi - nevet végül fel. - Nem kínozlak tovább - veszi el tőlem a felsőt, hála az égnek magára húzza, fellélegezhetem.
- Na végre - forgatom meg a szemeimet. - Ezt akkor kérem - kaparintom meg a szürkét, gyorsan összehajtom és a "megy" kupac tetejére rakom.
Pár perc után már megint a földön kötünk ki, normálisan válogatva a ruhákat. Harry nehezebben dönt ezen a téren, mint gondoltam volna. Úgy tűnik, hogy néhány darabhoz kimondottan ragaszkodik, amikről képtelen lemondani. Teljesen a felsőknek szentelem a figyelmemet, tulajdonképpen azért is, mert érzem, hogy mellettem van, hallom, ahogyan lélegzik, és tudom, hogy egy karnyújtásnyira ül, és ez az egyetlen, ami valamennyire képes elterelni a gondolataimat.
- Egyébként mennyi cuccot kell vinned? - rendezgetek tovább, felmutatva neki egy-egy darabot, hogy bólintással vagy fejrázással döntse el, szeretné-e. Ha képtelen erre - ami elég gyakran megtörténik - rajtam áll a dolog.
- Sokat - érkezik a tömör válasz.
- Mit mondtál, hova is mentek? - húzom össze a szemöldökömet, miközben egy kék inget mutatok fel neki, megszabadítva a vállfától.
- Nem mondtam.
A légkör abban a percben, mintha kissé megfagyna. Feltűnik, hogy Harry feszeng ettől a témától, nem mondja el rögtön miért is pakolunk. Próbálom felkutatni az agyamban, hogy mégis mit mondott erről. Hát nem sokat, a mozi premier után elutaznak a fiúkkal, ennyi. Akkor is elhallgatta hova és mennyi időre.
- Harry? - teszem félre, ami a kezemben van, furcsállva és összezavarodottan méregetem. - Mi az?
- Először New York-ba utazunk, ott leszünk egy ideig, később Chicago, aztán...
Megköszörüli a torkát, idegesen túr a hajába, amitől én is csak még inkább feszültebb leszek.
- Aztán? - nyelek egy aprót. Már előre tudom, hogy bármit is legyen, amit mondani akar, nem fogok neki örülni.
- Nem jövünk egy ideig vissza Londonba - vallja be. - Elkezdődik a turnénk, tudod... - mondja halkan, félve pillant rám.
Csend. Nem bírom állni a tekintetét, ezért inkább a kendőt kezdem piszkálni. Elmegy. Ki tudja meddig nem látom. Jövő héten elutazik. Nem tudom miért, de rossz előérzetem van.
- Azt hittem az csak egy hónappal később kezdődik - nyelek egyet, még mindig félek, túlságosan nyilvánvalóvá teszem, mennyire nem akartam ezt hallani.
- Akkor is kezdődik - erősít meg egy aprót bólintva.
Több hónapra elmegy, és nem fogom látni. Mégha megjátszás is volt egy része ennek az egésznek, most már biztos vagyok benne, hogy volt valódi is. A barátságunk. Amit semmiért nem adnék most már cserébe. Ezt nem veszíthetem el.
- Hűha - nyögöm ki nagy nehezen. - Hiányozni fog a hülye fejed - nevetek fel halkan és erőltetetten, úgy teszek, mintha annyira nem is lenne nagy dolog.
- Nekem is a te pirulósod - röhög ki finoman, hogy ezzel is kicsit oldja a hangulatot.
- Kapd be - nevetek én is fel, hozzá vágok egy pólót.
- Oh, igen? - csodálkozik rá a "merészségemre", ő is megfog kettőt, amennyire csak tudja, egybegyúrja a kettőt, és kedvesen tiszta erőből nekem dobja.
- Hadat üzensz? - mosolyodok el, szemeimet összeszűkítve pillantok rá.
- Ezt El fogod veszíteni - poénkodik a becézett nevemmel, mintha vicces lenne.
- Hazza - vágok vissza egy farmerrel. Ez már nagyobbat üt, erősebb anyagból készült.
- Elen!
- Harold!
- Ez nem ér, ez az igazi nevem - áll meg, mielőtt még tovább gondolkozna, de mikor meglátja elszánt arcomat, inkább hagyja a dolgot. Ő is fog egy nadrágot, majd tiszta erőből hozzám vágja a legutolsó beceneveket skandálva, ami eszébe jut:  - Bel, Bels, Els!
- Els? - fintorgok. - Fúj!
- Akkor ez lesz az új beceneved, Els!
Tiltakoznék, viszont inkább be akarom fogni a száját, mert idegesítően ismételgeti a nem létező nevemet, mint valami mantrát. Ezért hirtelen felindulásból, annyira, amennyire csak tudok, előredőlök, kezemmel betapasztva a száját. Mivel törökülésben ülök, ez a művelet egy kicsit nehezen sikerül.
- Kuss legyen - nevetek, azonban nem sokáig tart a jó kedv, mert Harry gyorsan feltápászkodik, így megakadályozva, hogy továbbra is elhallgattassam.
- Els, Els, Els, Els! - hajtogatja.
- Elég, utálom ezt! - rázom a fejemet, de nem bosszant fel, egyszerűen csak... nem tudom, még az is lehet, hogy élvezem a piszkálását. Kicsit óvódás igaz, de attól még jó érzés.
- Kár - vigyorog rám, és el akar menekülni, amikor látja, hogy én is felállok. Gyorslépésben szeretné megközelíteni a kijáratot, azonban a számításai rosszak, ahhoz előbb át kéne jutnia rajtam.
- Nehogy azt hidd, hogy megszökhetsz - röhögök, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve fogom magamat, és a hátára ugrom. Lábaimmal átkarolom a derekát, erősen csimpaszkodom, kezemet a szája elé rakom.
Hallom, ahogyan még hümmög, próbál mondani valamit, azonban csak annyit értek belőle, hogy erősen szitkozódik. Igyekszik ledobni a hátáról, de ennyire egyszerűen azért tőlem se szabadul meg. Aztán meglátja az ágyat, és tudom, hogy igen, itt most én fogok veszíteni.
Miközben nyalogatja a tenyeremet, az ágyához lép, háttal megáll, utána szépen elkezd hátradőlni. Így történik, hogy a matracra esek, ő pedig rám. Ha nem szállna le rólam, lehet lelapítana, azonban szerencsére megfordul. Kezével megtámasztja magát, így egész pontosan felettem van, arcunkat megint alig választja el pár centiméter.
- Most nem olyan nagy a szád, mi? - mosolyodik el, látom rajta, hogy egészen élvezi a helyzetet.
- Soha nem volt nagy - védem meg a magamat, és még mondanék, de képtelen vagyok, mert Harry úgy néz rám. A következő pillanatban pedig közel hajol, puha puszit nyom az arcomra. Meglepődök, csodálkozva kérem számon a tekintetemmel, amikor eltávolodik.
- Mert segítettél - mosolyodik el, lazán megrántva a vállát.
- Köszönöm - suttogom halkan, nekem is ösztönösen nyúlnak mosolyra az ajkaim.
- Na, gyere, ezek a ruhák nem pakolják el magukat - löki el magát hirtelen, agyonlőve a pillanatot.
Leszáll az ágyról, így nekem is van elég terem felülni. Kimerülten túrok bele a hajamba, előhalászom a telefonomat a zsebemből, megnézem, mennyi az idő. Te jó ég, hajlani egy lesz.
- Fáradt vagyok ehhez - ásítok egy hatalmasat, visszadőlök az ágyra, a telefonomat félrerakva. - Milyen jót tudnék most aludni - dörzsölöm meg a szememet, felhúzom a lábamat is, összekuporodok.
- Els, ne csináld - kérlel, hallom, ahogyan megáll felettem. Nem tudja eldönteni, hogy felkeltsen vagy hagyjon.
- Mindjárt, csak várj, egy fél percet még hadd maradjak itt - motyogom, arra sem veszem a fáradságot, hogy kinyissam a szememet. - Olyan kényelmes.
- Igen, tudom - mondja nyugodtan, hallom a hangját, hogy mosolyog. - Elvégre én is itt szoktam aludni.
Aztán az utolsó amire emlékszem az az, hogy Harry beszél valamit hozzám, és mintha még válaszolnék is, azonban már ebben sem vagyok biztos. Magamhoz szorítok egy párnát, a másik oldalamra fordulok, kirázok minden zavaró körülményt, aztán egy perc alatt álomba zuhanok.
Tényleg fogalmam sincs ezután mi történik, mert amikor reggel felébredek, minden furcsa.
Először is, a párna, amit annyira ölelgettem, a földön van, én pedig Harry mellkasán pihentetem a fejemet. A kezem átkarolja a derekát, míg az övé a hátamon nyugszik. Másodsorban csupán egy alsónadrág van rajta, ami valamennyire érthető, hiszen így alszik, de mégis... Mellettem. És itt most ez a lényeg.
Csendesen és egyenletesen lélegzik, arca kisimult és gyönyörű. Nem merek megmozdulni, mert attól félek, hogy azzal felébreszteném. Ezért csak újra lehunyom a szememet, visszadőlök meztelen mellkasára, tenyeremmel óvatosan simítok végig rajta. El sem hiszem, hogy ez most tényleg megtörténik és nem csak álmodom...

Nem gondoltam az utazására, nem gondoltam semmi rosszra, csak élveztem a pillanatot. Akkor még nem tudtam, hogy százszor fogom újrajátszani a fejemben, mennyire közel lehettem hozzá. Akkor még nem tudtam, hogy a turné jobban szét fog minket szakítani, mint bármikor is gondoltam volna, hogy a média fog. Akkor még nem tudtam, hogy nem a Harry-vel való gyerekes játékokban fogok egyedül veszíteni.